A magyar hosszútávúszó, aki átúszott Európából Afrikába

2017.11.03. 17:57

A hatodik állomást is sikeresen teljesítette a világ hét legnehezebb tengerszorosából Mányoki Attila világhírű magyar hosszútávúszó, aki ezúttal a Gibraltári-szorost küzdötte le.

A csapatától származó információ szerint Mányoki csütörtök reggel rajtolt el, hogy Spanyolország és Marokkó között teljesítse a távot. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a tervezettnél sokkal tovább kellett várnia a Tarifában kijelölt startra. Így végül egy másik úszó, az amerikai Zach Margolis társaságában kezdte meg az átúszást a 18 fokos vízben.

Mányoki általában szeret egyedül és a saját tempójában úszni, de erre most nem volt lehetősége, ami annyiból jelentett nehézséget, hogy a kicsivel lassabb amerikait nem hagyhatta el, és nem tudta a saját utazósebességét megfelelően kihasználni - írja az MTI a csapattól kapott információ alapján.

manyok
Fotó: manyokiattila.hu

A táv utolsó harmadában 16 fokra csökkent a víz hőmérséklete, és a szél is felerősödött, de a két úszót ez nem gátolta meg abban, hogy több mint 15 kilométer és 4 óra 9 percnyi vízben töltött idő után sikeresen elérje a marokkói Punta Cires partját.

A célba éréssel a zalaegerszegi illetőségű, 44 éves magyar sportember már hatot teljesített sikerrel a világ hét legnehezebb csatorna-átúszása közül az Ocean's Seven elnevezésű sorozatban. A Gibraltári-szoros után utolsó leküzdendő akadályként az Ír-tengert az Atlanti-óceánnal összekötő Északi-csatorna maradt hátra neki.