Gyöngyi
9 °C
9 °C

A szövetség is felfüggesztette a meztelen képeket küldö úszóedzőt

2017.04.18. 12:16

A Magyar Úszó Szövetség közleményt adott ki a tanítványait zaklató Tóth Ramón ügyében. Ebben  közlik, hogy a dr. Sós Csaba szövetségi kapitány vezetésével felállított vizsgálóbizottság a munkát még nem fejezte be, adatokat és információkat kért be, illetve meghallgatta az érintett edzőt is. A rendelkezésre álló adatok alapján Tóth Ramónt a MÚSZ régióvezetői feladatai alól 2017. április 17-ei hatállyal felfüggesztették.

Miután a napokban az MTK, mint munkáltató az edzői feladatok ellátása alól Tóth Ramónt felfüggesztette, a MÚSZ kezdeményezte az illetékes testületnél a Kiemelt Edzői Program alapján a Tóthnak járó juttatások visszavonásáról, továbbá kezdeményezte a MÚSZ egyik támogatójánál, hogy az általa igénybe vett szponzorautó használatát április 17-ei hatállyal szüneteltesse.

Ezek mellett a szövetségi kapitány folyamatos kapcsolatot tart az országos bajnokságra, illetve a FINA-világbajnokságra készülő, a Tóth Ramón felfüggesztése miatt érintett sportolókkal, valamint a klubbal és a szakmai felkészülést vezető szakemberekkel.

Korábban Tóth Ramón megerősítette, hogy az internetre kikerült képeken valóban ő van, de mint írja, hat éve készült kizárólag az akkori barátnőjének, és csak neki küldte el, de azóta megromlott vele a kapcsolata. Azt mondta, soha senki másnak nem küldte el, kiskorúaknak sem.