A Pirate Bay elveszítette az évtized perét
Egy-egy évnyi börtönre és 800 millió forintos pénzbüntetésre ítélte egy svéd bíróság a Pirate Bay torrentszájt üzemeltetőit az évtized kalózperében.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Felbolydult Svédország a Pirate Bay elítélése után - 2009.04.20.
Sorra zárnak be a skandináv torrentoldalak - 2009.04.21.
Új tárgyalást kér a Pirate Bay - 2009.04.23.
"Nyugalom. Semmi baj nem lesz a Pirate Bayjel, személyesen velünk vagy akár a fájlmegosztással. Ez csak színház, amit a médiának rendeztek" - írta a Pirate Bay egyik üzemeltetője, Peter Sunde a Twitteren, amikor jóval a hivatalos ítélethirdetés előtt megtudta, hogy társaival együtt első fokon elveszítették az évtized kalózperét. "Valójában egy kicsit LOL. Eddig csak a filmekkel történt meg, most meg a bírósági ítéletek is kijönnek a hivatalos közzététel előtt."
Az ítélet hivatalos, péntek délelőtti kihirdetésekor azonban kiderült, hogy ennél jóval súlyosabb a helyzet: Sundét és társait fejenként egy év börtönbüntetésre és 30 millió svéd koronás (kb. 800 millió forintos) pénzbüntetésre ítélték a szerzői jogok megsértésére alkalmas eszköz, vagyis a Pirate Bay felállításáért és üzemeltetéséért.
Az ítéletet megfellebbezik.
Egy éve kezdődött
Peter Sunde, Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm Warg és Carl Lundström ellen még 2008 januárjában emeltek vádat Svédországban, mondván, hogy a 2003-ban alapított Pirate Bay nevű torrentszájt üzemeltetőiként illegálisan tették lehetővé filmek, zeneszámok és számítógépes programok letöltését. Ezért a hatályos svéd törvények szerint két év börtönbüntetés és 117 millió svéd koronás (nagyjából 3 milliárd forintos) pénzbüntetés járhat, de a per tétje ennél jóval nagyobb volt: nemcsak a fájlmegosztó mozgalom egyik vezéreként ismert Pirate Bay léte, hanem a milliók által napi szinten űzött film- és zenemegosztás gyakorlata került veszélybe.
A tárgyalás idén február 16-án kezdődött Stockholmban, és már a második napon a Pirate Bay-esek kisebb győzelmével folytatódott, mert az ellenük felhozott vádak felét ejtették. A beszámolók szerint ebben jelentős szerepe volt az ügyésznek, Hakan Roswallnak, aki nem tudta bebizonyítani, hogy az általa bemutatott .torrent fájlok valóban a Pirate Bay trackerét (fájlkövetőjét) használták. Frederik Neij, az egyik vádlott szót kért, és azt mondta a bíróságnak, hogy a vád képviselője nem érti a rendszer működését. Így Roswall elejtette a vádat, amely a "szerzői jogok megsértésének elősegítésére" vonatkozott, és azt a "hozzáférés elősegítésére" változtatta.
A King Kong-védelem
A tárgyalás harmadik napján állt elő a Pirate Bay ügyvédje, Per Samuelson az időközben híressé vált King Kong-védelemmel. Az érvelés arra az európai uniós direktívára hivatkozik, amely kimondja, hogy az információs szolgáltatások nem felelősek a rajtuk átmenő információért; ahhoz, hogy felelősségre vonhatók legyenek, nekik maguknak kell kezdeményezniük az információátvitelt. Ezt viszont a Pirate Bay esetében a felhasználók teszik meg. Ráadásul az "elősegítéshez" a jog szerint az kell, hogy az elősegítő és a bűncselekmény elkövetője szoros kapcsolatban álljanak egymással, ezt a kapcsolatot azonban a vádnak nem sikerült bizonyítania. "A vádnak be kell bizonyítania, hogy Carl Lundström személyesen kapcsolatban állt a King Kong nevű felhasználóval, akiről könnyen elképzelhető, hogy a kambodzsai dzsungelben él" – mondta emlékezetes érvelésében Samuelson.
A legviccesebb jelenet a per kilencedik napján következett, amikor a vád által Londonból behívott John Kennedy, a lemezkiadók nemzetközi szövetségének (IFPI) vezetője azt válaszolta a védelem kérdésére, hogy a torrentező felhasználók minden zeneszámot megvásároltak volna, ha nem a netről töltik le őket. Kennedy kijelentését hangos kacajjal fogadta a hallgatóság.
Majd jön egy másik
A per óriási köz- és médiaérdeklődés mellett zajlott, sok újság helyszíni tudósítót küldött Stockholmba, a tárgyalóterem minden nap zsúfolásig telt, az utcákon pedig látványos tüntetések zajlottak. Sokan azt jósolták, hogy a Pirate Bay-esekből egy kedvezőtlen ítélet mártírt csinál, ami hosszú távon csak árt a film- és zeneiparnak. És annak, hogy az ítélet hatására csökkenne a fájlcserélők száma, kevés az esélye. "Amikor megszabadul az ember az egyiktől, felbukkan egy másik, még nagyobb" – mondta a Reutersnek a Forrester egy elemzője. "A fájlcsereprobléma évről évre nagyobb, és a forgalmazók egyre nehezebben tudnak ellene fellépni."
"Szerintem ez felháborító" – mondta Samuelson, a King Kong-os ügyvéd nem sokkal az ítélet kihirdetése után. "Természetesen fellebbezünk. Ez az első szó, nem az utolsó. Az utolsó szó a miénk lesz."




Kommentek
2009.04.17 20:49:46Spiritualiqus
SZERINTEM BÜNTESSÉK MEG AZ ÖSSZES
OLYAN CÉGET, AMELYIK KÉST GYÁRT !
MERT LEHETŐVÉ TESZIK, HOGY EMBEREK
GYILKOLHASSANAK (IS) VELÜK
2009.04.17 20:52:16Dr.Hook
Hajrá ezerrel Pirate Bay, szegény-szegény sztárok, nagy a gond. Kennedy vérlázítóan idióta, ez van.
2009.04.17 20:56:04Spiritualiqus
A világ uralkodó osztályai
be akarják hajtani maguknak
a tizedet huszadot.
Erről szól az egész cirkusz.
Nem jogi, vagy erkörcsi kérdés ez.
A film és zene és egyéb sztárok
nagyrészt az uralkodó osztályhoz
sorolhatók, legalábbis annak sleppje.
Tökéletesen romlott alávaló erkölcstelen
és jogtipró csürhe bárhol a világon.
Pont ezek hivatkoznak nekem jogra.
Legtöbbjük közvetve támogatja a
tömeggyilkosságokat, háborúzó szörnyek
talpát nyalja.stb.
Például miért nem ilyen látványos a sajtó
meg a jog aktivitása a vegyi fegyverek
betiltásával kapcsolatban ?
Csakhogy mondjak egy extrém példát.
2009.04.17 20:56:28Halfbreed
Hát lehet, hogy én rosszul látom az ügyet, de ez az ítélet egy elég nonszensz tüneti kezelés. Célszerűbb lépés lett volna az eljárás helyett a további pereskedéseknek gátat szabni, például...
1.) Minden egyes országban egységesíteni egy olyan törvényt, amely legálissá teszi a fájlcserét, amennyiben az éppen a torrent oldalakon történik, ezzel együtt minden torrent oldalra törvényesen kötelezővé tenni a fizetős regisztrációt, egy minimálisan meghúzott "x" havi összegért. Az ebből befolyó pénz x%-a a kiadót illetné meg, x%-a az oldal üzemeltetőit, a fennmaradó x% pedig tetszik/nem tetszik, egyszerű adó formájában menne állam bácsinak, és akkor senki sem szívná senki vérét soha többé.
2009.04.17 20:59:49Anakata(Gottfrid Svartholm)
Halfbread ez szerintem úgyse működne.Mindig lenne,aki ingyen szolgáltat,erről szól a torrentezés.
2009.04.17 21:05:07rabit
Az a muvesz amelyik penzert csinalja, amit csinal egyen szart... Sokat. Aki meg ebbol hasznot huz az egy ocska parazita. A szepseg mindenkie.
