Még mindig a 27-es csarnokból: egy viszonylag elzárt teremben mutogatják a Robonova gépeit. A német cég apró kis robotokat gyárt, természetesen tökéletesen öncélúakat. A harminc centis kis gépek a bemutató alapján leginkább táncolni tudnak, azt viszont elég ijesztően, és azt se mindig: a cég távol-keleti igazgatója büszkén mutatta be az öt robotot, melyek bluetoothos kapcsolaton keresztül töltik le a koreográfiát, aztán megnyomott egy gombot és nem történt semmi. Pillanatokkal később aztán mégis elindult a zene, nekem meg részem lehetett életem egyik legszürreálisabb élményében: végignézhettem, ahogy öt Terminátor eltáncolja a Hattyúk tavát. Lágy karmozdulatok, kecses mozgás, vaskos karok.

Mire elkezdődött a második dal megszerettem őket, főleg, amikor a hátukra feküdtek és szemérmetlenül beterpesztettek, ez pont a cigánykerekezés előtt történt. Akinek ez kell, vásárolhat magának Robonovát, 800-1000 euróért, tehát 260 ezer forintért. Ha még bizonytalan, nézze meg az alig 120 kilobájtos
videót, amin egyébként nem látszik semmi.

Úgy tûnik hazánk egyik erõssége az informatikában a biztonság, ami jó, mert akik rettegnek a kényes információk kiszivárgásától, azok nagyon sok pénzt költenek el, hogy megakadályozzák. Ide tartoznak például a kormányok, a hadseregek és a megacégek.

A Balabit standjánál megtudtam, hogy az általuk kifejlesztett Zorp tûzfal a felsõ prémium kategóriába tartozik egyedülálló szolgáltatásai miatt. Például azzal, hogy a rendszergazdák tevékenységét is auditálhatóvá teszi, ami azért jó, mert így a rendszergazdák sem tudnak belebuherálni az õrzött (például banki) adatokba úgy, hogy ne hagynának nyomokat. Kiss Attila marketingmenedzsertõl megtudtam, hogy a Balabithez hasonló kis cégeknek addig van esélyük a talpon maradásra, amíg az egyedülálló, de kevesek által igényelt speciális szolgáltatásokkal meg tudják elõzni versenytársaikat. A Balabit egyébként idén nem saját standdal jelent meg, hanem a terjesztõ partnerével, mert a szakmaibb rendezvényekre koncentrálja erõit. Kiss Attila szerint nem lehet kimutatni a Cebiten való megjelenés hasznát, de itt kell lenni, mert a céges partikon nagyon jól lehet kapcsolatokat építeni.

A 27-es pavilonban azért más is van, mint Ati: ez az életmód „sarok”, ami azért jó elnevezés, mert gyakorlatilag témától függetlenül bármit be lehet ide pakolni. Ezt ismerte fel az a kiállító is, amelyik végre választ adott az emberi civilizáció egyik alapkérdésére. Igen, be lehet pakolni egy H2-es Hummer csomagtartójába egy akváriumot, és befér még elé nyolc monitor, meg egy csomó hangszóró.

Ezt a terepjárót a Microsoft is megtalálta, standja előtt egy fehér változat vesztegel, csomagtartójában egy Xbox 360-nal. A redmondi cég egyébként csúnyán elszámolta magát, az Xbox-sátorban ácsorgók 15 százaléka alkalmazott, akik arról próbálják meggyőzni a kint rekedteket, hogy egyszerűen nem férnek be. Amíg az egyik őr egy intrúderrel volt elfoglalva, ügyesen besurrantam. Bent mindenki játszik.

A tömegben a Holló mászkál, a feketébe öltözött, és arcát fekete-fehérre festő fiatal látogató valószínűleg nem tudja, hogy ez a brand rossz ómen: az elsőt, Brandon Lee-t lelőtték a forgatáson, a második svájci, mint DJ Bobo, a harmadikról meg idáig nem is tudtam, hogy a világon van.

Balra hátul, a csarnok egyik sarkában egy gigantikus kivetítőn focimeccs megy, ami egy technológiai kiállításon a németeken kívül, ugye, kit érdekel. De Németországban vagyunk, úgyhogy legalább ezren nézik, nekem viszont csak hosszú másodpercek alatt sikerül rájönnöm, akkor is csak egy közelinél, hogy nem tévéközvetítést, hanem számítógépes játékot látok. Pár év, és ki lehet rúgni a focistákat, egy számítógép sokkal olcsóbb, ráadásul legalább rendesen tud játszani.

