Miklós
-7 °C
2 °C

Elődöntőben a magyar női válogatott

2003.06.10. 12:19
Kapcsolódó cikkek (1)
Harmadik csoportmeccsét is megnyerve, az első helyen, egyúttal egyenes ágon jutott az elődöntőbe a címvédő magyar női vízilabda-válogatott a szlovéniai Európa-bajnokságon. Faragó Tamás csapata 8-4-re győzött a spanyolok ellen, csütörtökön várhatóan az oroszokkal játszik a fináléba kerülésért. A férfiak fölényesen, 14-5-re verték a románokat.
A házigazda Szlovénia vasárnapi fölényes, 26 gólos legyőzése után hétfőn nehezebb ellenfél várt a magyar női vízilabda-válogatottra a harmadik, egyben befejező csoportmeccsén. Spanyolország ugyan még komoly sikert nem ért el, az utóbbi jelentős fejlődésen ment át.

Drávucz négy gólja döntő volt

Ellenfelünk nem is kezdte rosszul a meccset, hiszen a második negyed elejéig, 3-3-ig, fej-fej mellett haladt a mieinkkel, és Lopez révén a meccs legszebb gólját értek el egy távoli ejtésből. A második negyedben azonban már nem tudták hatástalanítani az Olaszországban profiskodó Drávucz Ritát, aki egymaga négy gólt lőtt a félidőig. Kétszer csatlakozott hozzá csapattársa, az eddig még eredménytelen kapitány, Stieber Mercédesz, így kétszer hét perc után már 7-4-re vezettek a mieink. (A gárda legfiatalabb tagja, Kisteleki Dóra egy találatot jegyzett.)

Kettős hátrányban sem kaptunk gólt

A harmadik negyedben nem esett gól, a negyedikben Valkay Ági adta meg a kegyelemdöfést az ibréraiaknak, miközben a védekezésünkről mindent elárul, hogy kettős emberhátrányban sem kaptunk gólt. Az újabb sikernek köszönhetően egyenesen az elődöntőbe került a címvédő társulat. Csütörtökön három órától az orosz-spanyol meccs győztesével találkozik Faragó Tamás csapata.

A szakvezető így értékelt: "A védekezésünk jó volt, de támadásban sok hibával játszottunk. A spanyol együttes az utóbbi években rengeteget fejlődött. A barcelonai vb-n is azonos csoportban leszünk velük, akkor bizonyára még nehezebb dolgunk lesz."

Férfiak: Magyarország-Románia 14-5

A szerbek ellen a félidő után leblokkoló, és Kemény Dénes kapitány szerint bután játszó férfiakra ezúttal Románia csapata várt, és a két gárda között már az első negyedben négygólos különbség alakult ki. Kásás és Benedek két-két gólja adta meg az alaphangot, riválisunk nem is talált a kapuba hét perc alatt.

A következő negyedben Angelescu szépített, aztán Biros jött, és a többiek is belendültek: Madaras valamint Fodor is eredményes volt, így az előnyünk egyre csak nőtt. Kásás pedig bebizonyította, hogy a szerbek ellen kihagyott négyes véletlen volt, és ezúttal biztosan lőtt a kapuba. A harmadik negyedben már 10-3 is volt, aztán Cretu révén felzárkóztak a románok 10-5-re, de több gólt nem is lőttek.

Nem úgy a mieink. A zárónegyedben Kiss Gergő és Benedek ellenállhatatlan volt, a 14-5-ös végeredményt Vári Attila állította be.