A Google Budapesten is leállította a Street View-t
Egy brit faluban a helyiek tiltakozása, Görögországban az adatvédelmi hatóság, Japánban a túl magasra helyezett kamerák okoztak gondot a Google-nek, amely az amerikai nagyvárosok után az európai és ázsiai településeket is szeretné panorámaképen megjeleníteni. Budapest utcáinak május elején vágtak neki a Google-autók, de miután az adatvédelmi biztos kérdésesnek tartotta a Street View jogszerűségét, a Google felkereste Jóri Andrást, majd szép csendben leállította a fotózást.
- A Google enged az adatvédelmi elvárásoknak
- Németország is támadja a Google Street View-t
- A Google újrafényképezi Japánt
- A görögök leállították a Google Street View-t
- Az adatvédelmi biztos vizsgálja a Google Street View-t
- Elkaptuk a Google-autót
- Budapestet is végigfotózza a Google
- Románok digitalizálják Budapestet
A Google szép csendben felfüggesztette a főváros utcáinak fényképezését, és egyelőre nem lehet tudni, lesznek-e egyáltalán Budapest-fotók a Google Street View-ban, amely a világ nagyvárosainak utcaképeit jeleníti meg panorámaképeken.
A képeket készítő Opel Astrák május elején jelentek meg Budapesten, de a fotózás anélkül kezdődött el, hogy a cég kikérte volna az adatvédelmi biztos, Jóri András véleményét. Jóri, aki egyébként tagja a Street View-val foglalkozó 29-es számú európai adatvédelmi munkacsoportnak, a fotózás kezdete után nem sokkal az Indexnek azt mondta: „Nem eldöntött kérdés, hogy a Google Street View jogszerűtlen-e". Az mindenesetre tény, hogy a legtöbb európai országban, így Magyarországon is törvény tiltja a személyes adatok – így a járókelők képmása vagy a rendszámok – jogosulatlan kezelését. Márpedig a Google ezeket rögzíti, és bár a publikus Street View-nézetben automatikusan kitakarja őket, az eredeti felvételeket megőrzi, és ez a legtöbb európai országban sérti az adatvédelmi törvényeket. A Google Jóri véleményének nyilvánosságra kerülése után felkereste az adatvédelmi biztos hivatalát, majd az egyeztetés után úgy döntött, önként felfüggeszti a fényképezést Budapesten. A döntés két-két és fél hete született meg, de eddig nem hozták nyilvánosságra, és a Google csak az Index külön kérdésére reagálva erősítette meg a hírt.
A Google kész az együttműködésre
Peter Fleischer, a Google európai adatvédelmi ügyekért felelős tanácsadója a múlt hét végén kiadott közleményében azt írta, a cég ezentúl vállalja, hogy a lakosságot előre értesíti arról, mikor hol folyik a fotózás, bár ez sokszor nehézségekbe ütközik. Fleischer szerint a cég igyekszik eleget tenni a 29-es munkacsoport másik kérésének is, nevezetesen hogy a Google törölje azokat az eredeti felvételeket, amelyeken még látszanak az arcok és a rendszámok. A tanácsadó szerint azért kell megtartani az eredeti képeket, mert az automatikus kitakarás nem működik tökéletesen, és ha a gép hibázik, vagyis olyasmit homályosít el, amit nem kéne, szükség van a nyersanyagra.
A Google a Street View-val több európai országban és Ázsiában is belefutott már az adatvédelmi ügynökségek vagy a civilek tiltakozásába. Idén áprilisban egy brit falu, Broughton lakói megakadályozták, hogy a kamerás autó behajtson a településre, mondván, a Google ezzel megsértené magánszférájukat, és elősegítené a bűnözést. Május elején a cég Görögországban állította le a fényképezést, mert a görög adatvédelmi hatóság pontosan szerette volna tudni, mennyi ideig tárolja a Google a fényképeket, és hogyan tájékoztatja azokat a járókelőket, akikről képek készültek. Nem sokkal később a cég bejelentette, hogy újrafényképezi azokat a japán városokat is, amelyekkel addig elkészült, mert a túl magasra helyezett kamerák beláttak a helyiek udvaraiba, és ez megsértette a helyiek magánszféráját. Május végén a Google a hamburgi adatvédelmi biztostól kapott tizenkét pontos ultimátumot, amelyben az ombudsman kifejtette, hogy a cég nem tesz eleget a Németországban érvényes adatvédelmi előírásoknak.
