Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Flachner Balázs

Újságíró Politika

Meghalt a soulénekes Charles Bradley

Egy év után maradt alul a rákkal szemben, 68 évesen hunyt el.

tegnap, 21:14

Amerikai nehézbombázók repültek el Észak-Korea partjainál Amerikai nehézbombázók repültek el Észak-Korea partjainál

Az erődemonstrációval azt akarták megmutatni, hogy bármilyen fenyegetésre van válaszuk.

tegnap, 20:28

Ezen a héten sem lett senki milliomos az ötös lottón

A jövő héten így 560 milliót lehet majd nyerni.

tegnap, 19:46

Mostanában egyre gyakrabban fordul elő az, hogy egyes zarándokhelyeken robotokat is bevetnek annak érdekében, hogy levegyék a terhet az ott dolgozók vállairól, illetve hogy a fiatalabb korosztályt is be tudják vonzani.

Így tettek most Tajvan egyik legősibb templomában, a csusani Ce Nan templomban is, ahol mostantól a Pepper nevű humanoid robot is besegít majd a munkában.

Az 1,2 méter magas Pepper, amelynek mellén egy képernyő van, minden olyan információt tud a vallási intézményről, amelyet rendszerébe tápláltak, és idegenvezetőként állhat a látogatók rendelkezésére.

Emellett  el tudja magyarázni a szerencsepénz kölcsönzésének és visszaadásának rendszerét, sőt még tenyérolvasásra is képes. 

A robot egyelőre próbaidős, a látogatók visszajelzésén múlik majd, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre rendszerében.

(MTI)

Kérdezhetné az ember, mikor meglátja Ilhan Ünal Guinness-rekordot érő játékát, de aztán rögtön utána valószínűleg már azt mondja, hogy 

kit érdekel, tök menő!!!

Mert hát tényleg az, a méretektől eltekintve tök ugyanúgy néz ki és mindenre képes, amire az eredeti, 1989-ben megjelent Game Boy képes volt (leszámítva persze, hogy ez tutira nem fér be a zsebünkbe).

A belsejében a kazetták befogadására szolgáló kibelezett Game Boy-on kívül egy Raspberry Pi is található, Ilhan pedig arra is kitért, hogy a nagy Game Boy testedzésnek sem utolsó, ugyanis nem olyan könnyű lenyomni a gombokat, meg hát persze az egész kezünkre szükség van hozzá az ujjaink helyett.

Tehette fel a kérdést több ezer szaúdi középiskolás a héten, miután az ENSZ-ről szóló résznél a szervezet alapokmányát aláíró Fejszál király mellett ott ült Luke Skywalker mestere is.

A képen persze (meglepő módon) eredetileg nem volt rajta Yoda, Abdullah al-Shehri, vagy művésznevén Shaweesh tette rá, aki egy a popkultúrát a történelemmel mixelő sorozat keretében készítette el a képet.

A művész a New York Times-nak elmondta, a sorozat elkészítéséhez akkor jött az ötlet, mikor a sok háborúról és szenvedésről szóló kép után egyszer talált egy olyan fotót, amin Anvar Szadat, volt egyiptomi elnök találkozik Mickey egérrel egy disneyland-i látogatás során.

Később bukkant rá a Fejszál királyról készített képre, amiről rögtön Yoda jutott eszébe, hiszen mindketten intelligensek, mindkettejüket szerették, emellett pedig Yoda ugyanolyan színű, mint a szaúdi zászló.

Yoda
Fotó: Shaweesh / edgeofarabia.com

Azt ő se tudja, hogy hogy került bele a könyvekbe, de valószínűleg egyszerűen csak senki nem vette észre, hogy ez nem az eredeti kép, erre enged következtetni az is, hogy csütörtökön a szaúdi oktatási miniszter nyilvánosan bocsánatot kért és visszahívatta az összes hibásan kiadott példányt.

(New York Times)