Az UVSE nyerte a magyar rangadót a Dunaújváros ellen

2015.10.04. 22:03

 

A magyar női vízilabda-bajnok UVSE és az ob I legutóbbi bronzérmese, a Dunaújvárosi Főiskola csatáját előbbi nyerte az oroszországi Kirisi Kupán, amelyen a két magyar együttes mellett a házigazdák két csapata, a holland válogatott és a kínai Tiencsin klubcsapata vesz még részt.

A vasárnap magyar házi rangadóját - a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint - az UVSE kezdte jobban, majd hatékonyabban is folytatta, a dunaújvárosiak nem igazán tudtak mit kezdeni a fővárosi gárda védekezésével, s mindössze öt lőtt gólig jutottak. A bajnoki címvédő végül 11-5-re nyert.

A hatos torna hétfői zárónapján az UVSE a Kirisi második számú csapatával, a Dunaújváros pedig a kínai együttessel mérkőzik.