A szentesi pólókapus specialitása lett az egészpályás gól

2017.02.23. 14:05

Könnyedény nyert Szécsi Zoltán csapata, a Kaposvár szerdán a Szentes ellen a vízilabda OB I. játéknapján, a legnagyobb megmozdulás viszont a vesztestől, egészen pontosan annak kapusától jött.

György Dávid ugyanis a harmadik negyed vége felé, 8-3-as vezetésnél váratlant húzott, és indítás helyett egyenesen a kaput vette célba. Nem lecsúszott labda volt, hanem tudatos lövés, ezt a meccs után a VLV-nek adott miniinterjújában is megerősítette. Azt kellett gyorsan mérlegelnem, hogy elindítom-e a már kicsit messzire lévő embert, vagy megpróbálom kihasználni azt, hogy kimozdul rá a kapus. Mind a kettő rizikós volt, szerencsére az utóbbit választottam.

Vízilabdában persze nem könnyű saját kapuból gólt szerezni, még úgy sem, hogy a kapusoknak azt tanítják, hogy a felúszó játékos felé ki kell mozogniuk a kapuból. „Többször van ilyen szituáció egy meccsen, mégis nehéz bevállalni, mert egyrészt gyorsan kell dönteni, a megfelelő pillanat gyorsan elmúlhat, másrészt nem egyszerű végrehajtani egy ilyen 30 méteres, ívelt, mégis erős lövést. A nagy távolság miatt a másik kapusnak még három-négy méterről is van ideje visszatérni és hárítani, ezért is kell a pontosság mellett az erő is” – mondta el György.

A mozdulat nem csak tudatos, de valamilyen szinten begyakorolt is volt, hiszen nem ez volt az első egészpályás gólja Györgynek: idén már a Komjádi Kupában is lőtt egyet emlékei szerint, de korábban, még az utánpótlás-bajnokságokban is majdnem minden évben szerzett egy ilyen találatot.

A mérkőzésről a KaposPont készített felvételt, a gólt tőlük kölcsönöztük.