Lukács
7 °C
22 °C

Hosszú vergődött, Cseh sem talált magára

2011.07.27. 05:06

A sanghaji úszó világbajnokság negyedik napja igen kellemetlen meglepetéssel indult, Hosszú Katinka nem jutott be a legjobb tizenhat közé sem 200 pillangón.

Ezen a távon Európa-bajnokságot nyert tavaly és két éve a római világbajnokságon is érmes volt. Most azonban 2:10.06-os ideje nem volt elég az elődöntőhöz. Ennél legalább öt másodperccel is tud jobbat, de ez most nem jött ki belőle.

Futamában is csak hatodik lett - száz után sem volt dobogóközelben, szenvedése az első méterektől szembetűnő volt -, rögtön sejteni lehetett, nem kerülheti el a kiesést. Végül 19. lett 33 indulóból, ami nagyon vékony teljesítmény.

A tavalyi Eb-n Hosszú mögött második Jakabos Zsuzsa viszont nagy versenyben volt azért is, hogy az első helyen legyen elődöntős. Végül ehhez pár tized hiányzott – a japán Hosinak jobban jött ki a benyúlás -, de 2:07.60-as eredményével bizakodhat előkelő döntős helyezésben.

A 200 vegyes előfutamában Cseh László a 200 gyorson Phelpst is legyőző, nem mellékesen címvédő Ryan Lochteval került össze. Cseh 200 pillangón 12. lett kedden, ezt égi jelnek tekintette, nem kell erőltetnie azt a számot, mert nem állt össze a mozgása.

A javításra rögtön itt volt a lehetőség. Cseh pillangó után vezetett, háton két századdal szorult a vezető litván Janusaitis mögé, ekkor még Lochte is mögötte volt két századdal. A gyorsot viszont csak az ötödik helyről kezdhette a magyar. A mellúszásban nagyon hiányzott belőle a dinamika és a sebesség.

Lochte ekkor kapcsolt rá és mindenkit lehagyva nyert, Cseh negyedik lett, összesítésben pedig a tizenharmadik, ideje: 1:59.80. A délutáni elődöntőre sokat kell javulnia, ha versenyben akar lenni a nyolcas döntőért.

Verrasztó Dávid azonban tökéletes úszással lett második a brazil Thiago Pereira mögött, és 1:58,69-es ideje egyúttal azt is jelenti, hogy összesítésben is a második helyen várja a folytatást. Michael Phelps 1:59.48-at úszott.

Kozma Dominik 27. lett 100 gyorson, ő sem elődöntős.