Hosszú és Cseh megrázta magát vegyesen

2019.03.28. 19:00 Módosítva: 2019.03.28. 21:57

A debreceni úszó országos bajnokság második napján Cseh László a szerdai csalódása után most a dobogó tetejére állhatott. 200 vegyesen simán és könnyedén két percen belülre (1:59,34) került – ráadásul az 50 pillangó döntője után állt a rajtkőre–, és Bernek Péter előtt megnyerte az aranyat. Vagyis ha úgy dönt, mehet a vb-re ezen a távon.

Ez az egyik kedvenc úszásneme volt valaha, 2012-ben is érmet szerzett rajta az olimpián. Úgy nyilatkozott a verseny után, hogy hosszú idő után randizott újra a vegyessel, de egyelőre nem lobbant lángra a régi szerelem.

Hosszú Katinka pár napja Marseille-ben a világ idei legjobbját úszta (2:08,55), most 2:10-en hajszállal kívül maradt, de hatalmas fölénnyel győzött Jakabos Zsuzsa előtt.

A futam előtt 400 gyorson a harmadik lett Késely és Kapás mögött, kevés pihenő után vállalta a döntőt, és elégedett is volt az elért időeredménnyel. 

A verseny után elmondta, nagyon bosszantotta, hogy szerdán a 200 pillangó nem jól sikerült neki, és kicsúszott az első kettő közül, így a július végi vb-n sem láthatjuk abban a műfajban.

A második nap bajnokai

  • Férfiak
  • 400 m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 3:50.56
  • 50 m pillangó: Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 22.99 – új országos csúcs
  • 200 m vegyes: Cseh László (BVSC-Zugló) 1:59.34
  • 4x200 m gyors: BVSC-Zugló 7:24.70
  • (Kozma Dominik, Németh Nándor, Cseh László, Bernek Péter)

Nők

  • 50 m pillangó: Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26.83
  • 200 m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Swim Budapest) 2:10.05
  • 400 m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:05.12
  • 4x200 m gyors: Ferencváros 8:16.18
  • (Verrasztó Evelyn, Fehérvári Réka, Mihályvári-Farkas Viktória, Szilágyi Liliána)