2009.04.17 21:06:38Halfbreed
Anakata:
Persze, hogy lenne olyan, nem is ezzel van a gond. Egyáltalán nem a fáljcsere ellen vagyok, mert ez egy nagyon jó dolog. A gond csak az, hogy legális út a torrentre a mai napig nem létezik sehol a világon, így a letöltők és üzemeltetők nem is választhatnak. A mai helyzet sajnos olyan, hogy utakat építhetsz, de ha valaki végigmegy rajtuk, akkor azt rajtad perelik le, ezen kellene változtatni.
2009.04.17 21:18:03snt
ragcsalo: Kösz, hogy szólsz. Hálából a pozitív hozzáállásodért már zúzom is le a cuccod a piratebay-ról, hogyha esetleg bezárnak, pakolhassam föl néhány másik trackerre.
2009.04.17 21:18:25blogpost
Az egyik legképmutatóbb per a világon. A cégeknek ez a legnagyobb marketing az ingyen letöltés. A szoftvereknél az a legjellemzőbb, hogy miután a felhasználó elér egy olyat stádiumot, hogy haszonszerzés céljából használja a szoftvert, addigra meg is érik, hogy megvegye. A filmek már egy másik storry, de ott meg fel kell tenni az ellenkérdést, hogy ha nem lehetne letölteni, akkor meg nem virágozna a dvd piac, mint régen. Ezt bezárják, lesz más, nem torrentnek fogják hivni, ennyi..
2009.04.17 21:18:43efbéú
Én most csak úgy agyaskodok... régebben volt olyan, hogy TV adó, amit eltöröltek, arra szolgált, hogy fizettél a műsorért az államnak. Ma ez úgy néz ki, hogy fizethetsz szolgáltatóknak több-kevesebb csatornáért, vagy nézheted teljesen ingyen a központilag sugárzottakat(megy ertéel tévékettő)Úgy tudom a világon ez nem egyedi eset. Namármost, ha én ott megnézek egy filmet, amit bárki rajtam kívül totál ingyen megnézhet, és én ezt a filmet feltöltöm, akkor az miért gáz, ha valakik letöltik, és megnézik? A különbség csak a filmnézés idejében van sztem.Az már más kérdés, hogy nevezett csatornákon ált. kevés élvezhető műsor van...
2009.04.17 21:24:31ováció
Azt nem értem ebben a világban, hogy tele vagyunk olyan szélmalomharc eredményességű tiltással, ami magát a tiltott dolgot nem képes megszüntetni, cserébe viszont megfélemlítve tart jelentős tömegeket.
Szerintem egy átlagember minden nap több törvényszegést is elkövet a sok frusztrálásra megalkotott felesleges paragrafusok alapján és úgy él, mint aki jobb, ha inkább meghúzza magát, minthogy valaki rábizonyítson egyszer valamit.
Lassan már több bennünk a félelem, mint az ősemberben, aki minden pillanatban számíthatott rá, hogy eltapossa egy mamut.
2009.04.17 21:32:22Spiritualiqus
Különben a szoftware-kkel kapcsolatban meg az
a tapasztalatom, hogy igen, előbb kipróbáltam,
bizony volt ilyen hogy warezről szedtem le, de aztán, amikor már céget alapítottam, megvettem a cég számára. Egyrészt, hogy legyen legális, másrészt, hogy legyen support.
Ha filmet szedek le, akkor már nem írom ki semmire.
Megnézem és delete.
Nincs új a nap alatt.
A szennyáradat tömegtermelése folyik a filmiparban is ! Zéró érték. Simán delete.
Ezért kellene nekem fizetnem ?
Vicceltek ?
PiratBay rulez !
2009.04.17 21:34:47blogpost
Rendben akkor holnap vegyék le a polcokról az összes tunert, dvd recordert és égessék el a vhs kazikat is.:)Ilyen alapon ezeknek a cuccoknak sokkal több köze van ehhez, mint eszköz.
2009.04.17 21:41:38vita-min
Tudjuk, hogy a szórakoztatóiparban mindenki szarrá keresi magát, úgy, hogy ők maguk is csak lopnak és lopnak, minimális hozzáadott értékkel. Akkor meg ne pofázzanak annyira, mert egyszer elegünk lesz nekünk is.
A törvény úgyis a bűnöst védi.
2009.04.17 21:42:45solesz
fel kell ébredni
a ma élő szerzői jogi törvény elavult. nem lehet betartani. nem fog működni.
oktatni kell a művésztársadalmat és vissza kell menni a színházba, az előadás művészetbe. olyat kell csinálni, amit nem lehet/érdemes digitalizálni. ki fog ez alakulni.
a torrentvilág meg amolyan sherwoodi erdő, a sok önjelölt robin hood-al, akik "nem vesznek el senkitől semmit, csak a gazdagoktól vissza". jó duma.
2009.04.17 21:43:35vita-min
Különben meg nem relatív az egész? Van akiknek a szex is bűn.
2009.04.17 21:50:25vita-min
Csak mondom, mert látok game bejegyzéseket is: régebben minden játékot LETÖLTÖTTEM. Ma mindent MEGVESZEK. Tényleg! Filmet meg LETÖLTÖK! Baszki, ár-érték arány! Az utóbbi hetekben annyira szemét filmek voltak, hogy nekem kellene követelnem kártérítést az elvesztegetett időért.
2009.04.17 21:51:39Anakata(Gottfrid Svartholm)
A torrentezők nem a világot akarják megváltani,ők csak letölteni akarnak.Senki sem gondolja magáról,hogy Robin Hood.
2009.04.17 21:58:54vita-min
Különben meg nem sok hiányzik ahhoz, hogy ne csak a torrent site-ok (pl. isohunt.com), hanem a trackerek is https-en működjenek, és akkor tényleg bekaphatják a jogvédők.
2009.04.17 22:04:49zzegon
Előbbi hozzászólásomhoz még annyit, hogy a leírtak alpján kérek minden TPB rajongót ( köztük magamat is ), hogy ne próbáljuk meg csak a mi oldalunkat vizsgálni.. ne sejtsünk rosszindulatot például a svéd (de írhatnák bármit) bíróság döntése mögött.
2009.04.17 22:05:21Soth
Oktatóvideók:D Neeeeee! Ezt hagyjuk már. Ezzel az oktató videós oldallal lehet hogy sok szerencsételnet meg lehet vezetni, de könyörgöm pikk-pakk megtalálom a választ bármire a neten akár fórumokon akár letölthető ebookokban. Valószínűleg, hogy ilyen gagyi oktatóvideókat fogok nézni nem?:))) Hát ez kész!:) Nem bírok felocsudni:)
Egyébként lopás az ha valamit vagyonszerzés céljából tulajdonít el valaki. Na most ha letöltölt valaki valamit akkor ezáltal nő a bankszámlámon levő összeg is? Vagy hogy? Nem is értem...:)
Ja kíváncsi leszek, hogy mi lesz ha majd titkosított csatornákon mozognak ezek az adatok. Szerinted csípek? Te biztos tudod a választ hisz olyan hihetetlenül otthon vagy az IT világában:))
2009.04.17 22:09:20Soth
Amúgy meg ha jól tudom az internethozzáférésnek van egy díja. Ez ugye egy szolgáltatás. A letöltés pedig a szolgáltatásban benne foglaltatik. Tehát fizetek érte. Akkor most mi van? Ki nem fizet?:)
2009.04.17 22:11:50karatekutya
@reggie: ez elég demagóg. Akkor minden Windowsból csak 1-et gyártanának le, a zemberek meg lekopiznák 15 millió példányban, amiért a MS fejlesztett vagy 5 évet. Ugye érted a sarkítást? (és felejtsük el a dumát, hogy vindóz így meg úgy szar, lényegtelen).
Aki meg azt hiszi, hogy linux meg az egyéb ingyenes szoftverfejlesztő megél a semmiből, az egyen levegőt, oszt okosabb lesz. Ott is van bevétel, csak sokkal komplexebb a pénzek áramlása, mint a szimpla adok-veszek.
Szokás szerint a szoftvert, meg a video+audio cucokat a jó sok szakértő itt is összekeveri. A szoftver tulajdonjogát sohasem kapod meg. Felhasználási jogot kapsz. Ellenben a videófilmnek, audió CD-nek megkapod a tulajdonjogát, ezért is lehet másolni Magyarországon, amíg a másolás belefér a fair-use felhasználásba, vagyis nem haszonszerzés céljából történik.
