Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Hosszú Katinka és Gyurta is döntős

2011.07.24. 12:57

A női 200 méteres vegyesúszásban az elődöntőket rendezték. Az első futamban Verrasztó Evelyn indult, jól kezdett, de a végére elfáradt. Hiába úszott több mint nyolc tized másodperccel jobbat, mint a délelőtti előfutamban, 2:12,51-es ideje csak a hatodik helyre volt elég, így nem került a fináléba.

A második futamban Hosszú Katinka a negyedik helyen végzett, 2:11,71-es ideje a hetedik helyre volt elég a döntőbe. Verrasztó végül a 11. helyen fejezte be ezt a számot.

Verrasztó Evelyn azt nyilatkozta, hogy ha a tavalyi idejét ússza, simán döntős lett volna, de nem akarta a mostani eredményét az idei betegségére fogni: „Megint a mellúszással voltak gondjaim, de a hát is jobban mehetett volna. Még vannak versenyszámaim, igyekszek bizonyítani.”

Hosszú Katinka elmondta, nagyon rosszul érezte magát a vízben, és nagyon fájt az úszás. A versenyző hozzátette, sokat már nem tud hozzátenni, esetleg az edzőjével a technikán tudnak javítani. Így nagy bravúrt nem lehet tőle várni a hétfői döntőben.

„Úgy gondolom, 2:08 körüli idővel lehet holnap nyerni, de hogy én mennyire leszek képes, arról fogalmam sincs. Igyekezni fogok, bár nagyon sűrű a mezőny. Megvan az erőm, de nem tudom átvinni, a dinamizmus hiányzik a mozgásomból, hiába, egy hónap leállás nagyon nem tesz jót” – mondta Hosszú Katinka az MTI-nek.

Gyurta Dániel a hetes pályán indult az elődöntő második – sokkal nehezebb – futamában. Remekül kezdte az első ötven métert, aztán az utolsó 25 méteren hihetetlen nagy hajrát vágott ki. 1:00,23-as időt úszott, amely új országos csúcs és ami még ennél is fontosabb ötödik lett, a hetedik helyen befért a hétfői döntőbe.

"Láttam a szemem sarkából, hogy a többiek nagyon bekezdtek, de éreztem, hogy nem kell sietnem, a végét jól fogom bírni. Így is történt, az már csak hab a tortán, hogy magyar rekorddal lettem döntős, amire eddigi pályafutásom alatt csak egyszer, a tavalyi Eb-n volt példa 100 mellen. Jó előjel mindez a 200 m előtt" - nyilatkozta az MTI-nek Gyurta Dániel

Amúgy kettős ázsiai sikerrel kezdődött a sanghaji úszó világbajnokság. A férfi 400 méter gyorson a pekingi olimpiai bajnok, a 21 éves dél-koreai Pak Tae-hvan majdnem egy testhosszal nyert.

A női 400 méter gyorson az olasz Pellegrini 250 méternél vette át a vezetést és onnantól nem volt ellenfele. A 22 éves olasz, aki az első női úszó volt, aki négy percen belülre jutott 400-on, megvédte vb-címét.

A vasárnapi programban két váltódöntő szerepelt még. A női 4x100-as gyorst Hollandia, a férfiak hasonló számában nagy meglepetésre az Egyesült Államok csak a harmadik lett, világbajnok az ausztrál váltó.

A döntők eredményei

Férfi 400 méter gyors: 1. Pak Tae-hvan (dél-koreai) 3:42,04, 2. Szun Jang (kínai) 3:43,24, 3. Paul Biedermann (német) 3:44,14.

Női 400 méter gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 4:01,97, 2. Rebecca Adlington (brit) 4:04:01, 3. Camille Muffat (francia) 4:04,06.

Női 4x100 méteres gyors: 1. Hollandia (Dekker, Kromowidjojo, Veldhuis, Heemskerk) 3:33,96, 2. Egyesült Államok (Coughlin, Franklin, Hardy, Vollmer) 3:34,47, 3. Németország (Steffen, Lippok, Vitting, Schreiber) 3:36,05.

Férfi 4x100 méteres gyors: 1. Ausztrália (Magnussen, Targett, Abood, Sullivan) 3:11,00, 2. Franciaország (Bernard, Stravius, Meynard, Gilot) 3:11,14, 3. Egyesült Államok (Phelps, Weber, Lezak, Adrian) 3:11,96.