A Google péntek délután az Indexhez eljuttatott hivatalos válasza:
„Mielőtt elindítanánk a Street View-t, minden országban jó előre felvesszük a kapcsolatot az adatvédelmi hivatallal, és megadjuk a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel. A magyar adatvédelmi hivatallal először 2008 augusztusában beszéltünk, hogy megbizonyosodjunk róla, nincs probléma projekttel. Ennek folytatásaként nemrég egy találkozón is részt vettünk. Mivel az adatvédelmi hivatal újabb kérdéseket vetett fel és további információt kért, boldogan folytatjuk a párbeszédet és válaszolunk a felmerült kérdésekre. Úgy döntöttünk, hogy erre az időre ideiglenesen felfüggesztjük az utcák fényképezését."
|
Hozzászólások
2009.06.19 20:21:38pizzamester
kukikaa1986:
lasd fentebb. itt regota mukodik, es senkinek nem lett belole baja.
Az realis elvaras hogy te ne legyel feliserheto a kepeken de az mar NEM hogy ha neked nem tetszik akkor azoknak se lehessen akik meg szeretnek hasznalni a dolgot, ugy hogy kozben Te tenyleg nem is vagy felimserheto.
De magyarorszag bena orszag, ott mindig ugy hozzak a torvenyket, hogy a 99%-al is jol kecsieszunk csak hogy az az 1% akik amugy is kikeruli a torvenyt kicsit nehezebben tehesse.
Meg is van az eredmenye, eleg az orszagra ranezni... ezert irtam azt hogy ez egy elmaradott orszag es az is marad.
2009.06.19 20:22:18kukikaa1986
Kedves Csaba8, úgy látszik te sem tudsz különbséget tenni az iparszerű, mindenki által, bármikor hozzáférhető fotóadatbázis, és a magánfényképek között.
2009.06.19 20:23:23lacas65
Az meg semennyire nem zavarja ezeket a megélhetési faszkalapokat hogy a tv adókon naponta összességében több száz utcai snitt megy. Meg a térfigyelő kamerák? Ezzel a logikával mi a tököm köze van hozzá, hogy pl. egy banknak, hogy az utcán, közterületen mi a tökömet csinálok. Vazzeg ezek a nyomott fejűek most állnak bosszút hogy a suliban hetente kétszer elvertük őket. Nehogy már legyen egy nyugodt, normális nap magyarhonban. Ez az lopjunk el mindent, aki meg nem tejel azt meg szívassuk meg. Nem baj hogy a magyar nettezők mióta sírnak hogy mikor leszünk fent a guglin. Nem baj jövő tavasszal megy a nagy része a jó kurva anyjába!
2009.06.19 20:24:44pizzamester
kukikaa1986
te pedig ugy tunik nem tudsz kulonbseget tenni az autoval szabalyossan kozlekedok meg a balesetet okozok kozott.
Tiltsuk be az autokat. az osszeset. A Biztonsag Kedveert.
Elmaradott emberek, elmadradott orszag.
2009.06.19 20:26:15jkovats
Ez a szép látjátok, hogy minket akarnak védeni, meg se kérdezik, zavar-e minket egyáltalán... De hát nem is zavar! Ennyire egy idióta ország ez. Miért jó most az adatvédelmi biztosnak, hogy mindenki ismeri a nevét, de azzal a lendülettel mindenki le is hülyézi? Vagy a szar reklám is reklám? Nem is értem, ez is minek kap fizetést.
Vki azt írta, hogy a biztonsági őrök is kipakolják a táskát. Na ez pontosan az, amiért fel lehetne jelenteni. Ahogy a BKV ellenőrt is, ha kiveszi a kezedből az igazolványod, ugyanúgy pl a repülőtéri röntgen-kapuknál ha ellenőriznek és meg akarnak motozni, ha nem veled azonos nemű motoz, szexuális zaklatásért simán feljelentheted. És ez igaz a zsarukra is. És a reptéri kis mitugrász sem pakolhatja ki a táskádat. Hanem felszólíthat rá, de szigorúan tilos belenyúlnia. De sajnos erről sokan nem tudnak, a sok kis hülye aki meg egy cseppnyi hatalmat érez a szánalmas kezében, vissza is él vele.
2009.06.19 20:26:20leonsio
Elképesztő valahol, hogy egy ember eldönthet valamit, amiről ha szavazást tartanák, talán szinte mindenkinek más lenne a véleménye mint neki.
