Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Botrányos jelenetek az úszók rendkívüli közgyűlésén: repült a bilincs a levezetőelnöknek

image uploaded from ios (4)
2017.09.24. 11:51 Módosítva: 2017-09-24 22:21:51

Update: Vasárnap kora délután végül Wladár Sándort választották a MÚSZ új elnökének.

Bienerth Gusztáv történelmi méretű bukása után szeptember 24-ére, vasárnapra hívták össze a MÚSZ rendkívüli közgyűlését, hogy a tagság négy jelölt közül kiválassza a szövetség új elnökét. Eredetileg öt indulóról szóltak a hírek, ám Czene Attila titokzatos okokból mind az elnökjelöltségtől, mind a főtitkári jelöltségtől visszalépett az utolsó napokban, sőt olimpiai bajnokunk el sem jött a közgyűlésre.

Ami azért is volt feltűnő, mert az eseményt meglehetősen nagy érdeklődés kísérte, zsúfolásig telt a margitszigeti szálloda nagyterme küldöttekkel és a média képviselőivel, és természetesen jelen volt a magyar úszósport vezetésének teljes garnitúrája, itt volt mindenki, aki számít, sőt még a novemberben lemondott Gyárfás Tamás is.

Az előzetes esélyek szerint így egyetlen komolyabb pályázó maradt az elnöki székre, Wladár Sándor, 1980 olimpiai bajnoka, aki a nyári tömeges lemondásokig az elnökség tagja volt. Wladárnak három ellenfele akadt.

A lényegében a semmiből előbukkanó üzletember, Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonügység volt vezetője (2010-2012-ig), jelenleg a kosárlabda-szövetség elnökségi tagja.

Tóth István, a szentendrei úszóegyesület elnöke, illetve Hornyák Viktor, a Széles Sándor ÚNM vezetője. Utóbbi két úr arról nevezetes, hogy gyakran alappal, ám rendre vállalhatatlan stílusban támadták a szövetség mindenkori elnökét, ahogy Gyárfást úgy Bienerth Gusztávot is, sőt már Wladárnak is nekimentek, noha őt még meg sem választották.

Az esélyekről sokat elmond, hogy Hornyákot, Tóthot, és Horváth Gergely Domonkost csak a Széles Sándor ÚNM jelölte, illetve utóbbit a szentendreiek is, míg Wladár mögött 18 egyesület sorakozott fel, köztük olyan nagyágyúk, mint a Kőbánya SC, a Vasas, a BVSC vagy a Győri ÚSE.

A közgyűlés pár perc késéssel kezdődött, a levezető elnök először is megállapította, hogy 151 szavazó tag van jelen a 198-ból, azaz a rendkívüli közgyűlés határozatképes.

Tóth István hamar kezdte a show-t, első megszólalóként máris azzal nyitott, hogy a rendkívüli közgyűlés nem jogszerűen lett összehívva. Az indoklást hosszas szabályzat és jogszabály magyarázattal támasztotta alá, amit élőben sajnos nem sikerült igazán követni, sem nekünk, sem valószínűleg senki másnak. Mindenesetre perceken belül ott tartottunk, hogy szerinte a küldöttek egy jelentős része nem rendelkezik érvényes szavazati joggal, illetve függesszék fel a közgyűlést, ahogy van.

A probléma abból adódott, hogy ez a mostani esemény hivatalosan az előző közgyűlés folytatása, ám ez Tóth szerint ellentétes az alapszabállyal, és kifogásolta azok mandátumát, akik az előző közgyűlésre szóló (amin Bienerth-et megbuktatták) meghatalmazás birtokában voltak jelen.

Ebből aztán ki is tört egy kisebb kabaré. A levezető elnök, Sándor Elek (a Gyárfás-korszak közgyűléseinek rutinos levezetőelnöke) elegánsan a közgyűlésre bízta a döntést, az összegyűltek pedig – láss csodát – nagy arányban arra szavaztak, hogy ők jogszerűen vannak jelen, és nem akarnak máris hazamenni. Ezt a kérdést Tóth felszólítására több különböző megfogalmazásban is feltették a küldötteknek, akik mindannyiszor hasonló arányban szavaztak. 

Hornyák Viktor úgy 10 percig bírta a procedúrát, ekkor nekitámadt a levezető elnöknek, odalépett hozzá, és heves tiltakozás, illetve mikrofonrángatás közepette odadobott neki egy (élethű) bilincset. Mielőtt (miután) teljes kabaréba fordult a rendkívüli közgyűlés, a levezető elnök Szabó Tündének adta át a szót, aki olyan közhelyparádéval és panelrengeteggel nyitotta beszédét, hogy perceken belül unalomba fulladtak a kedélyek. 

Szabó mondanivalójának releváns része úgy volt dekódolható, hogy szakmai központú vezetésre van szükség, ami kiszámítható, átlátható és főleg elhozza a nyugalmat. Ez nagyjából Wladár Sándort jelentette, aki bírta a minisztérium támogatását és a szakmából érkezett.