Mellesleg én személy szerint nem hiszek az ingyenes szoftverben, sem másban ami ingyenes. Én a nagyon olcsóban hiszek, és általában szoktam is PayPal-on tolni némi pénzt az arra érdemeseknek (5-10$)
2009.04.17 22:14:22Anakata(Gottfrid Svartholm)
Olyanról hallottál már,hogy gnu liszensz?
2009.04.17 22:28:25sz_gabor
Mondom: nézzetek el a bajor faluvilágba. Becsületkasszás szántóföldek tucatjai, évtizedek óta. A zöldségesek rekeszei, a boltok akciós polcai gyakran az utcán, nemritkán úgy, hogy bentről nem lehet odalátni. Csendes mellékutcákban, ahol a déli kánikulában jó, ha félóránként jár arra valaki.
Még ha oda is téved egy török suhanc (ők Németország cigányai), akkor is kevesebb a kár, mint amennyi plusz haszon keletkezik a reklám által...
2009.04.17 22:30:17Soth
karatekutya: te láttál már mondjuk ubuntut? A windows egy szempontból jobb. Lehet rajta játszani, egyébként a nyomába sem ér:) Nézzük pl. a vista 3d desktopot:))) Mekkora gagyi már. Nézz meg légyszi egy Compiz Fusiont működés közben:
http://www.youtube.com/watch?v=X6cQozuoS5I&feature=related
Ja de előtte kösd fel az állad:)) De persze ez csak a parasztvakítás része, amúgy minden szempontból jobb. Ja és állítólag már fejlesztik alá a directx alternatíváját...és akkor mi lesza winnel?:)) Szerinted miért akarnak angliában az állami szerveknél átállni nyílt forráskodú rendszerekre? Ennyit az ingyenes cuccokról. Köszi:)
2009.04.17 22:31:55sz_gabor
Ja, és a hírlapok egy részét is így árulják. Odamész, felhajtod a doboz plexi tetejét, kiveszed az újságot, megnézed, hogy mennyibe kerül, és szépen bedobod a perselybe. Ha nem, akkor egy tetves törökfajzat vagy. Ott ez így működik.
2009.04.17 22:34:43sz_gabor
A szabad szoftvert illetően: http://en.wikipedia.org/wiki/LiMux
München nem tervezi, hanem már részben át is állt. Steve Ballmer személyesen utazott oda, hogy lebeszélje a fejeseket, de elzavarták...
2009.04.17 22:38:39Anakata(Gottfrid Svartholm)
Az összes francia állami hivatalban is ubuntu van már.A szerverek nyolcvan százaléka is unix alapú
2009.04.17 22:39:27cs0csa
Lenne egy kérdésem: Ha egy politikai pàrt zàszlajàra tüzné, hogy eltöröljék az üres adathordozòk àràba bépìtett jogdìj adòt vajon nyerne-e szavazatokat ezzel a populista kampànyfogàssal? Màsképpen: Ha indulok a következö vàlasztàson azzal a céllal, hogy megszìvassam az Artisjust, ràm szavaznàtok?
2009.04.17 22:45:37bolek
kamu f*szság, amit a jogvédők hadoválnak. szemét g*cik, tudják is, hogy hazudnak, ez bennük a legundorítóbb. éljenek az ügyvédek...
szval... ha megfelelően sokat keresnénk (havi 400-450e nettó fejenként, mint a "normális" nyugati országokban) mi is vennénk a dvd-ket, cd-ket, amit akarnak, mert akkor volna rá zsozsónk. most meg nincs.
miért nem adják akkor olcsóbban (cd-t, mozijegyet stb.)? mert ki kell fizetni a marketinget és a masszív fizetéseket húzó "middleman"-eket (forgalmazó, kereskedő stb.), akik megszedik magukat más munkáján.
ők nyelik le a dvd-kért fizetett pénz jelentős részét.
mondjuk sose fogjuk őket kommentekben meggyőzni. és, mark my words, NEM venném meg, amit letöltök. mert nincs rá pénzem és/vagy mert nem is forgalmazzák Magyarországon.
majmok.
2009.04.17 22:49:46portkovics
http://vimeo.com/4203015
Ennyit arról, hogy ki a hatékonyabb az "illegális anyagok letöltésének segítésében"...
2009.04.17 23:08:14Tompire
Azért egy 2-3 ezer forintos CD/DVD egyáltalán nem drága, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a megjelenését már bejelentik fél évvel előtte. Ha minden hónapban két sörrel kevesebbet veszel vagy egy dobozzal kevesebb cigit szívsz, már meg is tudod venni.
Lúdbőrzik a hátam, ha valaki azt mondja, hogy "le lehet tölteni". Inkább fogalmazzunk úgy, hogy "le tudjuk tölteni". Ha valaki még úgy csinálná, hogy letölti, megnézi/meghallgatja, és ha tetszik, akkor megveszi, az még oké. De ha már tetszik az embernek, akkor úgy van vele, úgyis ott van a gépen, mások is letöltik.
Az olyan ember, aki meg értékeli egy zenész munkásságát, fizet tisztességesen, hogy legyen újabb lemez, amit aztán az emberek megint lelopnak. Hogyan megy ez kérem? Nekünk is el kéne lopni egy ember munkáját, egy gyár termékeit, aztán ingyen osztogatni? Hol élünk?
Persze azért a zenevédő tata is tud ám baromságot mondani, ez a "Ha nem lenne PirateBay, minden egyes számot megvettek volna" az évszázad vicce.
2009.04.17 23:10:18Soth
Ez az egész csak rról szól, hogy a már amúgy is gazdagok még gazdagabbak legyenek. Hagyjuk már, hogy nem keresnek rajt. Max. akkro ha sz*rt csináltak. De a sz*rral miért is lehetne keresni...
2009.04.17 23:15:06Anakata(Gottfrid Svartholm)
Nem kellene összekeverni a szellemi tulajdont a fizikai tulajdonnal.Meg amúgy is mondtam már,senkit sem érdekel a jogvédő ideológia.
2009.04.17 23:18:14tivA
tovabbra is megmarad a velemenyem hogy ruhellem az ugyvedeket..
a sok okostojas aki azzal dobalozik hogy a letoltesek miatt nincs penz filmet/zenet csinalni, FOGJATOK MAR FEL,ha nem tudnam letolteni akkor sem vennem meg..letoltottem 5 szamot, ha meg akarnam venni, 5 CD lenne. az mennyi is, kb 15-20e..?
csak azert mert valami kreten azt allitja hogy filecsere miatt veszitette el vki a melojat,nem kell nyaladzva szidni a torrentezoket..van annak egy rakat mas okat is..
mellesleg beszednek eleg jo penzt jogdij gyanant az irhato CDkbol, DVDkbol stb..(kva anyad artisjus),azt a penzt EN is es mindenki kifizeti, akkor hol is a problema..? ha kifizetem a jogdijat minden DVD utan,miert lopas tovabbra is..? (arrol nem is beszelve, hogy akkor is fizetek ha nem "lopott" tartalmat irok ra.. minden ilyen esetben ENGEM lopnak meg!)
remelem a TBPs sracok kitalalnak valamit, visszaternek, es beszolnak meg jobban mint azelott a sok surmo ugyved genyonak
2009.04.17 23:22:35Kaméleon11
Csökkennek az internetes és az egyéni szabadságjogok Gyerekek!!
Ennek a végén belénk ültethető Chipek lesznek!!
Ráadásul a filmesek kapnak az államtól , szponzoroktól, milliárdos mecénásoktól mondjuk egy filmre 200 milliót (csak mondtam egy számot), akkor a filmesek csinálnak filmet 100-ból, tehát a lóvé feléből... Megvan a pénzük , nem kell sajnálni senkit. Zene és egyéb kultúrális szférák ugyanígy.
Magyarul hajrá warez, hajrá torrent!!!
2009.04.17 23:28:22Phobos
Csipek: Egy film ára 1000 ft alatt van. Szerinted. Vagy te az 5 éves filmekre gondolsz?.Jaaaa...bocs, de engem sajnos csak az új filmek érdekelnek. Hogy azok 4-7 ezer ft/db?..Hoppá.
2009.04.17 23:37:17oderka
Már elnézést, de szerintem nagyon buták vagytok..
