Döntetlenezett az OSC és a Szolnok a vízilabda-BL selejtezőjében

2014.10.29. 20:20

Nem bírt egymással az OSC és a Szolnok a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában: a főtáblára jutásért zajló párharc első, szerdai összecsapásán 11-11-es döntetlent játszottak egymással a fővárosban.

A harmadik selejtezőkörös párbaj visszavágóját november 12-én játsszák Szolnokon, de csak az egyik magyar együttes juthat fel a 12 csapatos főtáblára, ahol kiemeltként már ott van a bajnoki címvédő ZF-Eger.

A két magyar csapat azért kerülhetett össze, mert az OSC megnyerte második körös selejtezőcsoportját, míg a Tisza-parti alakulat második lett saját négyesében, márpedig a párosításoknál a csoportelsőkhöz sorsolták a kvartettekben másodikként végzetteket.

A Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában rendezett szerdai meccsen gyakorlatilag végig fej-fej mellett haladtak egymással a csapatok, a találkozó legjobbja a hazaiaknál a négy gólt szerző Joseph Kayes volt, míg a túloldalon Madaras Norbert három találattal vette ki a részét a csatából, számolt be az MTI a mérkőzésről.

    Eredmény:

A Híd-OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa-Közgép 11-11 (3-4, 0-1, 5-2, 3-4)

gólszerzők: Kayes 4, Salamon 2, Bátori, Juhász, Graham, Gór-Nagy, Bundschuh, illetve Madaras 3, Kis 2, Gocic, Vámos, Mezei, Alekszic, Varga Dániel, Varga Dénes