Előd
7 °C
16 °C

Újságpapírt adott laptop helyett

2009.04.03. 11:55 Módosítva: 2009-04-03 11:59:27
Legalább 16 vevőjét verte át az a nyíregyházi csaló, aki újságpapírt adott el, pedig elektronikai berendezéseket rendeltek tőle. Az utolsó átvertek viszont nem hagyták magukat.

Hétfőn délután Nyíregyháza belvárosában egy fiatalember menekült be egy bankba az őt üldöző háromfős társaság elől. A hívásra kiérkező rendőrök elfogták a három bántalmazót, és egyikük kocsijából egy vipera került elő, ugyanakkor az üldözöttnél is találtak egy pillangókést és egy játékpisztolyt. A vizsgálat azonban hamar kiderítette, hogy mi áll az ügy hátterében, ezért a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a megvert fiatalembert vette őrizetbe.

Átverés

A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 éves nyíregyházi lakos egy internetes árverési oldalon elsősorban elektronikai cikkeket kínált eladásra. Bodnár István rendőrőrnagy, a gazdaságvédelmi osztály vezetője az Indexnek elmondta, hogy a meghirdetett berendezések közt voltak számítógépek, iPodok, laptopok. A pénzt legtöbbször banki átutalással fizették ki a vevők, akik eddig körülbelül 16-an lehettek: közös bennünk, hogy csak újságpapírt kaptak az elektronikai berendezések helyett.

A legutóbb megkárosított dunaharaszti férfi egy laptopot vett volna. Átvételkor a postán 191 ezer forintot fizetett, de a csomagot kibontva újságpapírt talált a táskában. Barátaival átkutatta az internetet, a társkereső és közösségi oldalakat, míg rá nem találtak a csalóra.

Mivel tudták, hogy a férfi a nyíregyházi postán veszi majd át az utánvéttel kifizetett összeget, elutaztak a 230 kilométerre található városba, és türelmesen vártak. A nagyposta előtt meg is látták a keresett személyt, majd addig bántalmazták, amíg az oda nem adta minden pénzét: összesen 270 ezer forintot vettek el tőle. A három férfi ellen önbíráskodás miatt indult büntetőeljárás, ők szabadlábon védekezhetnek.

Áron alul

A könnyű sérüléseket szenvedett fiatalembert csalás miatt őrizetbe vették, a rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis legalább 16 embert károsított meg hasonló módszerrel szerte az országban. Több ügyben már korábban kihallgatták gyanúsítottként, ám ez sem tartotta vissza a további bűncselekményektől.

Az internetes árverési oldalról egyszer már kitiltották, ezért ott álnéven regisztrált. A hirdetéseket egy internetkávézóból adta fel, és módszere az volt, hogy kelendő informatikai cikkeket kínált áron alul, így hamar talált vevőket. Elmondása szerint a bűncselekmények során legalább félmillió forintot csalt ki a sértettektől.

Bodnár István rendőrőrnagy az Indexnek elmondta, hogy a bíró elrendelte a vádlott harminc napra szóló előzetes letartóztatását.