Remélem a Google is tisztában van vele hogy a nagy többség szeretné ha benne lenne fővárosunk a SW-ban
2009.06.19 20:26:51lacas65
Ja és a hivatal előtt annak a 4 autónak van egy külön parkoló fentartó tábla pakoló embere. Bazz reggeltől estig ott áll váltásba két fószer. Nem portások! Ha arra mentek érdemes megnézni! Azzal persze semmi gond, végül is az adómból megy!
2009.06.19 20:28:00Senta
Hôbörögtök itt ahelyett, hogy örülnétek, hogy még nem kell csukott szemmel mászkálni az utcán, nehogy meglássatok valamit, ami sértheti valakinek a jogait... :)))
2009.06.19 20:29:20Csaba8
kukikaa itt nem látszik az emberek arca és a rendszámok tehát személytelen ezért is az a neve hogy : UTCANÉZET nem pedig EMBERKERESŐ
2009.06.19 20:34:39Körömcsiga
A románok végigfotózhatták Budapestet, a google meg nem? Kinek ment kevés pénz?
2009.06.19 20:35:32lacas65
Pl. a hírtv naponta száz snittet ad le nulla kitakarással. és? ki a tökömet érdekli. Pedig még csak nem is állókép. Mi van ha ponta qrvámmal kolbászolok a filmen? persze bazz ezzel már sok meló lenne szabályozni, kidolgozni, magyarán dolgozni kellene rajta, sokat, az meg büdös. ááá
2009.06.19 20:36:55Mazagon
Kiinduló alapként a vitához:
1992. évi LXIII. törvény
a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. Persze lehet vitázni a tv-ről is...de a lényeg, hogy Jóri András ehhez van kötve és nem Magyarország jövőbeni turisztikai fejlesztési tervéhez...
2009.06.19 20:37:20lacas65
Körömcsiga: tippeljünk... Ki azaz 1 ember akinek nem tetszik hogy a gugli is fotózik?
2009.06.19 20:40:47Csaba8
lacas teljesen igazad van ráadásul ugye minden hirben elmondják mi és hol történt és több millió ember nézi
2009.06.19 20:44:55Lodogi Pascal
kukikaa1986
Lehet hogy politikailag nem vagyok eléggé képzett (By Pelikán József Gátőr)...
De valaki magyarázza már meg nekem legyen olyan jó és kedves, hogy mi a bóbánatos francos bajom lehet belőle ha lefényképeznek amint az utcán sétálok és ez felkerül a netre.
Hú lefényképezik az autómat is, skandalum.
NEKEM nincs titkolni valóm és az autómat a tisztességesen megkresett és leadózott pénzemből vettem, úgyhogy tőlem fényképezzék körbe is akár.
2009.06.19 20:45:29lolperec
grautálok, bolondállatok..
hülyének kell ingyen reklám, nem nekünk..
2009.06.19 20:47:52Lodogi Pascal
Szerintem itt azok ajvékolnak a leghangosabban akiknek valami vaj van a füle mögött.
Mert ugye lássuk be, ha nem követtél el semmit akkor nem igazán találok semmi neccest abban hogy lefotóznak az utcán amint éppen eszed a gyrost.
2009.06.19 20:48:14pizzamester
Mazagon:
ebben az esetben az adatvedelmi biztos felhivhatna a legfelsobb torvenyhozo hatosag (parlament) figyelmet arra, hogy idokozben a technikai fejlodes miatt a törvény ez és ezen resze elavulta valt es modositasra szorul. nevezetessen amennyiben a szemlyek NEM azonosithato modon kerulnek a képre (pl. arcuk, rendszamuk kitakarasaval), akkor az egesz nem ervenyes...
ennyi.
2009.06.19 21:02:29Platon_
Én utazásaim előtt meg szoktam nézni az ilyen térképes utcafotókat. Az utcafotók előtt volt a madártávlat, ezek alapján terveztük utazásainkat.
Szerintem az idegenforgalmunkat is csökkentheti, ha nem láthatók az utcafotók akkor, mikor egy másik ország városaiban láthatók.
Persze őszre, a túristaszezon végére már újra láthatók lesznek.
Mégiscsak profik a vezetőink. Csak gondolom az ország mielőbbi gazdasági összeomlása a cél. Ez is egy kis, lépés.
Meg persze biztosan a magyar vendéglátók is örülnek, hogy nem kell halálra dolgozni magukat.
Akkor kinek is védi a biztos a jogait? Minden döntés, tett, van akinek jó, van akinek rossz. Ezért a következmények mértékét, és az arányokat is kellene figyelni döntéseinknél.
Igaz jelenleg egyformán ítélünk el minden lopást. A milliárdos és milliós közpénz lenyúlók azonos megvetésre számíthatnak, sajnos még az átlagpolgár, a szavazók megítélése szerint is.