A sportért felelős államtitkár beszédét nagy és megkönnyebbült taps követte, majd higgadt jogászkodás követezett Fábry György, a mandátumvizsgáló bizottság vezetőjének részéről. Ebből megtudhattuk, hogyha valakinek nem tetszik valami, az mehet a bíróságra, a közgyűlés igenis maximálisan jogszerűen lett összehívva, elég volt a bohóckodásból, egy óra eltelt és még nem tartunk sehol, haladjunk. 

Erre az elnök még rákontrázott a biztonsági szolgálat behívásának opciójával, amennyiben újabb rendbontásra, obstrukcióra kerülne sor. Majd egy felszólalásra reagálva Fábry elmagyarázta, hogy az előző közgyűlésre írt felhatalmazások érvényesek, mert ez a közgyűlés az előző folytatása, mivel erről döntöttek szeptember 1-én.

Ezt persze Hornyák azonnal vitatta – sokat elmond a MÚSZ-nál uralkodó állapotokról, hogy a bilincses nagyjelent után a teremben maradhatott –, és elkezdett matekozni a jelenlévők és a teljes tagság arányáról, ami szerinte nem volt elégséges a határozatképességhez. A levezető elnök – és a többség – szerint viszont igen, így alig egy óra eltelte után már-már elkezdhették megismertetni a küldöttekkel a napirendi pontokat.

A legelső napirendi pont rögvest a MÚSZ emblémájának kérdése volt, azaz hogy továbbra is az alapszabály határozza-e meg annak kinézetét, vagy az módosítható legyen a közgyűlés nélkül is (a legfontosabb kérdésnek tűnt jelen helyzetben). Hosszú napunk lesz, gondoltuk ekkor.

Az embléma kérdését váratlanul gyorsan megszavazták (kikerült az alapszabályból), ám a második szavazás eredményét már nem sikerült ilyen egyszerűen megállapítani, mert annak megszületésekor Hornyák tiltakozott, így gyorsan szavazni kellett arról, hogy miként kell szavazni: elég-e a javaslatot támogató pár szavazatot megszámolni, és feltételezni, hogy a maradék száznegyvalahány ember tényleg a többséget jelenti, vagy meg kell számlálni a nemeket is. A kedélyek megnyugtatására végül a "nem" szavazatokat is összeszámlálták, ami a gyakorlatban úgy történt, hogy Sós Csaba egy jó ritmusú poénnal rámondta a feltartott zöld lapocskák erdejére, hogy 146.

Ami a változtatásokat illeti, a főtitkárt továbbra is a közgyűlés választja (ahogy Gyárfás idejében, szemben a Bienerth által még áprilisban kezdeményezett változtatással), az igazgatók személye viszont kikerült az alapszabályból (ahogy azt Bienerth szerette volna, bár ennek ő már nem örülhetett).

Ezután csak felvették a küldöttek a ritmust, és szép sorban szavaztak a laikusok számára kevésbé érdekesnek tűnő kérdésekről, amik azonban komoly befolyással lehetnek a szövetség életére.

Tóth ugyan ismét szót kért – felhördülés –, és kifejtette, hogy miért változtatná meg az alapszabály azon pontját, hogy az egyesületek kapjanak plusz szavazati jogot a versenyzőik eredményei alapján. Meglepő módon azok az egyesületek, akik csak egy szavazati joggal rendelkeznek a jelenlegi rendszerben, támogatták a változtatást (29-en), a többiek ellenezték (120-an), ketten pedig tartózkodtak. A pontos számokat onnan tudhatjuk, hogy ismét akadt, aki nem fogadta el a többség ránézésre történő megállapítását. És ez nem vicc.

Majd szép lassan csak beindult a szavazógépezet, és a küldöttek szép sorjában megszavazták vagy leszavazták az adott javaslatokat. Csak néha szakította meg a folyamatosságot egy-egy közbeszólás arról, hogy most akkor bizonyos kérdéseket megszavaztak-e már vagy sem, és ha már megszavazták őket, akkor igen vagy nem volt-e a döntés.

A további részletes beszámolótól megkímélnénk a nagyközönséget, nagyjából hasonló koreográfiával folyatódtak a dolgok a délelőtt. Azaz kérdés, szavazás, tiltakozás, tiltakozásról való szavazás, eredmények ismertetetése, eredmények értelmezése, újraszámlálás, újraszámlálás értelmezése, majd új kérdés.

Ha az elnök, és a többi tisztségviselő megválasztásához értünk – valamikor kora este, ha így haladunk –, újra kapcsoljuk a Margitszigetet. Vagy ha ismét akad valami említésre érdemes balhé.

Borítóképen: Hornyák Viktor, mielőtt a bilinccsel akciózik. Fotó:  Huszti István.