Azért tart itt ez az ország, ahol tart. Elárulok valamit, nem 20 évvel vagyunk lemaradva a nyugathoz képest, hanem fényévekkel és ez leginkább az ilyen gondolkodásmódnak köszönhető.. Gratulálok ehhez! ...
2009.04.17 23:47:33wase
hát én elítélem azokat akik ezt tették. én biztosan nem fogok filmért vagy akármien más szoftverért pénzt kiadni ha azt egyszerűen le tudom tölteni... ha a "drágalátos magyar kormánynak" vagy nem is tudom kinek kell az hogy MI költsünk ilyen dolgokra akkor vigye lejjebb az árakat...és akkor talál talán nagy száj huzogatva nem lenne ennyi torrentuser ;)
2009.04.17 23:48:47Anakata(Gottfrid Svartholm)
Mert nyugaton nem torrenteznek.
Kicsit unalmas már ez a buta magyaros duma.Bármiről van szó,valaki mindig felhozza,mint "érvet"...
2009.04.18 00:04:01kreenep
A LÉNYEGE AZ EGÉSZNEK: A TORRENTET KÉPTELENSÉG MEGAKADÁLYOZNI! PONT.
2009.04.18 00:04:45arnd
Csak egy kis kérdés: mi van akkor ha letölt valaki egy filmet, de NEM nézi meg. Csak letöltötte, kb. Olyan mintha fantáziálna arról, hogy lop egy Ferrarit, de nem teszi meg... Ekkor is sérül a szerzői jog? Nem hiszen.
2009.04.18 00:15:02Anakata(Gottfrid Svartholm)
Don't worry - we're from the internets. It's going to be alright. :-)
Ez van kiírva a TPB főoldalán :-)
2009.04.18 00:46:37szily03
@nyjuk!
Hogy lehet a fájlmegosztásra ráhúzni, hogy lopás, könyörgöm?? Meg hogy illegális... Phü! Megosztás:annyit tesz, hogy ami az enyém, odaadom a másiknak, azzal a feltett céllal, hogy ős is örvendjen neki! Jelen esetben ami az enyém, azt kölcsönadom a másiknak, így ő is használhatja. Ez nem lopás, ez szinte már jócselekedet!!!
A kis embereket szívatnák, de egyszer mi is megúnjuk! Amúgy én most egy darabig nem fogok semmit sem venni... Azért, hogy hülye kiadóknak több pénze legyen idióta jogvédőkre... Ne má.
És amúgy: az internet szabad, ha már itt is korlátoznának, hát akkor tényleg elvesztünk...
2009.04.18 00:46:51anarquista
9000000 a bruttom...10eve nem vettem egy rohadt dvd-t/cd-t...mert ingyen jobb...aki meg olyan hulye hogy 5000-ert dvd-t vesz az elmegy szavazni is...es orokre rabszolga marad...lol
2009.04.18 00:47:59szily03
Ja, és Ubuntun, és a többi Linuxon is lehet játszani, bizonyos Wine progival, ami a dx kódot OpenGL-re fordítja. A processzorigényes játékok még jobban is mennek, mint Windowson.
2009.04.18 01:14:11banurr
Hülye ötlet.
Felteszem a zeném a net-re, ha valaki csak hallgatni akarja ok. Ha le akarja tölteni számonként 99 eurocent, ha az egész lemez kell 6-10 euro. SMS ben kap egy kódot, letöltheti, a számhoz hozzá lesz fűzve a kód, ami igazolja hogy jogtiszta, mert nekem mint előadónak fizetett.
Artisjus és a többi állami sarcoló mehet a p...ba.
Vagy... zene ingyenesen letölthető, viszont koncertezek és abból élek. Élőben koncertezek, nem playback, egyedi szólókat hall a közönség, más a hangzás a hangulat. Ha jó vagyok nincs szabad hétvégém, ha egy vagyok Kozsó alkotmányaiból akkor éhendöglök. Artisjussal együtt. És ??? VIP, Kozsó, és a többi luzer ... emlékszik még bárki is egy számukra? Mert az Illés Little Richard -ja vagy a Bikini Nagyvárosi Farkaskölyke még mindig topon van... vagy tévedek?
2009.04.18 01:14:41Yasashi Tanuki
Miért nem indul per a DVD irók, kazettás magnók, kamerák gyártói és forgalmazói ellen.
A DVD-re, szalagra ugyanúgy föl lehet venni jogvédett tartalmat a TV-ből és azt tovább lehet másolni ismerősöknek.
A szórakoztatóiparban meg kellene elégedniük azzal, hogy egy rókáról csak egy bőrt húzzanak le. Pl. ha egyszer eladták a dalt a rádióknak akkor ne követeljék a jogdijat olyanoktól aki legálisan vett egy eszközt amivel azt a rádióból rögzítette.
2009.04.18 01:47:08mugen
na akkor most az ugasson, akinek legális az összes szoftvere azon a gépen, amiről most írogat (munkahely kivétel) egyébként meg pfa be és kuss!
2009.04.18 01:48:46Zak
Ezek a jogvédő és kiadó cégek a szerzői jogokra hivatkozva nyúlják le a népet és teszik zsebre a pénzt. Az internet eljövetelével a kiadó cégeknek már nincs létjogosultságuk, a dalok és filmek eljutnak nélkülük is bárhova, egyszerűen meg kellene szűnjenek. Sajnos nem vagyok biztos abban hogy ez meg is fog történni. Ha a pénz a kaja, és a cégek az oroszlánok, akkor most az oroszlánok éhesek. Az éhes állat pedig agresszív. Ilyenek most ezek is... ideje lenne már, hogy az evolúció skáláján már csak múlt időben beszélhessünk róluk. Kívánom, hogy amit ember szellemi terméket létrehozott, az legyen a közösségé, hogy ezzel is értékesebbé tegye a közösséget mint olyat. Nem sajnálnám azt sem, ha a pénzből nem egy szűk kör nyerészkedne. De ez csak álom marad...
2009.04.18 01:56:41Zak
Amugy tényleg jó ez a lopás kérdés is. Alapesetben ha vkitől ellopok vmit, akkor neki nem lesz, nekem meg igen. Ez itt nem teljesül. Máshogy is kellene kezelni nem? Az meg tényleg abszurd, hogy az USA-ban 1 azaz egy darab szám illegális letöltéséért 140.000 dollár a max. kiszabható büntetés. Ha ellopok egy cd-t - amin ugye 10-20 szám is lehet, akkor a kirótt bírság jelentéktelen ehhez képest. Hol itt az igazság?
2009.04.18 02:53:32mizrolist
Phobos, nézz utána a DVD-áraknak; a topkategóriás filmek friss megjelenéssel 3-4k-ért elvihetőek. Ami drágább, az vagy sorozat (az tényleg 7-8k évadonként), vagy extra díszkiadás gyűjtőknek.
Nem mellesleg a Pirate Bay pártján vagyok - és ha tényleg elítélik őket másodfokon is, akkor legközelebb tessék nekiugrani a Google-nak :D
2009.04.18 06:48:55I'm
Régen kazettát másoltunk, audiót és vhst egyaránt, aztán cd-t, dvd-t, és végül jött a torrent. A másolásvédelmek soha nem értek egy fillért se, előbb vagy utóbb mind bedőlt.
Javasolnám megoldásképp, hogy az értetlen életképtelen és a fejlődéstől elzárózó buta kapzsi torrent ellenzők költözzenek afrikába, és éljenek ősember módra!
2009.04.18 06:59:20Nyersike
Ha elítélik őket, akkor itt nagyon súlyos problémák vannak a rendszerrel (demokrácia). Nem véletlen a sok lázadó film se (Mátrix, Harcosok klubja, stb.), egyszer ennek a "demokráciának" mondott valaminek is vége lesz, mert idővel kiderül, hogy nem működik gyakorlatban. Az elmélet jó, de végülis a kommunizmus is jó lenne, ha mindenhol az lenne. :)
Kapitalista nyomorultak, csak arról szól az egész, hogy jól lenyúlják az emberek pénzét. Lenyúlják adóval, ezekkel a kamu jogcímekkel, és ha letöltesz, mert a maradékból még egy kis primkó szórakozásra (filmnézés, zenehallgatás, gépezés) sem jutna, ha azt meg kellene vásárolni, akkor egyből visítanak, hogy mekkora veszteség éri őket. Éri a faszt! Irtózatos pénzeket tesznek el, koncertek, ilyen bemutató, olyan premier, reklámok, rádiók, biszbasz termékek, tévéknek eladják később, stb, stb.