Elhatároztam, hogy szigetlakókkal augusztus 9-ig egyáltalán nem foglalkozom, ezért belevágtam egy új küldetésbe, a magyar kiállítók felkeresésébe. Bevallom elõször arra gondoltam, hogy biztosan az egyik legtávolibb sarokban találok majd néhány kisebb standot, de a valóság erre alaposan rácáfolt. Elsõ célpontom a hivatalos „Hungary” stand volt, ahol GKM alá tartozó IDT kedves munkatársa, Bíró Ágnes segítette munkámat. Ez a stand éppenséggel eléggé elbújt a török szomszéd árnyékában, nem is volt nagyon kicsinosítva, de talán jobb is, mert állami pénzzel gazdálkodnak. Speciális ügynöki képességeimet bevetve megtudtam, hogy itt magyar cégek szóróanyagait helyezték el, és amikor ott jártam éppen az egyik koreai informatikai szövetség tárgyalt a magyarországi lehetõségekrõl. A cégek általában olyan kérésekkel fordulnak a IDT-hez, hogy segítsenek bizonyos feladatokra – például játékfejlesztésre – magyar munkaerõt találni, illetve az iránt érdeklõdnek, hogy miként tudnának Magyarországon megtelepedni. Mert a Cebiten mindenki inkább eladni akar, és nem venni. Az IDT általában üzletemberek találkozóját szervezi meg, és Ágnes szerint nem igazán lehet mérni a cebites jelenlét eredményességét, hiszen egész évben ilyesmivel foglalkoznak.

Magyarországról egyébként a 77 Elektronika, Adaptive Recognition Hungary, Balabit, Elektronika Telecom Test Equipment, Hunnect, IND, Kürt, Minor Systemhouse, Nav N Go, ONLINET, Navayo Technologies, SPB és Watt22 nevû cégek jelentek meg a Cebiten.

Messze a világ mögött, a bejárattól olyan távol, hogy azt hihetnénk, csak a legelvetemültebbek jutnak el idáig, sikerült ráakadni az Atira. A kanadai gyártó szerencséje, hogy a 27-es csarnokban bérelt helyet, itt ugyanis egy csomó érdekes kiállító van. Például az Ati. A társaság rögtön két pavilont is lefoglalt. Az elsőben feszülős nadrágba és mackófelsőbe öltözött lányok mosolyognak, körülöttünk mindenfele számítógépek. Minden piros, ahogy az az Atinál illik, a falon pedig feliratok, melyek szerint az X1300-as, X1600-as és X1900-as grafikus magoknál nincs jobb.

Az Ati második standja egy globális megtévesztő-akció része lehet: itt ugyanis csak foteleket találunk, meg asztalokat, tévével. Négy hasonlóan berendezett szoba van egymás mellett, az elsőben két hoszteszlány ücsörög, nyilván dekorációs célokat szolgálnak. A többiben látogatók vannak, és tévét néznek. De nem ám hd-t, hanem például a Kaliforniába jöttem című Will Smith-szappanoperát. Az Ati üzenete ezzel a pavilonnal az lehet, hogy a fotelből remekül lehet tévézni, ami egyébként igaz is.

Távol a világ zajától ücsörög csendes békességben a világ leggyorsabb pc-jeként elhíresült konfiguráció. A gépet a dán Aseteknek köszönhetjük. A vízhűtéssel, és ennél még komolyan hűtési eljárásokkal hidegen tartott alkatrészek teljesen hagyományosak: a processzor például egy mezei 3,8 gigahertzes Intel Pentium. A komoly tunningmunkának köszönhetően azonban 5,46 gigahertzre sikerült tornázni az órajelet, miközben a csip hőmérséklete -33 Celsius fokos. Kár, hogy ebből alig látszik valami. A Dream Machine ugyanis nem brutális rendereléseket végez, még csak a Quake 4 sem fut rajta, egyszerűen bejelenti, hogy jól van. A monitoron a CPU-Z ablakát láthatjuk, amiből kiderül, hogy tényleg 5,46 gigahertzen fut a processzor, valamint nyomon követhetjük a hőértékeket, ami a második legizgalmasabb dolog a világon.

Az Ati és az Nvidia megtalálása korántsem egyszerű feladat, már csak azért sem, mert az Ati például nincs ott, ahol a Cebit listája szerint lennie kéne. A másik nagy grafikusmag-gyártóval már egyszerűbb a helyzet: csak meg kellett találni az eldugott 23-as csarnokot. Ez meg azért nem nehéz, mert mindenki arrafele tart. A jelek szerint a németek ebédelni járnak az Cebitre, ami a közel 10 ezer forintos belépődíj mellett elég furcsa szokás, mindenesetre dél körül elkezdek ömleni az emberek a rengeteg bejáraton. A fősodor elkapott, így kerültem a 22-es csarnokba.

Itt már nem nehéz megtalálni az Nvidiát: ezé a cégé a főszerep, köré gyűlnek a csatlósok, a gyártó csipjei köré gyártók.

A kaliforniai cég standjának kiemelt helyén az AMD hivatalosan még nem is fogalmazott, 940-tűs processzorához épített alaplap a sztár, meg a szintén a gépben dübörgő négy darab Geforce 7900 grafikus mag. A képernyőn a 3Dmark 05 fut, meggyőző sebességgel.

