Nem lesz kapitánycsere a női pólósoknál

2011.07.27. 12:28

„Szövetségünk elnökségének álláspontja szerint ezt az évet a felkészülésre szánjuk, s a Világligához hasonlatosan a mostani vb is egyik állomása ennek a felkészülésnek, vagyis az eredmény nem számít - adta meg a választ az MTI tudósítójának Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke Sanghajban, a női pólótorna zárultával. - A jövő januári Európa-bajnokságon kell kivívni a lehetőséget a londoni ötkarikás részvételről döntő, áprilisban esedékes olimpiai selejtezőn való indulásra, azok lesznek az igazi feladatok, hozzáteszem, az egyik nehezebb, mint a másik. Ahhoz például, hogy az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornán ott lehessünk, az Eb-n az első ötben kell végeznünk.”

A szövetség első embere hozzáfűzte, hogy a magyar női csapat nagyon fiatal, a játékosok kilencven százaléka a különböző korosztályos világversenyeken minden alkalommal dobogón végzett.

„A szövetségi kapitány, Merész András védelmében is hozott felkészüléspárti döntésünkben benne van, hogy támogatjuk a fiatalítást, ezen a téren előtte járunk a női póló valamennyi vezető nemzetének, amelyek majd csak a londoni olimpia után lépnek hasonló útra. Nekünk viszont addigra ütőképes csapatunk lesz. A jelenlegi gárdában nyolc vagy kilenc játékosunknak is a sanghaji volt az első világversenyes szereplése a felnőttek között.”

Ami az olimpiai bajnoki címvédő férfiválogatottat illeti, simán bemasírozott az elődöntőbe.

„Az általános elvárásnak megfelelően a fiúk bejutottak a legjobb négy közé, az alapcélt tehát már teljesítették. Hozzáfűzném, a miénk az első a csapatsportok közül, amelynek sikerült kvalifikálnia magát a londoni olimpiára. Hogy a folytatásban mit várok? Azt, hogy Kemény Dénes legénysége az elődöntőben a szerbek ellen a korábbiakhoz hasonlatosan halálosan kiélezett meccset vív majd úgy, hogy aztán mi játsszuk a döntőt” - nyilatkozta Martin György.