A londoni olimpiai uszoda újra szerencsét hozott a magyaroknak

2019.09.16. 12:56

Egy arany, egy ezüst és két bronzéremmel, illetve két paralimpiai kvótával zárt a magyar küldöttség a 9. és 15. között rendezett londoni paraúszó világbajnokságon.

A londoni olimpiai uszoda újra szerencsét hozott a magyaroknak, hiszen hét évvel ezelőtt Sors Tamás paralimpiai bajnok lett itt, Tóth Tamás pedig ezüstérmes. Most, az akkor kevésbé sikeres Illés Fanni hét év után visszatért és nem hagyta aranyérem nélkül távozni a magyarokat, hát így kell méltón visszatérni és megmutatni mindenkinek!

- nyilatkozott a Magyar Paralimpiai Bizottság közleményében Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. Sós az értékelésében arra is kitért: a magyar csapat összességében jól teljesített, a nemzetközi mezőny pedig láthatóan erősödött. 

Illés Fanni rögtön a nyitó napon győzni tudott 100 méteres mellúszásban, ahová a szám aktuális Európa-bajnokaként érkezett.  Szintén első napon, szintén 100 méteres mellúszásban nyert bronzérmet az újonc Száraz Evelin saját kategóriájában.

A magyar válogatott további érmeit Pap Bianka szerezte. Pap a második napon 200 méteres vegyes úszásban lett bronzérmes. A világbajnokság utolsó előtti napján pedig címvédőként, 100 méter háton egyetlen századnyival csúszott le az aranyéremről és nyert ezüstérmet Magyarországnak.

A londoni világbajnokság arany- és ezüstérmesei automatikusan olimpiai kvótát szereztek hazájuknak, így Magyarország Illés és Pap révén két kvótával gazdagodott. A világbajnokságon hét magyar sportoló indult, és mind a hét sportoló (Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence és Tóth Tamás) is elérte a szükséges szintidőt ahhoz, hogy ott lehessen jövőre a 2020-as tokiói paralimpián.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke is elégedett a paraúszók két kvótájával. Ő emellett arról is nyilatkozott, hogy a brit főváros élen jár a parasport népszerűsítésében:

Az angolok újra megmutatták az egész világnak, hogy milyen nagyszerű társadalmi hatása van egy olimpia és paralimpia rendezésnek. Hét évvel a londoni játékok után nemcsak a fogyatékkal élők integrációjában, de a parasport versenyszervezésekben is erőlködés nélkül, magas színvonalon, példaértékű emberi odafigyeléssel tudják lenyűgözni a sportolókat és a szurkolókat egyaránt.

A londoni világbajnokságon 2019. szeptember 9. és 15. között 80 ország 650 versenyzője indult.

A magyar csapat eredményei:

Illés Fanni (Vasas) edzője: Szabó Álmos
100 méter mell (SB4) 1. helyezés - paralimpiai kvóta
100 méter gyors (S6) 8. helyezés
200 méter vegyes (SM6) 13. helyezés
100 méter hát (S6) 9. helyezés

Pap Bianka (Vasas) edzője: Szabó Álmos
200 méter vegyes (SM10) 3. helyezés
400 méter gyors (S10) 5. helyezés
100 méter gyors (S10) 9. helyezés
100 méter hát (S10) 2. helyezés - paralimpiai kvóta

Száraz Evelin (Vasas) edzője: Szabó Álmos
100 méter mell (SB5) 3. helyezés
200 méter vegyes (SM6) 12. helyezés
100 méter hát (S6) 11. helyezés

Adámi Zsanett (UTE) edzője: Magyarovits Zoltán
100 méter hát (S2) 4. helyezés
50 méter hát (S2) 4. helyezés

Konkoly Zsófia (PSN Zrt.) edzője: Jancsik Árpád
100 méter hát (S9) 6. helyezés
100 méter pillangó (S9) 7. helyezés
400 méter gyors (S9) 7. helyezés
200 méter vegyes (SM9) 9. helyezés

Iván Bence (PSN Zrt.) edzője: Jancsik Árpád
200 méter vegyes (SM6) 9. helyezés
100 méter mell (SB6) 10. helyezés

Tóth Tamás (Vasas) edzője: Horváth Péter
100 méter hát (S9) 8. helyezés
100 méter pillangó (S9) 16. helyezés
200 méter vegyes (SM9) 5. helyezés
50 méter gyors (S9) 17. helyezés