A hírek szerint ma megbukik Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke

6241712960 HUSZ5651
2017.08.03. 10:12

Az úszószövetség elnökségének egy tagja arról tájékoztatta az ATV-t, hogy a mai napon az elnökség négy tagja is be fogja nyújtani a lemondását. Ez azt jelentené, hogy a testület határozatképtelenné válik, és így Bienerth Gusztáv sem lesz elnök.

Az ATV forrása a lemondások okaként az elnökkel szembeni bizalmatlanságot jelölte meg, Sós Csaba szövetségi kapitánnyal szemben ugyanakkor nem merült fel semmilyen kifogás. A közgyűlés összehívására 30 nap áll rendelkezésre.

A rendkívüli közgyűlés összehívása már hétfő óta napirenden volt, ekkor mondott le az ellenőrző testület vezetője és egyik tagja, akit két napra rá a másik is követett. Ráadásul közben olimpiai és világbajnok úszók, illetve elismert edzők is követelni kezdték Bienerth leváltását.

Az úszószövetség élére ez év januárjában, Gyárfás Tamás távozása után megválasztott elnök kilátástalannak tűnő helyzetéről kedden írtunk hosszabban, a problémákról pedig még májusban számoltunk be részletesen.