2009.06.19 21:06:57Platon_
Én utazásaim előtt meg szoktam nézni az ilyen térképes utcafotókat. Az utcafotók előtt volt a madártávlat, ezek alapján terveztük utazásainkat.
Szerintem az idegenforgalmunkat is csökkentheti, ha nem láthatók az utcafotók akkor, mikor egy másik ország városaiban láthatók.
Persze őszre, a túristaszezon végére már újra láthatók lesznek.
Mégiscsak profik a vezetőink. Csak gondolom az ország mielőbbi gazdasági összeomlása a cél. Ez is egy kis, lépés.
Meg persze biztosan a magyar vendéglátók is örülnek, hogy nem kell halálra dolgozni magukat.
Akkor kinek is védi a biztos a jogait? Minden döntés, tett, van akinek jó, van akinek rossz. Ezért a következmények mértékét, és az arányokat is kellene figyelni döntéseinknél.
Igaz jelenleg egyformán ítélünk el minden lopást. A milliárdos és milliós közpénz lenyúlók azonos megvetésre számíthatnak, sajnos még az átlagpolgár, a szavazók megítélése szerint is.
2009.06.19 21:10:09ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa
Eszement egy hülye ország ez:((
Az ugynevezett személyiségi jogokért meg azok hadakoznak akikneknek valami vaj van a fülük mögött!!
2009.06.19 21:10:14Vintar
na szép, a románoknak megengedik??? vagy hogy is van ez??? Azoknak senkitől sem kell engedélyt kérni??? ????????? szégyelhetik magukat az adatvédelmisek
2009.06.19 21:11:17Körömcsiga
Platon: nézd meg norc-kal a célod :)
2009.06.19 21:39:41Lodogi Pascal
Na valami főokos homályosítson fel legyen olyan kedves hogy miféle jogaim sérülnek azáltal ha lefényképeznek az utcán és a képem felkerül a netre ha csak nem körözött bűnöző vagyok.
Arról ugye nem is beszélve hogy a szoftver automatikusan ki is takarja a fejem oszt jónapot.
De ha nem takarná ki sem érzem hogy bármi hátrány érhet.
Ugyanakkor a sok buzi mindenféle ügynök aki azzal zaklat hogy vegyek kedvezményes üdülést meg atkaporszívót meg ilyen baromságokat az speciel sokkal jobban zavar.
Mert ugye vegyük észre ott figyelne a képem a neten több száz millió másik ember képe mellett.
Na most aki nem ismer annak úgyse mond semmit hogy jé az a kopaszodó fickó eszi a hotdogot.
Most őszintén, ez a dolog nem kicsit van túllihegve.
Arról ugye nem is beszélve hogy tudomásom szerint nincs is feltüntetve a kép készítésének ideje.
Így nincs meg a nyomonkövetési lehetőség hiszen akármikor lehettem azon a bizonyos helyen ahol lefényképeztek. Az meg hogy lefényképeznek egy autót rendszámmal. Azt meg végképp nem értem.
Az 1 db kép, tehát nem jelenti azt hogy az az autó amit VALAMIKOR A MÚLTBAN lefényképeztek az mindíg ott áll.
Nekem spec van egy sejtésem hogy mi állhat a dolog mögött.
Nem az autókkal meg nem az emberekkel van itt a gond.
Szerintem inkább az ingatlanokkal, ha ország világ szeme elé kerülne hogy egyes emberek hol miféle kis kastélyokban "tengetik" nyomorúságos életüket, miközben arról tartanak előadást a pór népnek hogy húzzák meg a nadrágszíjat.
Meg jobban láthatóvá válna hogy a sok minimálbéres X5 -ös vállalkozó milyen kecókban lakik.
De ezt így nyíltan nem merik kimondani hogy hú vazze akkor látszani fog a 600m2 -es villám amit az off-shore bizniszből szereztem és 1 forint adót nem fizettem utána?
2009.06.19 22:01:50leonsio
A Károlyi Sándor - Felsőkert utca sarkát / környékét megnézném a google-n is, norc.hu-n is lehet azért csemegézni :D
2009.06.19 22:04:53leonsio
csak tudnám hogy a fater kocsija mit keres ott
2009.06.19 22:12:53Kámfor
huhh, mekkora szerencse, most legalább nem lesz fotó arról, hogy merre kóbászolok a városban, amikor otthon kellene lennem az aszonnyal. :))))
de most télleg, miért van az, hogy nekünk mindig a hülyék sorába kell állnunk ?
