Óriási vízilabdaközpontot épülhet

2011.10.06. 10:34

Összességében 14,6 milliárd forintba kerülő gigaberuházásra adtak be pályázatot a vízilabdázók, s jó esetben három év múlva már állhat a sportági központ, amelyet a Megyeri híd pesti hídfője és az Aquaworld közötti területre álmodtak meg - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

A projekt az úgynevezett látvány csapatsportokat, köztük a pólót támogató cégeknek társaságiadó-kedvezményt nyújtó törvény nyomán valósulna meg úgy, hogy a bő 14 milliárdos építési költségek hetven százalékát fedezheti a vízilabda-szövetség (MVLSZ) a befolyó társasági adóból, s a maradék summát, hozzávetőleg 4 és fél milliárdot kell önerőből előteremtenie. Ez utóbbi összegre keres befektetőt a szövetség - mondta el a lapnak Martin György, az MVLSZ elnöke.

„Negyven éve várunk arra, hogy végre méltó otthona legyen a sportágnak. Úgy gondolom, jók az esélyeink - válaszolta arra az újságírói felvetésre, hogy megállíthatja-e az állam a folyamatot.

Az elképzelés szerint a vízicentrumban helyet kapna egy 4500 néző fogadására alkalmas ötvenméteres fedett, s egy hasonló nyitott uszoda, továbbá legalább három tanmedence. A fedett létesítményt a medence beborításával órák alatt csarnokká lehetne alakítani, így kézi- és kosárlabda-mérkőzéseknek is otthont adhatna.