Szerbia büntetőkkel nyerte a pólóvébét

2009.08.01. 22:46
A magyar együttest is búcsúztató válogatott a fináléban büntetőkkel bizonyult jobbnak a spanyoloknál.

A két csapat a csoportkörben is találkozott már egymással, akkor meglepetésre a spanyolok kétgólos győzelmet (11-9) arattak.

Az egyenes kieséses szakaszban a szerbek előbb az olaszokat, majd a negyeddöntőben a magyar együttest, az elődöntőben pedig a horvátokat verték. A spanyolok csoportelsőként csak két meccset játszottak a csoportküzdelmek után, előbb Kanadát, majd az Egyesült Államokat múlták felül.

A döntőben a szerbek szerezték meg Udovicsics góljával a vezetést, a spanyolok ötméteresből egyenlítettek. A folytatásban Udovicsics még kétszer betalált, és mivel csak egy spanyol gól érkezett, így egygólos szerb előnnyel zárult az első negyed.

A második nyolc percben mindkét csapat nagy odafigyeléssel védekezett, ebben a játékrészben egy gól sem született.

A harmadik negyedben Garcia és Filipovics gyors gólváltása után maradt a szerb előny, melyet Molina két perccel a vége előtt egyenlített ki.

A szerbek a negyedik negyed elején is megszerezték a vezetést, majd Pijellovics találatával négy és fél perccel a vége előtt már két gól volt az előnyük. A spanyolok nem adták fel és Garcia góljával előbb szépítettek, majd 11 másodperccel a meccs vége előtt egyenlítetek, jöhetett a hosszabbítás.

Itt Garcia hamar előnyhöz juttatta a spanyolokat, majd a második félidőben megúszás után akár kétgólosra is növelhették volna előnyüket, de elszórakozták a nagy lehetőséget. Az ellentámadásból azonnal egyenlítettek a szerbek, ez azt jelentette, büntetőkkel dől el a világbajnoki cím.

5-5 büntető után mindkét oldalon két-két hiba volt, így az első hibáig folyt a párharc. A kilencedik párig itt sem született döntés, ott azonban a spanyol játékos hibázott, a túloldalon Alekszics belőtte, így a szerbek 14-13-ra nyerték a vb-döntőt.

Eredmény:

Férfi vízilabda világbajnokság, döntő:
Szerbia-Spanyolország 14-13 (3-2, 0-0, 1-2, 2-2, 1-1, 0-0), büntetőkkel: 7-6
a 3. helyért:
Horvátország-Egyesült Államok 8-6 (2-3, 1-1, 2-0, 3-2)
az 5. helyért:
Magyarország-Németország 9-6 (4-1, 1-0, 3-1, 1-4)
a 7. helyért:
Románia-Kanada 9-6 (2-1, 1-1, 3-3, 3-1)