2009.06.19 22:16:47kukikaa1986
Lodogi Pascal:
Nekem nagyon nincs vaj a fülem mögött, csak egy szerencsétlen szociofób balfa** vagyok kissé beteges üldözési mániával, ezért nehezményezem ha bárki akárcsak a ruházatom vagy az autóm alapján következtetéseket tud tenni hollétem felől. Tehát szó nincs róla hogy az ilyenek emberek miatt a többség által helyeselt dolgot tiltani kéne, de én mégis örülök neki hogy nem engedik ellenőrzés nélkül. És tisztában vagyok a dolog "turisztikai használval" is; ez az, ami miatt mégis el tudnék tekinteni személyes sérelmeim felett.
2009.06.19 22:25:12Gáspár Norbert Pál
Komolyan mondom, ez az egész adatvédelmi biztosság meg ombuccmankodás meg állampolgári jogok biztosa meg az összes ilyen léhűtő tök felesleges. Nem csak itthon, mindenütt... Van egy innovatív dolog, amivel mindent megnézhetünk, ahova nem juthatunk el lehet soha, erre letiltják. Érdekes, engem nem zavar az ilyesmi... Nincs takargatnivalóm sehol, semmi. Még itt is eredeti nevemmel vagyok... Ennyi. Akinek félnivalója van, csak az szól az ilyesmik ellen.
2009.06.19 22:28:52Gáspár Norbert Pál
Ja, kedves kommentelők: norc-ot meg utv-t ne emlegessétek már, mert felfigyel rájuk ez a jóember...
2009.06.19 22:34:12Zoltan895
A Googlee lassa nrisszabb mint a microsoft... szeritntetek a külföldi cég kezében lévő tökéletes utcaképek ne mhazsnálhatók fel hadászati célokra? Ha nem, akkor az azért van mert ne mvoltatok katonák... És mint Szaddam Husszein példája is mutatja, könnyen elöfordulhat, hogy az az USA szövetségese hirtelen ellenség lesz...
2009.06.19 22:46:30Mazagon
Kedves pizzamester a tv.-rendelkezései teljesülnek a működés során, a jogtalan adatkezelés a gugli belső adatbázisára értendő. De kérlek ne kérdezd, hogy egy nem magyar cég miként valósít meg jogtalan adatkezelést, mert kifutok a világból...Jóri lehet, hogy ezért utalt a jogilag aggályos helyzetre.
2009.06.19 23:06:49mqqq
Sajnálom hogy leállt a dolog, az adatvédelmi biztos meg menjen kapálni, az is hasznosabb dolog.
2009.06.19 23:07:15guy
Azon röhögök jogászként, hogy az adatvédelmi biztos nem biztos benne, hogy jogszerűtlen-e a fényképezgetés. Neki nem az lenne a dolga, hogy ilyeneket tudjon? Abszurdisztán, komolyan. Olyan kibaszottul betarthatatlan, önmaguknak ellentmondó, homályos törvényeink vannak, hogy az már párját ritkítja. Kurvára elegem van abból, hogy ha bejön egy ügyfél az irodába, azzal, hogy mi a jogi problémája megoldása, időnként azt kell mondanom, hogy az a bírótól függ (és nem a jogszabálytól).
2009.06.19 23:13:41leonsio
Zoltan895: idejön az usa hadserege, kezükben laptopokkal, nézik a google-t és ahol furcsa, tartályféle építményeket látnak a fényképen oda a biztonság kedvéért jól bedobnak egy kézigét?
2009.06.19 23:20:09Zoltan895
leonsio
De hülye vagy te... egy teljes város bedigitalizálása iszonyatos kockázatot jelent, föleg egy magáncég kezében, ilyen profi minöségben. Egy volt tanáromnak (aki a multrendszerbe nvolt katona) még mindig a fejében van Zágráb központi pályaudvarának környékének pontos térképe, abból az idöböl amikor még "Tito a láncos kutya" ellen készült a fél Varsói szerződés... Na most képzeld el ezt a mai modern technikával és bárki számára hozzáférhetöen. Ennél többet már egy kormány sem segithetne az esetleges ellenségeknek egy inváziós terv készitéséhez.
2009.06.19 23:21:36OLE-3
http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=2
2009.06.19 23:23:53OLE-3
Hobbija az épületfotózás :))
2009.06.19 23:36:56Lodogi Pascal
Zoltan895
ELőször is az USA hadseregének vannak szuper felbontású műholdképei (még a kefélő nyulak sincsenek biztonságban).
