Eb-döntőben a női póló válogatott

2003.06.12. 16:13
A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a Szlovéniában zajló Európa-bajnokság döntőjébe. Faragó Tamás együttese - akárcsak két évvel ezelőtti Eb-n - az elődöntőben az oroszokat verte 7-6 arányban. Akkor végül a mieink nyerték a tornát. . .
Akárcsak két évvel ezelőtt a Margitszigeten, a Szlovéniában rendezett Európa-bajnokságon is az oroszok ellen kellett kiharcolni a női vízilabda-válogatottunknak a döntőbe jutást. Az első negyedben az Európa-bajnoki címvédő magyar csapat kétgólos előnyre tett szert, ám az oroszok nem adták fel, és még ebben a játékrészben egyenlíteni tudtak.

A második hét perc orosz emberelőnnyel kezdődött (Valkay Ágit állították ki), de Drávucz Rita parádés szerelésének köszönhetően nem került komoly veszélybe a magyar kapu. Sajnos az ellenakcióból a magyar csapat sem tudott előnyre szert tenni.

A mieink továbbra is remekül védekeztek, azonban az orosz kapu előtt sorra maradtak ki a lehetőségek. Primász például kétszer is a kapufát találta telibe. Egy perccel a negyed vége előtt ismét emberelőnybe kerültek az oroszok, és hiába húztuk ki jól a fórt, amikor kiegészültünk, betaláltak Bogdanováék.

A harmadik negyedben sikerült elhozni a labdát Drávucznak így rögtön a negyed elején egyenlítési lehetőség nyílt a mieink előtt. Ezt a csapat legrutinosabb játékosa Stieber egy parádés ejtéssel ki is használta. Valkay Ágnes pedig egy ritkán látható fantasztikus svédcsavarral már a magyar együttest juttatta előnyhöz.

Pelle Anikó labdát szerzett, emberelőnybe kerültünk, Faragó időt kért, így mondhatni egyértelmű volt, hogy az akció végén Pellének köszönhetően magyar gólt láthatott a közönség. Az ellenakciónál Sós a nap védését mutatja be, a következő orosz lehetőségnél azonban már ő is tehetetlen, így egy gólra feljöttek az oroszok. Emberhátrányba kerültünk, de Sós újabb bravúrjainak köszönhetően révén elmaradt az egyenlítés.

Ismét Drávucz Rita hozta el a labdát, melyet szinte megszárított a csapat, majd mielőtt lejárt volna a támadási idő, Primász Ágnes lőtt nagy gólt. Az oroszok egy támadáson belül kétszer is a kapufára lövik a labdát, majd Drávucz hagy ki száz százalékos ziccert. Mire azonban kibosszankodta volna magát, Pelle Anikó talál a kapuba.

Salimova szépíteni tudott, majd Kunuk révén egy perc tizenhat másodperccel a vége előtt feljöttek egy gólra az oroszok. Stieber lövését védte a kapus, majd Valkay kiállítása révén az utolsó másodperceket emberhátrányba játszotta a magyar válogatott. Sós Ildikó újabb, már-már megszokott bravúrjának köszönhetően azonban megmaradt az előny a meccs végéig.

Faragó Tamás együttese a két évvel ezelőtti budapesti kontinensvetélkedőn is 7-4-re vezetett az oroszok elleni elődöntőben. Az ellenfél akkor is feljött a találkozó végére, de a mieink, megtudták őrizni az előnyt. Akkor végül Európa-bajnok lett a csapat. . .

Az eredmény:
Magyarország-Oroszország 7-6 (2-2, 0-1, 3-1, 2-2)

A másik elődöntőben:
Olaszország-Hollandia 7-5