Madaras elárulta, mi fogta meg a szerbeket

2013.03.08. 16:55

A vízilabda-válogatottba visszatérő Madaras Norberttel rekonstruáltuk élete második nagy győzelmét, első olimpiai bajnokságát (2003-ban világbajnok volt, három gólt lőtt a vb-döntőben az olaszoknak).

Az athéni döntőben a csapat 0-3-ról és 5-7-ről is fordított a szerbek ellen. 8-7-es vezetésnél a szerbek 16 másodperccel a vége előtt emberelőnyt kaptak, de nem tudták kihasználni. Hajdu B. István közvetítésében is kitért rá, Sapic kinézett az órára, mielőtt ellőtte volna a labdát.

A szerb ugyanakkor nem az órára, hanem a bíróra nézett ki, mert sípszót hallott. A sípszó azonban a nézőtérről jött, a bíró jelezte is, hogy nem ő volt.

Sapic lendülete megtört, ez a két másodperc is kellett ahhoz, hogy már az idő szorításában, és nem annyira jó helyzetből vállalkozzon a lövésre, amit aztán Szécsi bravúrral a kapu fölé ütött.

A hátralévő két másodpercben csak az volt a lényeg, hogy szorosan embert fogjanak a magyarok, az egyenlítés kizárható volt.

„Megvan a síp, amibe Szilágyi Péter akkor belefújt. Nekem adta évekkel később. Ő volt az első egri edzőm, ő indított el, és akkor is ott volt a medence partján, amikor először olimpiai bajnok lettem. Ő lett később a női válogatott kapitánya is, miután Új-Zélandról hazatért” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Madaras.