Ne feledjük el hogy ezek a képek STATIKUSAK tehát egyszer elkészülnek utána már nem változnak, tehát a kocsim mindíg ott fog parkolni a képek szerint már örökre... :D
Tehát ha egy ellenséges ország terrorcselekményt akar elkövetni ezt szolgáltatást kb a hajára kenheti, hiszen lehet azóta már felbontották arrafelé az utat, elterelték a forgalmat stb.
Ha valamilyen akciót akar elkövetni akkor mindenképpen kell hogy legyen egy terepszemle.
Ha meg atomot akarnak dobni ránk akkor meg nem a Street View megléte vagy nemléte fog megvédeni.
Azt ne feledjétek el hogy a különféle ellenséges országok ügynökei megszereztek mindenféle infót arról hogy hol merre lenne érdemes robbantani vagy bármilyen terrorcselekményt csinálni nem kell hozzá Street View.
2009.06.19 23:37:05Tesztelo.hu
Amellett, hogy nem értek egyet a jogszabállyal, a sok vagdalkozás miatt meg kell jegyeznem, hogy a hatályos jogszabályok szerint közterületen készíthetsz ugyan fotókat, de azokat nem mutathatod be nyilvánosan anélkül, hogy a fényképen azonosítható személyek hozzájárulását nem kérted ki. Azaz jogsértő az a rengetegszer itt említett példa, hogy valaki az utcán készült fényképét feltölti a kis blogjába, ha azon olyan személy van, akinek nem kérték ki az engedélyét. Tehát nem a közterületi fényképezés a tilos, hanem az engedély nélküli nyilvánosságra hozás. A bankok mások utcai kamerái pedig azért nem törvénysértőek, mert ott szigorúan szabályozva van, hogy mi lesz a felvétellel (pl. x nap múlva törölni kell, ki tekinthet bele stb.).
2009.06.19 23:40:39Lodogi Pascal
"Zoltan895
De hülye vagy te... egy teljes város bedigitalizálása iszonyatos kockázatot jelent, föleg egy magáncég kezében, ilyen profi minöségben. "
Akkor javaslom hogy nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozással tiltsuk be az összes navigációs programot és polgári navigációs eszközt.
Azért az mégis felháborító hogy egy SD kártyán ott figyel magyaroszág összes települése utca szinten és bárhová el bírok jutni minden gond nélkül úgy hogy előtte még a környéken sem jártam.
A zellenségnek elég ha vesz egy IGO-t magyarország térképpel.
2009.06.19 23:46:27Lodogi Pascal
Tesztelo.hu
Ha nem tévedek akkor a Google alapból elmaszatolja az emberek fejét a képeken, tehát ez az aggodalom nem valós.
Inkább arra gondolnék hogy a sok milliárdos villácskája jobban a szemünk elé kerülhet, hiszen így virtuálisan bárki elsétálhat hogy megcsodálja Kóka, Orbán, Gyurcsány, Stb. elvársak viskóit hogy hol tengetik szomorú és sanyarú hétköznapjaikat.
2009.06.20 00:01:18Kúró Rudi
Az a legnagyobb baj, kedves félművelt barátaim, hogy fogalmatok sincs mi minden visszaélésre lehet használni egy ilyen adatbázist. Higgyétek el, jó az, ha nincs ilyen adatbázis, főleg nem mindenki számára nyilvánosan.
2009.06.20 00:06:11Ludas Matyi Online
Zoltan895: te oly sötét vagy, mint az a bizonyos sakkfigura :) Ezek szerint, mi akkor előnyben vagyunk, mert mi már holnap lerohanhatjuk USA-t, mert fent van a SW-n? Úgy olvasom, hogy te nem voltál katona, de olyanokra hallgatsz akik sörözés közben jó sztorikat mesélnek a katonaéveikről :)
Én is tudnék neked mesélni jókat, de az nem nyugtatna meg :)
Persze, abban lehet igazság, hogy az USA kormánya rendelte meg ezt a fotózást, de mivel publikus így nagy haszna van a nép részére belőle. Ugyanúgy, ahogy a GPS-t is engedik használni a világnak. Érted! Az egész világnak !!! Persze, ha kitör egy grimbusz, akkor már csak az USA hadsereg tudja megint használni az ellenség pedig veszi elő a térképeket. A Google-t is kikapcsoltatják majd ha stratégiai segítség lehet az ellennek.