Egyébként mostanában már jönnek ki normális e-paper kütyük, majd abból is lesz nagy felháborodás a könyvkiadóktól, bár ott legalább felismerték, hogy akkor hangoskönyvet adok ki...
Na mindegy, a letöltésnek, amíg internet van, már soha nem lesz vége, mivel a kisemmizett emberek úgyis meg fogják találni a módját, hogy az ilyen szarokért ne kelljen fizetni. Örüljenek, hogy nézzük, hallgatjuk, vagy akkor hallgassa csak egy réteg, aki meg tudja fizetni, de akkor szarok magasról rájuk, mert különben meg nem fogom se hallgatni, se nézni őket, mert pénzt meg nem adok ki túl sok előadóért, filmért.
2009.04.18 07:21:21kicsimoloch
Csak azert regisztraltam ide, mert vegig olvasva a hozzaszolasokat, nem tudtam megallni hogy en is ne kotnyeleskedjek bele, eme ertelmetlen harcba.
Miota lehet a szellemi erteket penzbe kifejezni? Nekem a szamitogepem, es a rajta futo szellemi termekek(linux, mozzila, stb.) sokat ernek, mig nagyapamnak egy halom kacat, amiert penzt dobunk ki.Es hajlando vagyok tamogatni a linuxot, akar szellemi, akar anyagi javakkal. Regebb nem a zeneszerzok kaptak penzt, hanem ok adtak hogy eloadhattak a zenejuket, es akinek tetszett az tamogatta. Hasonlo keppen a tudomanyokban.
Azzal, hogy a PB elvesztette a pert, valoban a mai vilagunk nagy ostobasaga. Viszont ugy a jogvedoknek, mint a torrentezo nagy kozonsgenek igaza van. Ahhoz hogy kozos nevezore jussunk, jussanak, at kell alakuljon ugy a gazdasagi rendszer, mint a jogi rendszer, az emberek mentalitasarol nem is beszelve. Le kene mar jarjon ez a b@xot penz orientalt vilag, hiszen az is profit ha megiszok egy sort a tabortuz mellett es elvezem a csillagos eg latvanyat.
Hajra PB, en szurkolok nektek.
2009.04.18 08:00:34Kanazawa
"ingyenesen" letölthető szellemi javakért?
Fizetek: internetért, lemezekért, áramért.
Szerzői jogvédő tömörülésekkel: pl. Jakson mikor kapott töllünk pénzt az eladott üres lemezhordozók után? Biztos az ő számait is letöltötték itthon és kiírták.
Ha tényleg a szerzői jogokat védenék, nem csak néhány krw gazdag zenész élne a világon. Javaslom a szerzői jogvédést cseréljük le kiadói jogvédésre.....
2009.04.18 08:25:23efbéú
Különben meg, ha én megvettem egy qrva filmet , azt annak adom kölcsön akinek akarom, ez a lényege, a technikai megoldást meg az ügyész sem értette egészen:)
2009.04.18 08:58:27josef_k
Vannak olyan előadók, melyeknek a cd-jét megveszem (mert megérdemlik): pl. Ghymes és Cseh Tamás. Vannak dvd-k, melyeket és melyekért megveszek (mert érdemes): West Wing, A tavasz 17 pillanata, Wim Wenders Collection stb.
A többit viszont nem. Ha nem sikerül letölteni, akkor nem nézem meg.
2009.04.18 09:06:23zseni
Ezek a híres jogvédők már évek óta az ilyen perekből élnek. Mert jogvédelem. Kérdezem én: milyen jogon tesznek a pendrive és hasonló adathordozóra jogvédelmet? Honnan tudja, hogy én mit és hogyan viszek egyik helyről a másikra? Mi van akkor, ha csak saját anyagomat, dokumentációimat kell ilyen módon adnom, vennem? Ezért nekik miért jár pénz? Lehúzzák a népet, de magának a zene vagy a film készítőinek alig juttatnak vissza valamit, mert az ilyen vízfejek elviszik a hasznot.
Ennyiből kérhetne a számítástechnika ipar is pénzt, hiszen az alaplapokon és processzorokon keresztül vándorolnak ezek a csúnya bitek. Sőt, a beszállítók is, hiszen a pendrive-nak a borítása műanyag. Ők is kapjanak pénzt!
2009.04.18 09:18:28éjszárny-zöldi - http://www.zoldi.ejszarny.hu
nem csak itt van a baj. én pl zenélgetek. soha semmilyen formaban nem segített nekem a zenélésben sem az állam, sem az artisjus, ennek ellenére jogdíjat kellene fizetnem azért h a zenéimet felteszem az oldalamra, ahonnan ingyen letöltheti bárki. szal értitek... csinalok zene, felteszem én magam, ingyen letölthetitek, de az artisjus azt mondja, fizessek én, mert letölthetővé tettem a saját zenéimet...
ez a fasza, nem???
2009.04.18 09:28:33h_geri
Kedves Spiritmonger!
Okostojás! Felhívnám a figyelmed az értő olvasásra! Szaladj neki újra a "szélsőségeknek szól" résznek...
2009.04.18 09:29:40Peter Griffin
Én megveszek minden szart dvd-n meg cd-n mert lelkiismeretfurdalásom lenne, ha szegény jogvédők meg kiadók nem tudnának palotákban lakni, meg luxusverdából is csak 1-2 állna a garázsukban. A szívem szakad meg ha erre gondolok.
2009.04.18 10:54:49Aarongod
A k..va anyjukat a ROHADT svéd bíróknak hogy ezt merték tenni mind bekap..tja.
HAJRÁ PIRATEBAY
2009.04.18 11:05:07zseni
Én csak azt szeretném tudatlanul megkérdezni, hogy az artisjust-t ki a fene bízta meg, hogy eljárjon ilyen ügyekben? Néztem az oldalukat, a kiadók gyorsan szerződést kötöttek velük. És a szerzők? Hozzájárultak az artisjus tevékenységéhez vagy csak a kiadók próbálkoznak?
Remélem a következő csődkérelem párat elér közülük. Nem vagyok kárörvendő, de én is jobban tisztelem azokat, akik készítenek valamit, felteszik a netre, ha tetszik, akkor fizess érte, ha nem tetszik, akkor sajnáljuk. Egy cipőboltba is megpróbálom a cipőt mielőtt megveszem, és nem látatlanba veszek csak úgy egyet.
Sőt, szerintem több szerző (zenei) jobban járna, ha az interneten közzé tenné az általa készített műveket, majd onnan le lehetne tölteni valamilyen összegért. Mi a fenének vegyek meg egy egész cd pár ezer forintért, ha nekem csak kettő vagy három zeneszám kell.
2009.04.18 12:18:14gumicukor1
A film, zene, nem kenyérgyártás, hanem művészet.
Ha valaki már nehezebben lesz multimilliomos belőle, akkor ez van, nem igazán sírom el magam miatta.
A hírnév miatt úgyis kőgazdagok lesznek egyesek.
Ha valaki művész, akkor a művészetért (is) csinálja. Megélni megél úgyis jól, ha jó.
2009.04.18 12:28:18csak maradjon igy
megélhetési művész :)
2009.04.18 12:34:25MSEfan
DE!!!!
