Salamon
6 °C
14 °C

Adóslistát készítettek a hardverkereskedők

2009.03.04. 15:53
Több százmillió forinttal tartoznak a hardverrel és szoftverrel foglalkozó nagykereskedőknek, de egy bizalmasan kezelt lista segítségével már ki tudják szűrni az adósokat.

Összefogtak Magyarország legnagyobb, az ágazat háromnegyedét kitevő hardver- és szoftverdisztribútorai a rohamosan növekvő kintlévőségeik mérséklésére. Megállapodásuk értelmében közös listát vezetnek azokról a vevőkről, akik már többüknél tartozást halmoztak fel, az új vevők hitelképességét pedig egy speciális weboldalon ellenőrzik.

A cégek tarthatatlannak ítélték a jelenlegi állapotot, melyet jól érzékeltet, hogy a két hónapja élő listán közel 200 vevő szerepel, mintegy 588 millió forintos tartozással, ami a teljes vevőállomány öt százaléka, és a szám heti 10–20 nem vagy késedelmesen fizetővel bővül – nyilatkozta a megállapodás nyilvánosságra hozatalakor Kunos Imre, a Disztributor.hu Zrt. vezérigazgatója.

Az együttműködés értelmében minden résztvevő hetente összeállítja 15 napon túli adósainak cégnevét és adószámát, valamint tartozásának összegét és lejárati napját. A listákat rendszeresen összesítik, de oly módon, hogy azon a hitelező nevét nem tüntetik fel. Az így keletkezett, frissülő lista szétküldését, illetve az együttműködés „mediátori” teendőit az egyik legnagyobb magyar követelésbehajtó társaság, a Direktinfo Kft. látja el. A mediátor révén az érdemi információ mindenkihez eljut, míg bizalmas cégadatokat senkinek sem kell a konkurensek felé kiadni.

A két intézkedés, a lista bevezetése és a körbetartozás.hu oldal használata gyakorlatilag hetek alatt radikálisan csökkentette az összes érintett veszteségét.