De most őszintén, barátom, nem lenne jobb nekünk, ha önként csatlakoznánk USA-hoz? Én biztosan nem fogok ellenük harcolni :) Még abba is belelegyeznék, ha mind a 10 millió magyart deportálnák Wyoming-ba mint egy nagyváros. :) Képzeld el, nem lennének ellenséges szomszédok, nem lenne EU :) Viszont lenne gáz, olaj. Ott unatkoznánk :)
2009.06.20 00:13:58bmk_17
annyira szeretem amikor ilyen kurva erősek vagyunk... szánalmas ez a hozzáállás, csodálkoztam volna ha vmi nagyokos nem fúrja meg ezt a projectet (is)
2009.06.20 01:02:55röntgenszeműlány
anarki: "lassan az egesz vilag be van kamerazva, van, akit ez akkor is zavar, ha nem rabol bankot naponta"
Engem meg ez az ezerszer hallott érv nélküli baromság zavar. Mégis miért zavarhat bárkit, hogy kamerázzák? Miféle baja származhat belőle? Faszfejek.
2009.06.20 01:08:16baromallat
A sok hugyagyú fasz csak fröcsög itt és bemutatja hogy nulla agya van ésmár semmi érték nincs számára. Ahelyett hogy örülnél hogy vanm még függöny a pofád elott, egyébként meg mutogathatod magad az utcasarkon ha nagyon akarod. De csak sötétedés után!
Sok hülye konzumidióta. Nem csodálkoznék ha a Google fizetné ezeket a barmokat vagy az üzlettársai hogy beintésre szidják akik nem akarják hogy a seggükbe fotózzon valaki.
2009.06.20 01:39:39sanya18
Azért ömlik ám a kultúra itt is mindkét oldalról :D
Engem személy szerint nem zavarna, ha lefényképeznének 1 street view nézetben, naés? A fél világ tudni fogja (nem fogja, mert kitakarnak) hogy valamikor jártam a Király utca sarkán. Blah, személyiségi jogaim halálosan sérültek :) Ettől függetlenül a törvény az törvény (legyen az akármilyen nevetséges vagy szar is) és azt a google-nak is be kell tartani. Pont. A vicces hogy pont az adatvédelmi ombucmanus nem tudja, hogy akkor ez most törvényes, avagy nem?
És anarki, szépen megölted az erepublik -os karaktered :D
2009.06.20 02:44:40LastScout
Bazze...
Most komolyan... ekkora reklámfogást.. semmibe nem kerülne az országnak, ha a google megcsinálná, oda tenné mellé a kis reklámjait, és boldog lenne. Cserébe rengeteg ember szerte a világból láthatná kis hazánkat, és esetleg azt mondaná, hogy nahát ezt meg kéne nézni... De nem, ingyé nem kell semmi... majd költünk külföldi tévékben reklámokra... Vagy megcsináltatjuk magunknak soksok milliárdért valamelyik képviselő elvtárs cimborájával...
ez igen.. Magyarország én így szeretlek...
2009.06.20 02:55:46LastScout
Kúró Rudi: kérlek mondj egy példát...
2009.06.20 04:00:37Megmondóleoltó (iloveu123)
Ez annyira kurvára tippikus magyar mentalitás! Idejön egy cég, TÖK INGYEN befotózza az egész várost, TÖK INGYEN felteszi a netre, mindenki számára elérhetően, erre előkerül valami miszter fontos, aki kitalálja, hogy ez így nem jó, álljon le az egész.
Nem lennék meglepve, ha mondjuk 1 év múlva kitalálná valamelyik faszszopó, hogy a nagy nemzeti turizmusfejlesztés keretein belül, pár koszos milliárdért befotózza az össze utcát, amelyet utána pár euróért mindenki megtekinthet.
Tényleg bazdmeg: az ilyen ember önként kösse fel magát a leközelebbi villanypóznára! Esküszöm nem fog érdekelni, hogy adtvédelmileg helyes csomót köt-e a nyakára, csak dögöljön meg.
Nah.
2009.06.20 06:23:56rglasz
Ravatal. Meggyőződésem, hogy M.o.-on amúgy is a hatályos adatvédelmi törvény teszi a legtöbb kárt és egyben biztosítja, hogy a legnagyobb disznóságokat ne lehessen kideríteni. Tessék, erre még működtetünk egy olyan funkcionáriust is akkor teljesen hülye a feladatához, lövése nincs a szakmához, hogy valóban is mivel kellene foglalkozni. Igenis rohadt jó dolog, miért nem hisztiznek mások ausztráliában és a világ értelmes országaiban. By the way. Ha még hisztiznének, ok, de nem is erről van szó, hanem arról, hogy itt egy BAROM önkényesen dönt.
