Hosszút legyőzte a 15 éves Késely Ajna

2017.04.20. 20:33

Cseh László tíz percen belül két egyéni aranyérmet szerzett, Hosszú Katinka a 200 vegyest a világ idei legjobb eredményével nyerte a debreceni úszó országosbajnokságon. A nap bravúrja Késely Ajnáé, aki 400 gyorson legyőzte Hosszút és Kapás Boglárkát is, derül ki a magyar szövetség összefoglalójából.

Cseh tíz percen belül megnyerte az ötven pillangót, majd a kétszáz vegyest, mindkettőt magabiztos úszással. Edzője, Plagányi Zsolt megjegyezte: szerdán sem volt baj, egyszerűen tudomásul kell venni, időigényes, hogy háromhónapos leállás után egy 31 éves testet csúcsterhelésre alkalmas állapotba hozzanak, de most újra megvan az alap, amire építkezni lehet.

Az első nap ötből egyetlen számban sem nyerő Hosszú Katinka  200 vegyesen simán győzött, ráadásul időeredménye (2:09.36) máris az első helyre juttatta a világranglistán.„Eddig csak a rövidpályás bajnokságokon csináltuk, most viszont elkezdtük itt is a reggeli kondizást, azaz elég keményen dolgozunk még most is. Egy-egy számban most bizonyos elemek a fontosak, ha ezek a technikai részletek rendben vannak, akkor már elégedettek vagyunk, az eredmények, az idők most nem számítanak annyit. Persze, én sem szeretek nyolcadik lenni, mint történt tegnap kétszáz pillangón, de szerencsére az elmúlt négy év adott annyi önbizalmat, hogy az ilyesmi ne akasszon meg, mert pontosan tudom, mi miért történik. Az, hogy ma kétszáz vegyesen világelső időt úsztam, jó dolog, de azért egy picit ennél a 2:09-es időnél is jobbat szerettem volna.”

DEBRE20170420016

Hosszú egy 50 pillangóval (4. hely) és a 200 vegyessel az izmaiban – is keményen küzdött, de a 15 éves Késely Ajna mind őt, mind a szokatlanul lassan kezdő, és emiatt már hiába hajrázó Európa-bajnokot, Kapás Boglárkát is megelőzte. A Kőbánya ifjú tündérkéje igazán mesésen szerepel Debrecenben, az első nap lefoglalta a helyét a vb-csapatban 1500 gyorson, most pedig óriási egyéni csúccsal élete első nagypályás felnőtt egyéni aranyérmét szerezte az ob-ken (ideje egyszersmind 6. a világranglistán).

Az ifjú Molnár Flórának is jól megy, az 50 gyors után az 50 pillangót is megnyerte, a férfiaknál pedig Bernek Péter duplázott : ő a 200 hát után 400 gyorson bizonyult csütörtökön a legjobbnak.

A 2. nap bajnokai

Férfiak

400m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:49.60

50m pillangó: Cseh László (Eger) 23.94

200m vegyes: Cseh László (Eger) 1:59.43

4x100m gyorsváltó: Eger 3:21.85

(Németh Nándor, Holló Balázs, Lakatos Dávid, Cseh László)

Nők

400m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:06.64

50m pillangó: Molnár Flóra (Délzalai Vízmű) 26.71

200m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 2:09.38

4x100m gyorsváltó: Győr 3:48.96

(Gyertyánffy Sára, Dobos Dorottya, Kovács Réka, Jakabos Zsuzsanna)