Megnyerte a kupát a Kemény-válogatott

2008.02.25. 08:38
Utolsó, harmadik napi mérkőzését is megnyerte a kecskeméti nemzetközi tornán a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az ausztrálok felett aratott négygólos sikerével tökéletes mérleggel tartotta itthon a második Volvo Kupát.

Románia (16-7) és Kanada (15-2) után a távoli kontinens Világliga-harmadik gárdája sem tudott igazán szoros összecsapást játszani a Kemény Dénes irányította olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttessel.

A közvetlenül a kecskeméti találkozó előtt rendezett váratlan doppingvizsgálat mondhatni nagyobb zavart okozott, mint maga a mérkőzés.

Az elején ugyan csaknem három percig gólszünetet tartottak a gárdák, utána azonban beindult a hazai gépezet: Hosnyánszky Norbert eredményes büntetője után Kásás Tamás is betalált, majd Varga Tamás zúdította rá olyan erővel a labdát, hogy az a kaput tartó vasról "mérföldnyire" pattant vissza (3-0).

A második játékrészben már ausztrál gólok is születtek, a legszebbet azonban ekkor is magyar kéz szerezte: Biros Péter vagy hét méterről, oldalról ívelt a kapus felett a bal sarokba (5-2). A nagyszünetre "beállt" a háromtalálatos hazai előny (7-4).

A harmadik negyedet az ifjabbik Varga, Zsolt "besurranója" vezette be, ám a szívósan ellenálló ausztrálok tartották a "követési távolságot" (8-5). Legalább is eddig, mert aztán már érvényesült a tudáskülönbség, sorozatban lőtt három magyar góllal 11-5-re, az utolsó szünet előtt pedig 12-7-re módosult az állás.

A küzdőkedvüket nem vesztő vendégek a befejező szakaszban sem adták fel, és visszazárkózási igyekezetük részben sikerrel is járt, hiszen az ő szemszögükből nézve 8-14-ről 11-14-re felkapaszkodtak, de az igazi végszót Benedek Tibor mondta ki, aki bombagóllal zárta le a mérkőzést (15-11).

Magabiztos oszlopok

Kemény Dénes szövetségi kapitány: "Jó egyéni teljesítményeket láttam, kár, hogy az utolsó negyedben, biztos győzelmünk tudatában - elsősorban hátul - nem vettük már olyan komolyan, mint kellett volna. Ami az olimpiai keretet, a pekingi csapatkeresést illeti, májusra kell, hogy a jelenlegi huszonkettőről 18 fősre szűkítsem a létszámot. Neveket most nem mondok, ezt majd május elején teszem meg, de a Volvo Kupán egy-két játékos stabilizálta a helyét. Ami pedig az oszlopokat, a stabil embereket illeti, Kecskeméten kifejezetten jól teljesített Kiss Gergely, Biros Péter, Benedek Tibor és Szécsi Zoltán."

Az egyúttal szinte biztosra vehető, hogy ők, amennyiben nem gyötrik őket sérülések, ott lesznek az olimpiai csapatban. Kásás és Molnár is alighanem ott lesz az utazók közt, a többi - hét - helyért azonban kemény csata várható.

Varga Tamás volt a visszahívottak legjobbja

Kemény a torna előtt úgy vélekedett, négy vagy öt fix pontja van, és a három meccs lényege, hogy ezt a számot megduplázza. Ha nem is duplázódott meg, most már vélhetően sokkal tisztábban lát, kinek olyan a hozzáállása, alázata, hogy a pekingi olimpián ott legyen, és meg lehessen törni az ezüstsorozatot.

A visszahívott játékosok közül Varga Tamás volt a legeredményesebb, valamennyi meccsen két gól dobott, és a védekezésből is kivette a részét. Varga az athéni olimpia lemondta a válogatottságot, mert pihenni szeretett volna, állandó betegségek gyötörték ugyanis.

Jegyzőkönyv:

Magyarország-Ausztrália 15-11 (3-0, 4-4, 5-3, 3-4)
a magyar góldobók: Hosnyánszky 3, Varga T., Biros, Kiss G., Benedek 2-2, Kásás, Molnár, Varga II. Zs., Szivós 1-1
A vasárnapi másik mérkőzésen: Románia-Kanada 16-6
A Volvo Kupa végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Ausztrália 4, 3. Románia 2, 4. Kanada 0