Soha semmit nekem/nekünk mint dalszerők az Artisjus-nak nem kellett fizetnünk... Honnan szeded ezt a f...ságot? Azt csinálok a dalaimmal amit akarok. MySpace-re rakom ingyen, a dalok.hu-nak odaadom, hogy onnan fizetősbe is le lehessen tölteni, ha olyat szerenénk. Youtube-ra felrakhatom. Bármilyen koncerten előadhatom (más is előadhatja, csak a koncertlistában jelentse le..) stb.stb... Ha saját magam kiadom (szerzői kiadás) mondjuk 1000 példányban (CDként, már az is elég sok tekintve a 2000-es már nagyon nagynak számító eladásokat :) akkor kb. pár forintot kell CD-nként fizetnem, hogy artisjus matrica legyen a CD-n, hogy nem hamisított ill. nem kalóz! Ha pedig kiadó adja ki, akkor ő nagyságrendileg többet fizet (többszázezer forint), amit viszont k...vára ő fizet ki, és nem a zenekar/szerző, sőt, az artisjus a költségei/járulékai levonása után (mondjuk erről lehetne sztorizni, hogy miért olyan sok) a fennmaradó teljes összeget a dalszerzők kapják meg!!! Egyszerűen nem értem miről beszélsz???!?!?!?!?!!!!
zseni:
Nálad meg tényleg találó a név, nomen est omen... :) Milyen kiadók??? az artisjus-szal kapcsolatban? Az Artisjus a magyar szerzői jogvédő iroda, és egy egyesület, aminek 1200 tagja van - komoly, könnyűzeneszerzők, szövegírók, irodalmárok, stb. - és (Eu-hoz is konform) jogszabályok alapján az állam bízza meg a tagok (és az összes többi nemtag szerző valamint az ÖSSZES KÜLFÖLDI szerző) szerzői jogainak érvényesítésére (azaz amikor felhasználják, tehát lejátszák, megjelenik, élőben előadják, stb. a szerző dalát, munkáját akkor az Artisjus ezekért államilag meghatározott forintokat - mintegy kulturális járulék - szed be... és költéségei levonása után szétoszt a jogosultak között (ismétlem: 1200 tag, kb. 8-10000 nemtag, de műbejelentett magyar szerző, és százezres nagyságrendű KÜLFÖLDI szerző!!!!)
2009.04.18 12:39:22MSEfan
ezt nem értem, az üzenetem első fele (alább) egyszerűen nem akar elmenni, mialatt a második fele már ot virít a fórumban (teljesen értelmetlenül így...)
***part1***
Félelmetes milyen sötétség uralkodik az emberek nagy többségének a fejében!!!! Elnézést kérek akiket ez bánt, de ez az igazság, leaglábbis a szerzői joggal, jogvédelemmel, zenészekkel, kiadókkal kapcsolatban (a torrent-témához nem szólnék hozzá, nem értek hozzá, viszont a letöltendő börtönbüntetést azt elég erősnek találom...mialatt pl. kis hazánk politikusai vígan tömik zsebüket tovább a személyre szabható milliárd Ft-nyi (sőt €) közbeszerzésekből, állami beruházásokból, csődbüntettekből, csalásokból, stb...)
1. >> éjszárny-zöldi - http://www.zoldi.ejszarny.hu
Öcsém, Te milyen hülyeségeket zagyválsz itt össze???? Én is zenész, dalszerző vagyok (rock-metál, funk és tribute zenekarokban, és Artisjus tag is (nem a nagy kacsalábonforgó palota tulaja, hanem egy senki az egészből - pedig egyébként DE! tulaj, mert ez az egész sz*r egy egyesület és a tagjai a "tulajdonosai" valójában)... Szóval szerintem kamuzol... Ki mikor tiltott meg bármit is Neked a saját zenéddel kapcsolatban, és kinek kellett fizetned????
3 zenekarban játszom és írok dalokat (most már csak hobbiszinten, köszönhetően kis országunk zenefelhasználóinak mentalitása, a rádió/TV hozzáállása és a kidadók, stb. miatt), műbejelentem őket, csak hogy regisztrálva legyenek, mert egyrészt így megvédhetem minimálisan a saját szerzeményeimet (ha ellopják tudom bizonyítani, hogy én ekkor és ekkor oda beadtam, bár ez sz..rt sem ér), másrészt meg minimális (pár tízezer forint/év) jogdíjat így kapok meg, a saját műveim elhangzása után.
***part2***
2009.04.18 12:40:16MSEfan
****part2***
3 zenekarban játszom és írok dalokat (most már csak hobbiszinten, köszönhetően kis országunk zenefelhasználóinak mentalitása, a rádió/TV hozzáállása és a kidadók, stb. miatt), műbejelentem őket, csak hogy regisztrálva legyenek, mert egyrészt így megvédhetem minimálisan a saját szerzeményeimet (ha ellopják tudom bizonyítani, hogy én ekkor és ekkor oda beadtam, bár ez sz*rt sem ér), másrészt meg minimális (pár tízezer forint/év) jogdíjat így kapok meg, a saját műveim elhangzása után.
Azaz ahogy én eljátszom őket élőben a fesztiválokon, a koncerteken, ill. ha néhanapján az MTV (VIVA már nem :) ill. vmelyik rádió (esélye kb. 0,01% :) lejátsza (mielőtt MR2-zne bárki, ők szinte ugyanazt csinálják mint bármelyik ker.rádió, csak egy másik kört részesít előnyben - de nekik legyen mondva, hogy legalább a magyar underground egy része érvényesülhet ott, illetve elhangzik néha olyan dal is ami máshol k...vaélet hogy soha! - minket is játszottak már)
DE!!!!
(és itt jön a legelső komment...b***ssza meg de megkavarodott az egész, egy b..lf..asz vagyok)
2009.04.18 12:48:22MSEfan
***part 4****
szóval 'Zseni', ehhez a (hanglemez)kiadóknak SEMMI köze, csak annyi, hogy ők cash-selnek az Artisjusnak, amikor több ezer példányban kiadnak egy CD-t, hogy a szerencsétlen szerző (aki sokszor nagyon nem a zenekar) is részesüljön az egészből, ha már egy kiadó kiadta a lemezt, illetve tépolja a zenekart (bár manapság már ez sem így van...semmi pénzt szinte nem fektet egyik kiadó sem a zkr-be, de még a pop-produkciókba se nagyon...nincs LÉ!)
És most jön a klisé:
Zseni said: >>> akik készítenek valamit, felteszik a netre, ha tetszik, akkor fizess érte, ha nem tetszik, akkor sajnáljuk..
Sőt, szerintem több szerző (zenei) jobban járna, ha az interneten közzé tenné az általa készített műveket, majd onnan le lehetne tölteni valamilyen összegért. Mi a fenének vegyek meg egy egész cd pár ezer forintért, ha nekem csak kettő vagy három zeneszám kell.
2009.04.18 12:53:15MSEfan
***part5***
TOTÁLISAN IGAZAD van!!! ez így működne is eg idalizált világban, illetve beváltt model, hellyel-közzel f..szául megy pl. USA-ban, Angliában, sok EU-s országban, egy a lényeg: Magyarországon nem!!!! ha klisé ez, ha nem... Az embereknek lassan meghalni nincs pénzük, de egyébként meg a MORÁL az ami a béka segge alatt van (köszönhető ez nagyrészt 1947-'89 közötti f..sza kis korszaknak, de leginkább annak a szemétnek ami az utóbbi 10-15 évben itt folyik)
DALOK.hu magyar zeneáruház, 100 Ft. csak egy dal! nem kell az albumot megvenned!!! Letöltesz onnan? ÁÁÁÁ, dehogy... senki!!! alig mérhető a forgalma.. pedig van ott minden Kiscsillagtól kezdve Neo-n át a legamatőrebb grindcore/death-metál magyar zenekarig (a pop-mainstream nincsen csak ott, mert a nagykiadók b...sznak odaadni a felvételeket)
2009.04.18 12:59:03MSEfan
***part6***
Mégis tudod honnan töltenek, vesznek meg dalokat a legnagyobb számban, honnan jön az a kis bevétel is??? KÜLFÖLDről!!! Amerikás, kanadai magyarok, Ausztráliában élő magyarok, Angliából..stb. és mit? MAgyar nótát, népzenét, mulatóst, néha egy-egy népszerűbb rock/alternatívot... ENNYI...ők csak innen tudnak ehhez, az ilyenhez hozzá jutni...és megveszik...
a magyar zenehallgató??? ÁÁÁ,dehogy!!! hát ő bármit letölt INGYEN!!! MIt gondoltok mind, miért nincsen még magyar iTUnes sem? 100-200 emberkén kívül SENKI nem venne meg legálisan dalokat...itt balkán van..ha tetszik, ha nem...Akkor sem ha az a kedvence, vagy a koncertjére kifizeti a jegyet..
Mindig lesz ok, fikázás és 'miért' a "perszehogyletöltöm..a.k.anyád.degazdagköcsögzenész"-re :)
2009.04.18 13:03:02moli
@ragcsalo: rossz az uzleti modelled, halal a vegzeted. vagy eszbekapsz.
