Bence
11 °C
25 °C

Az Asus lesz a Cebit sztárja?

2009.03.04. 11:26
Nyolcszáz kilométeres távolságból csak annyit lehet látni a hannoveri Cebitből, hogy a kiöregedett filmsztár és a kancellár megnyitója után kevés izgalmas újdonságról írnak a lapok, és az egyik főszereplő az Asus.

Nagyon úgy tűnik, hogy az Asus a Cebit egyik sztárja, a gyártó sok újdonságot vitt a Cebitre, miközben a német informatikai vásárra sok ázsiai cég el sem ment, köztük olyan nagyok sem, mint a Samsung és a Toshiba. Így a látogatóknak nem maradt más választásuk, mint sok-sok Eee számítógépet kipróbálni. Ezek közt az egyik legérdekesebb az Eee Keyboard. A billentyűzetben egy teljes számítógépet elrejtettek: Intel Atom N270 processzor, 1 GB RAM, 16 GB-os ssd háttértár, wifi, bluetooth, vga és hdmi kimenet, valamint néhány usb port van a klaviatúra alatt. Az Engadget szerint kényelmesen lehet rajta gépelni. Van rajta még egy 5 hüvelykes érintőkijelző is, azzal is vezérelhetőek a programok, és bőven elég lehet egy email gyors bepötyögéséhez. Két változata lesz, a vezetékes várhatóan 400, a vezeték nélküli 600 dollárba kerül majd.

Forrás:Engadget
Forrás:Engadget

Azok is megkapják a magukét, akik gyűlölik a billentyűzeteket, az Asus ugyanis egy gomb nélküli laptop prototípusát is bemutatta. A számítógépnek két kijelzője van, az alsó érintésérzékeny felületen megjelenő virtuális gombokon kell majd gépelni. Feltéve, hogy a bizarr prototípusból valódi termék lesz.

asus-dual-screen

A netbook sorozat legérdekesebb új tagja az Eee 1008HA, ami a többi netbooknál valamivel drágább S101 utódja. Az egész gép 1 hüvelyk vékony, 1,1 kilogrammos, miközben a kijelzője 10 hüvelykes, és a billentyűzete 92 százaléka a teljes méretűnek. A laptophoz online tárhelyet is ad az Asus, és elérhető lesz rajta egy Eee Arena nevű portál, ahonnan zenéket, játékokat és más tartalmakat lehet majd letölteni.

1008ha

Még az Nvidia új grafikus csipje, a GeForce G102M is az Asushoz köthető, mivel a tajvani gyártó K401N típusjelű laptopjában debütál. Az Nvidia bejelentése szerint a 8 wattot fogyasztó lapkában 16 processzormag van, és azt állítják, hogy négyszer nagyobb teljesítményt nyújt, mint a Centrino 2 rendszerek.