Hősies feltámadás az ifi póló Eb-n, de a zsűri kiszúrt a magyarokkal

2016.09.16. 20:48 Módosítva: 2016.09.16. 21:04

A Hollandiában zajló ifjúsági vízilabda-Európa-bajnokságon a magyarok elődöntőjébe került egy technikai hiba, a magyarok így kiestek a negyeddöntőben. Amint a Nemzeti Sport beszámolt róla, a magyar fiatalok hatalmas lelkierőről tanúságot téve az olaszok ellen 10-5-ös hátrányból feljöttek előbb 10-8-ra, ekkor négyperces kiállítás kapott a csapat egyik tagja, de így is kiegyeníltettek.

ifi3.hely
Fotó: vlv.hu

Horkai György csapata csak később vette észre, hogy 12–9 után „a holland rendezők folyamatosan 13–9-et írtak az eredményjelzőre, de a gólok száma alapján 12–12 lett a végeredmény", és ötmétereseknek kellett volna következniük.

Azonban a zsűri nem a reális eredményt vette alapul, hanem úgy határozott, hogy 11–9-es olasz vezetésről újrajátszattja a negyed felét. Az utolsó 3 perc 49 másodperc következett, természetesen négyperces emberhátrányban, ezt már az olaszok nyerték három góllal. Ezután a magyarok óvását nem fogadták el.

Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke reagált:

A szövetségi kapitány azt mondta, ez vicces, én azt mondom, ez gusztustalan!

Kemény Dénes szerint ő 50 éve, amióta a sportágban benne van még nem látott olyat, hogy a „szubjektivitás a gólok számolásában is megnyilvánuljon, és az eredményjelző táblára is kikerüljön.” Olyasmi történt, „ami a grundon szokott lenni, ahol a fehérek azt mondják, 4–3 az eredmény, mire a pirosak kontráznak, nem igaz, mert 4–4.”

Úgy tűnik, a zsűri szabályosan járt el, mert Kemény szerint „hiába jár el a leírt szabályoknak megfelelően az Európai Úszószövetség szakmai bizottságának jelenlévő vezetője vagy képviselője, sem a játékosok edzője, sem a magyar pólósok elnöke nem tudja elmagyarázni a fiatal játékosoknak, hogy ha 24 gólból 12-t ők lőttek, akkor miért kell újrajátszani az utolsó negyed felét mínusz kettőről emberhátrányban. Senki sem tuja elmagyarázni nekik, miért nem lőhették, lőhetik az ötmétereseket az elődöntőbe jutásért. Ezek a gyerekek évek óta napi sok-sok órát edzenek, tudnak veszíteni is, de ha nem kapnak több gólt, mint amennyit lőttek, akkor képtelenek felfogni, miért veszítették el a mérkőzést. A mínusz kettőről, emberhátrányban újrajátszott fél negyedben nem volt esélyük.

Ameddig a hatalomvezérelt közreműködői réteg négy percen keresztül nem veszi figyelembe, hogy egy edző jelzi a zsűri hibáját, addig a nemzetközi vízilabda saját magát kérdőjelezi meg! Az új dimenzió azt jelenti, hogy a sportszervezet a gólok hazug számolásával a saját szabályaiba kapaszkodásával legalizálta az illegalitást” - írja a kapitány, akit a Nemzeti Sport idéz.

Hogy pontosan mi történt, mi a zsűri álláspontja, sajnos nem ismert.