2009.04.18 13:14:18moli
@csípek: felhaborito, hogy az elektromos aramot siman bevezettek, hiszen tobb ezer lampagyujto alkalmazott allasaba kerult!
2009.04.18 13:37:26MSEfan
***part7****
és ittjön a leggusztustalanabb rész: Egy kalap alá venni az összes zenészt (főleg a hivatásosokat), dalszerzőt, szinte minden előadót, és azt leírni és állandóan mondogatni, hogy mindegyik "ingyenélő" köcsög, meg "luxusverdás" milliomos, meg a legszebb: "Az a muvesz amelyik penzert csinalja, amit csinal egyen szart... Sokat. Aki meg ebbol hasznot huz az egy ocska parazita. A szepseg mindenkie."
Hát kb. Any..ád!!!
már elnézést (vissza is szívtam rögtön)
volt egy 2 éves időszakom, amikor "próbáltam" "profi" zenész lenni, azaz akkor csak ezzel foglalkoztam...feladtam a polgári munkám...teljes anyagi csőd/lecsúszás, itt biztos senki nem hiszi el, de így van... Iszonyat sok (néha napi 2) próba, dalszerzés, hangszerelés hegyek, felszerelés vásárlás hitelekből (egy jó, használható gitár 3-500ezer Ft.), hogy külföldi turnéra megfelelő (és tartalék) hangszerekkel mehessünk,
2009.04.18 13:37:49moli
az arakrol valo vitahoz:
http://index.hu/tech/blog/2009/02/20/huszmillioan_a_steamen/
aki lusta, annak kivonat: """meg lehet fogni a játékosokat árengedményekkel: 10 százalék kedvezmény 35 százalék növekedést hozott a bevételben, az ár megfelezése 320 százalékot, míg a 75 százalékos leárazás közel 15-szörösre emelte a forgalmat."""
2009.04.18 13:37:58MSEfan
***part8***
hangmérnök-keverőember fizetése, hogy lehetőség szerint jól szóljunk, ne b...sszanak át, road fizetése, hogy a k..va sok cuccot ne csak egyedül pakoljuk és ne órákig tartson...stb.
És nem azért vitte a pénzt inkább mint hozta, mert sz..rt csináltunk, sőt, pont ezért voltak(kaptuk) ezek a lehetőségek, mert külföldi kiadó, promóterek, bookingok figyeltek fel ránk, és foglalkoztak velünk (persze némelyik kib...szott nagy lóvéért!) És a többi: lemezkészítés/stúdiódíj (ÉLŐ ROCKzenéről van szó, nem otthon LINUXON -haha- összeprüntyöghető elektronikáról), próbaterembérleti díj havonta, kiadó kiadta persze (több lemezt is), csak videoklipet persze nem fizet, sőt a végén már a CDgyártás egy részébe i be kell szállni pénzzel, többszázezres, néha milliós videoklipek (nem igazán lehet minden esetben külföldre is elfogadhatót csinálni 200e-ből vagy ingyen, javaslom mindenkinek próbálja ki!)
Egy könyvet megérne, leírni hogy ha magyar zenekar vagy, illetve zenélsz, miért maradj meg inkább hobbiszinten és ha nem vagy milliomos ne kergess hiú ábrándokat "befutásról", vagy csak a "zenéléssel foglalkozásról"
2009.04.18 13:39:05MSEfan
****part9****
És akkor a korona: az MTV-n/VIVA-n (először még csak VIVA-n főleg) eléggé játszott klpjeink után, sok hazai koncert (sok fesztivál, ahol iszonyat pénzeket kaszálnak és fizetnek is be az Artisjusnak) és még külföldi turnék után az éves jogdíjfizetéskor kaptunk fejenként kb. 200e Ft-ot (majdnem mindenki dalszerző és egyenlően osztozunk) HURRRÁÁÁÁÁÁ!!!! havi 17e pluszban. Ezért tényleg megéri csak a zenével foglalkozni!!!... És lehet hogy aki a művészetet alapból pénzért csinálja az egy senkiházi köcsög, de Öcsém 2 év után, amikor megfeszülsz, csak ezt csinálod, ez az életed, és az asszony meg a gyerek nélkülöz (még a jelenlétemet is) csak a csóróság a végén, nagy ígéretek, szerződések, lehetőségek, de csak max. az erkölcsi siker, és a végén még olyan érzésed van, hogy lassan már Neked kell fizetni, hogy szórakozhassanak a zenéden az emberek, meg szinte CSAK ÍROTT CD-re DEDIKÁLSZ,, akkor nem tudom Te mit csinálnál, illetve hogy éreznéd Magad..????... Dolgoztok mind mint gép gondolom, de azért kíváncsi lennék, a fejetekre, amikor a főnök már a 4. hónapja elmaradt fizetés után még mindig csak a karját tárná szét, hogy ez van...nincs pénz, az információ, vagy a Ti munkátok MINDENKIÉ!!!! MEGVÁLTOZOTT A VILÁG!!! NYAZSGEM, TI INGYEN DOLGOZTOK ezentúl!!!
2009.04.18 13:39:51MSEfan
***part10***
Ezért hagytam is ezt az egész sz..rt abba (legalábbis a "profi" módot :), visszatértem az eredeti melómhoz, van a magyar "társadalom" szemében "tisztességes" és elfogadott polgári hivatásom, újra - ha nehezen is - de meg tudok élni normálisan, a családom sem készül már ki, és 3, már csak hobbiként, zenei szerelemből csinált zenekarban nyomom, nyomjuk - MySpace-ra, YouTube-ra tolunk fel mindent, elmegyünk játszani, ahova hívnak, vagy tetszik akár csak útiköltségért is (persze jóval ritkábban), forgatunk minimálba gagyi videoklipeket magunknak, vesszük fel az anyagokat, írjuk a dalokat, SZIGORÚAN csak a szabadidőnkben, 0 kötöttségekkel...
ÉS hát K..ra semmit nem érünk el már velem pont emiatt is, de mi jól szórakozunk, szeretjük, imádunk játszani, és talán még adunk is valami pluszt ha csak 10-20 rajongónak már akkor is megérte, meg talán hagyunk magunk után valamit ebben a világban...
2009.04.18 13:41:43MSEfan
***part11***
De azért szerintem ez az egész így valahogy NEM kóser! (Megint dühbe jövünk)
Na ennyit az INGYEN LETÖLTÉSRől, meg az egész szerzői jogról, szellemi termékekről
aztán erre varrhattok gombot!!!!
...és most jöhet is a fika! :):)
**** Sorry, hogy ilyen terjengősre sikerült és elfoglaltam a fél commentlistát :) vagy hogy néha elég OFF, de nagyon felb...sztam magam az előző kommenteken és valahogy ez már vagy egy éve kikívánkozott belőlem. A hülység már fáj itt (kivétel nem is kevés komment szerencsére)
2009.04.18 13:46:29MSEfan
***part8,5***
ez meg szépen kiamaradt..Csak hogy a "majd a koncertekből megél a zenekar"-t is helyre tegyük. Persze ez nem általánosság ez csak egy (és még az is lehet hogy szerencsételn illetve rossz) Példa:
Ja, hogy biztos a koncertekből kaszáltunk? :):) haha, volt hogy olyan jól ment, hogy akár 150-250e-t is kaptunk egy hazai koncertért (legtöbbször számlás persze - főleg fesztiválokon - a külföldi turnék inkább nekünk voltak elég sok pénzbe, pedig sikeresnek számítottak). Szóval a buszbérlés, üzemanyag, road, hangmérnök díja, promóternek törlesztés levonása után, volt hogy 15e Ft-ot is kaptunk fejenként!!! (5tagú zkr.) JEEEEE!!! és volt hogy 50 koncert is volt egy évben (azaz majdnem heti egy! full ÉLŐ 1,5 órás műsorról beszélünk, nem tudunk egy hétvégén 6 haknit lenyomni!!! ) persze nem mindig, volt hogy kevesebbet, volt hogy semmit, van ahol meg örülj hogy játszhatsz utiért, még ha vmilyen szinten népszerűbb vagy is...ok, legyen 50x15000=750 000.- az havi 62500.- Ft. B..szki meg is rendeltük a LEXUS kabriót! (A hiteltörlesztést, egyéb költségeket pedig ebből még le sem vontam)
2009.04.18 14:10:10egérke75
Nincs gond a letöltéssel bár a kenyeret,tejet,plazma tv-t sem viszem haza a boltból ingyen csak mert kipróbálom meg hogy esetleg drága..........de egyébként egy eredeti film,játék stb azét húzós a maga 4-5-6-10-12-14 ezres árával pláne a 71.500ft minimálbérhez nagyok azok dögöljenek meg???????