A másik oldalon egy bivalyerős laptop bizonyít, ebbe két 7800 GTX magot sikerült belezsúfolni, cserébe viszont akkora a gép, hogy akár még jegesmedvéket is agyon lehet csapni vele.

Óriási a tömeg, egyre többen érkeznek, de a legnagyobb érdeklődés az ingyenesen osztogatott, nagyjából használhatatlan nvidiás táskákat övezi: komplett sor alakul ki, valaki lökdösődni kezd, de nem hagyom magam, elfutok.

Meglepő módon a napokban bejelentett csúcskártya, a 7900 GTX teljesítményét azzal bizonyítják, hogy gyorsan tudja mozgatni a Windows ablakait. A jelszó is ez: Built for Microsoft Windows Vista, ami azért talán mégsem igaz.

A 7900-as grafikus magok azért máshol is bepróbálkoznak, négyesével 2560x1600-as felbontásban futtatnak játékokat, kár hogy mindegyik erősen szaggat.

Egy csarnokban a nagyközönség számára teljesen érdektelen biztonsági megoldásokkal, robotfocisták küzdenek egymással. Első ránézésre rendkívül igénytelen termékről van szó, aztán kiderül, hogy a robotok nem csak csúnyák, hanem még hülyék is. A labdával játszadozó gépeket ugyanis emberek irányítják, dróton rángatják őket. Bár a mechanikájuk finom, semmi eszük nincsen, ráadásul úgy néznek ki, mintha a szomszéd Pistike hegesztette volna őket a napközis foglalkozáson. Azért jól el lehet szórakozni velük.

Az XPC standján a legnagyobb sztár az X100-as modell, a Mac mini verő. Most már ugyanaz platform, Macintosh és pc között nincs alapvető különbség, egyik gyártó sem hivatkozhat tovább arra, hogy azért nem szépek az inteles vagy amd-s számítógépek, mert szarból nem lehet várat építeni. Mondjuk erre még nem hivatkoztak.

Az X100-as tényleg apró, és viszonylag jól néz ki, ezen kívül még halk is – és nem csak azért, mert az első modell, ami mellett percekig hallgatóztam nem is működött. Az XPC munkatársai megfeszített erőkkel próbálták életre kelteni a gépet, aztán felajánlották a 30 működőképes modell valamelyikét. Szóval az is csöndes volt.

Az X100-asban az Intel 1,83 gigahertzes kétmagos mobilprocesszora, a Cora Duo erőlködik, fel is fűti a házat, cserébe viszont villámgyors gépet kapunk. Fél gigabájt ram, akár X1600-as Radeon grafikus mag, jó kis gép.

Az XPC után az Asus felé kanyarodom, ahol két szépség, egy 180 centis meg egy 520 lóerős közé beszorítva mutogatja saját Origami-klónját a gyártó. A gépet ugyan kipróbálni nem lehet, de a távol-keleti cég tudatja, hogy nekik is van ilyenjük.

Kitérő manővert teszek, nehogy újra összeakadjak az orosz kémekkel, így jutok el az Ego standjára, ahol a Tulip laptopokat lehet kipróbálni. Ezek azok a méregdrága számítógépek, amiket elsősorban hölgyeknek szán a gyártó.

Szegény csajok. Ilyen nyomorult géppel még sosem találkoztam. Óriási keretben apró kijelző. Billentyűzet a Négy Sárkány kínai piacról. De a legrosszabb: a touchpad. A mérnökök hosszú kísérletezés után megtalálták azt az anyagot, amin egyáltalán nem csúszik az emberi bőr. Két perces próbálkozás után úgy éreztem, mintha a hüvelykujjam és a mutatóujjam közé szorított kötélen csúsztam volna hosszú métereken keresztül. Sose próbálják ki! Tényleg ne!

Az Intel óriási kiállítóterületet foglalt le, ahol arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy a félvezetőket is lehet szeretni. Processzort alig lehet látni, színes falakat, a VIIV szellemében fogant távirányítókat, számítógépes játékokat és jó csajokat viszont annál inkább. Leap ahead, szól a társaság új jelmondata. Hát ők jól továbbugrottak.

A pultnál az idén piacra kerülő újgenerációs processzorokról érdeklődöm, de ilyesmiről még sosem hallott az információs lány. Merom, Conroe, dobálom a bűvös szavakat, de a jóval szakibbnak tűnő, viszont annál rondább férfimunkatárs sem tud segíteni. Ők még nem tudják, hogy szombaton egy órakor találkozóm van egy belső emberükkel, akiből különböző szérumok segítségével kihúzom az igazságot.

Az AMD sokkal egyszerűbben intézte el a dolgot: felhúzott egy óriási, vészjóslóan fekete falat, és nem enged be senkit. Csak két szűk ajtón lehetett bejutni a fal mögé, de a kapun csak ellenséges ügynökök férnek be. Elmenekültem, megint.