Huba
17 °C
33 °C

230 millióért csinál filmet a vizes vébéről Szijjártó barátja

2017.08.09. 12:05

A Magyar Nemzet értesülései szerint Kuna Tibor cégeinek konzorciuma nyerte el a vizes világbajnokság utókommunikációjához szükséges film gyártására kiírt közbeszerzést. A lap információi szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal csak négy nappal a világbajnokság vége előtt írta ki az eljárást, aminek a győztese gyorsan meglett, a Trinity – Young and Partners konzorcium nyert. Mindkét nevezett cég Kuna Tiboré, aki Szijjártó Péter régi barátjaként ismert, de a lap szerint jó kapcsolatot ápol Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, a világbajnokság szervezőbizottságának elnökével is.

Kuna cégei a vizes világbajnoksághoz kapcsolódó rendezvényszervezési feladatokra egy 2 milliárdos, míg a hazai és külföldi marketingkampányhoz egy 3 milliárdos közbeszerzést is elnyertek korábban, utóbbi elköltésére nagyjából két és fél hónap állt rendelkezésre.

Ami a világbajnokság filmjét illeti, a nyertes konzorcium jelezte, hogy alvállalkozók bevonását is igénybe veszi majd a produkcióhoz.

A filmre szánt 230 millió forinttal együtt nagyjából 1,56 milliárd forintnál jár a világbajnokság ismert költségvetésének növekedése, amióta vége lett a rendezvénynek.