2009.04.18 15:54:04Balogh
Amatőr fotós vagyok és DVD-re archiválok. Elvileg minden egyes alkalommal,mikor megírok saját tartalommal egy DVD-t,akkor követelhetném vissza a plussz költséget, amit a jogvédők raktak rá. Nem tűnik soknak, de nagyon sokan vannak (szerintem), akik saját cuccokkal írják tele a DVD-ket. Most ha jól hallottam a Penekre is tesznek jogdíjat, nem is keveset. Ezeket, pedig én munkához használom. Lassan komoly összeg lesz havonta, amit a semmiért fizetek ki. És ha torrentezek még nekem kell félnem!?
2009.04.18 16:03:27Balogh
A letöltés ellenzők arra,hivatkoznak, hogy mit szólnék, ha a munkám után nem kapnék teljes fizetést, mert valakik lenyúlják. Nekik üzenem, hogy gondoljanak bele : pontosan ez történik.
Multinál dolgozom és ismerem az azonos beosztásúak bérét a cégnél (bruttó 800eFt és 1,4 Mft az átlag havonta). Nálunk az alsó érték harmada a fizetés. Szóval tőlem akkor senki sem lop?
2009.04.18 16:08:48sz_gabor
"DALOK.hu magyar zeneáruház, 100 Ft. csak egy dal! nem kell az albumot megvenned!!! Letöltesz onnan? ÁÁÁÁ, dehogy... senki!!!"
Nem... De miért is nem??? Azért, mert most hallok róla először... Ha tudtam volna róla, akkor 3 hete nem b@$zt@m volna el összesen minimum vagy 60 órát egy db album kajtatásával. (Tudniillik az idő is pénz!)
Persze, a kalózok a hibásak azért is, hogy nem reklámozzák magukat elég hatékonyan. LOL :Đ
2009.04.18 16:21:07sz_gabor
Mellesleg ez az egész nagyon hajazik a Tiffany vs. eBay balhéra: ott azért perelik az online aukciós portált, mert az lehetővé teszi a hamisítványok értékesítését.
(Forrás: eff.org, írd be a keresőjükbe, hogy Tiffany)
2009.04.18 17:16:05Meszaros
Remélhetőleg az internet is egyszer az unalom tárgyává válik és akkor végre a helyére kerül. Aki netezik kurvára ráér, és azt az időt kár egy köcsög monitorra költeni.
2009.04.18 17:29:59magyar állampolgár
h_geri: akkor anyád sem méltó rá
ez a csípek meg szerintem az artisjus és egyéb szervezet f@szát szopó jeszenszky
2009.04.18 21:07:35zseni
MSEfan!
Értem én a kirohanásodat, de én, mint tudatlan kérdeztem itt, mivel nem vagyok zeneszerző, művész vagy akárki olyan, aki szerzői jogdíjas anyagot valaha is készített. Szóval, én csak érdeklődtem, főleg úgy, hogy tényleg a dalok.hu oldalról én sem hallottam. Azért most körülnéztem.
P2P nem tudom meg lehet e állítani, szerintem már túl nőt minden törvényen. Majd jön a DC újra.
Engem még mindig a mágneses adathordozókra kivetett jogdíj bosszant, de nagyon. Véleményem az, hogy inkább ez törvénytelen, sőt nagyon pofátlan dolog!
2009.04.18 21:16:26beavereater
MSEfan: dalok.hu, bazmeg, miért nem tudtam eddig róla? (tán reklámozni kellett volna valahogy), ahogy elnézem, vagy 10K huf-ért fogok róla letölteni még a héten, zsír...
2009.04.18 21:55:49sz_gabor
Erről is a kalózok tehetnek :Đ Lehekkelik a reklámot vagy mittomén...
2009.04.19 10:24:44Herr Schittler
Hogy csak néhányat említsek azokról a torrent oldalakról, amelyek legalább olyan jó szolgáltatást nyújtanak, mint a piratebay:
http://www.activedots.com
http://speckly.com
http://www.looktorrent.com
http://www.nowtorrents.com
http://www.pizzatorrent.com
http://torrents.to
http://www.torrentscan.com
http://www.torrentz.com
http://usniff.com
ezeknek a java az USÁ-ban van, ahol nem fognak pert még indítani sem ellenük, nemhogy nyerni, de vannak itt olyan szerverek amelyek a csendes óceán közepén vannak kb. a húsvét szigeteken és olyan törvények és kisebb hadsereg védi, hogy gyakorlatilag a harmadik világháboró kitörése és fél amerika atomszórása esetén is -a sávszélesség megcsappanása nélkül- tudunk letorrentezni BÁRMIT :DDDD
2009.04.19 11:51:40ShadowPhrogg32642342
csak Anont tudom idézni: Anonymous is a hydra, constantly moving, constantly changing. Remove one head, and nine replace it. Anonymous is Legion. Anonymous does not forgive. Anonymous does not forget.
2009.04.20 18:02:19Skynet-TX
Vegyük sorra, kiket kell még megbüntetni. Először is, Neumann Jánost, aki lehetővé tette az internet és ezzel a fájlcsere létrejöttét. Aztán minden olyan céget, amely írható DVD-ket és CD-ket, illetve DVD felvevőket gyárt. Ezen felül minden olyan embert/céget, aki/amely DVD/CD író és/vagy videószerkesztő/konvertáló programokat készít. Továbbá a busmanok és az eszkimók kivételével mind a kb. 6,5 milliárd embert, aki jelenleg a földön él. És ne feledkezzünk meg az olyan oldalak üzemeltetőiről és felhasználóiról sem, mint a rapidshare, a megaupload vagy a sendspace.
Én a magam részéről több tucat filmet töltöttem már le erről az oldalról, melyeket másképp soha nem láthattam volna. A többségét nem is akarom újra megnézni, de egy-kettőt szívesen megvennék, ha magyarul a kezembe kerülne. Legutóbb például a "The Happening" című filmet szedtem le, és úgy döntöttem, nem érdemes pénzt kiadni rá.
Eredeti DVD-t mellesleg azért sem szeretek venni, mert egy csomó olyan dolog van rajtuk, ami nem érdekel, nem is beszélve az ostoba figyelmeztetésekről. Majd ha a régebbi filmek is elérhetők lesznek magyarul, jó minőségű szinkronnal és/vagy felirattal, akkor talán meggondolom, hogy vegyek-e párat. (Jelenleg a feliratok többsége nem ér sz@rt sem.) Addig pedig: "Long live the Pirate Bay!" (És az összes többi hasonló oldal. :))
2009.04.20 21:33:57sz_gabor
Nos, ezt a kommentet egy másik cikk inspirálta, de ahhoz pedig lehet hozzászólni (talán nem véletlenül?), logikailag viszont ehhez is kapcsolódik valamennyire, és amúgy is jó tudni.
Szóval egy kis helyreigazítás: a fájlcsere önmagában nem büntetendő. Csakis akkor, ha jogsértő cuccok mennek.
Az is látszik, hogy az Index kinek az oldalán áll, amikor a jogvédőkhöz hasonlóan azt írják, hogy a büntetés 2-8 év. Ez egy féligazság: valóban lehet érte ennyit kapni, de csak és kizárólag akkor, ha a kár a félmilliárd(!) forintot meghaladja. Leginkább másolt DVD-vel nagy tételben üzletelő bandák vezérei esélyesek rá.
Az alaptétel 0-2 év, és az átlagparasztnak még a 0-3 éves kategóriához is ki kell tennie magáért (min. 2 miller). A 0-5 évhez min. 50 milliós kárra van szükség, ami már elég szép teljesítmény. A gyakorlatban mindez 99%-os eséllyel felfüggesztve (=semmi priusz vagy hasonló).
Kedves Indexes újságírók, a BTK online is elérhető...
Azt sem árt tudni, hogy nálunk kevesebb embert kapnak el ilyesmivel, mint ahányan közlekedési balesetben meghalnak. Csak ez egyik "kicsit" nagyobb nyilvánosságot kap...