2009.06.20 06:28:03rglasz
http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=100
.
.
.
Érdeklődés, hobbi:
Utazás, szépirodalom, építészet és épületfotózás
Aha a konkurencia kivágta a biztosítékot ...
2009.06.20 06:49:40P3Dr0
Mikor takarodik már a francba otthonról az a sok vén kommunista tetü??? Szegény kis ország.... :(
Itt Californiában kiváló a street view mindíg használom a mobilon és csodálatos dolog.Remélem egyszer otthon is minden rendeződik.
2009.06.20 08:42:48tomgi
szomorú vagyok, hogy egy okostojás a mi pénzünkön aggályoskodik, mert ez még a vélemyénytől és a következményre vonatkozó felelősségvállalástól messze van.
sajnálom, hogy nálunk nem lesz street view, jó máshol ezzel tájékozódni.
marad nekünk az aggály, az is valami, igaz?
ez a mi országunk:-((
2009.06.20 10:28:21lackoh
Magyarország, 2009... szégyen. Ezért nem jutunk előrébb soha semmiben... mindig van egy fasz, aki a fontoskodásával, vagy ki tudja milyen gondolattól vezérelve gondoskodni próbál arról, hogy az ország megragadjon abban a szarban, amiben jó ideje benne van...
2009.06.20 10:29:47Deviance
Szerintem ez az egy esély lett volna, hogy valahogy magyarország kivegye a részét a googleban avagy az egész világhálón és még ezt is elcseszik... és szerintem ide nem adatvédelmi kutya kellene hanem a nép döntése...
2009.06.20 10:43:10kovi1970
Nem jól látjátok.
Ha már van egy "adatvédelmi biztos" (muhaha), akkor meg kell neki mutatnia, hogy nemhiába fizetjük az adónkból. Szerintetek ennél a guglis dolognál van nagyobb amivel előtérbe kerülhet?
Mégegyszer. Mindezt a mi adónkból teszi.
Mellesleg azt el tudom képzelni, hogy páran az APEH-tól paráznak, hogy a nagy értékű ingatlanuk, autójuk megörökítésre kerül. Persze kizártnak tartom, hogy az APEH a guglin kotorászna.
2009.06.20 10:46:01kovi1970
Ja igen, és ha véletlenül nem takarna ki mondjuk engem a gugli. Kijafszt érdekelne, hogy rajta vagyok?
Ja öleb se vagyok. Akarom mondani celeb se.
2009.06.20 10:53:42xido
rglasz:köszi a linket,azt hittem ez valami begyepesedett agyú 40-50 közötti muksó,de így még rosszabb,hogy alig 4 évvel idősebb csak nálam...azt hittem ilyen poszton az ifjabb generáció kicsit rugalmasabb és nyitottabb...de nem:))
2009.06.20 11:04:55mimindannyian
Zoltan895: neked sem ártana, ha gondolkoznál. Itt nem azon problémáznak, hogy a google végigfotózta a várost és a kezében vannak a fényképek. Azt szó nélkül megteheti bárki, s lehet, hogy afféle titkosszolgálatok, vagy jókedvű magánszemélyek már számtalanszor meg is tették, csak te arról nem tudsz. Itt azon megy a rugó, hogy jaj, fent lesz a neten és meglátja a szomszéd és majd szégyelhetem magam.
2009.06.20 11:05:05Kukoid.
KOMCSI ORSZÁG SZAR ORSZÁG !!!!
2009.06.20 11:05:17rehporo
Gúgli kicsit változtathatna a stratégián ... többször kellene végigjárni a városokat és a változó dolgokat kitakarni / eltüntetni. Mivel a fényképek koordinátái megvannak, nem túl bonyolult mindig ugyanott fotózni és utána összeilleszteni a képeket.
Így csak az állandó dolgok maradnának meg a képeken, eltűnnének az emberek, autók jó része, a szemét az utcákról, a reklámok (már amelyik nem állandó) stb.
2009.06.20 11:16:53Sátán meg a Jocó
Úristen, micsoda gondjaitok vannak... S milyen jól esik egyeseknek hazájukat mocskolni ilyen világrengető fontosságú dolgok miatt.
Nekik üzenem, hogy "El lehet menni!" ha nagyon frusztrálva érzik magukat.
2009.06.20 11:22:30kuttyesz mesél
Beszarok ezen a hozzáálláson, hogy szar ország. Édesapukám ebben a szar országban élsz és ez a szar ország ezekből a szar emberekből tevődik össze tudod? Szóval ahelyett, hogy fikázol, csinálj inkább valamit. Amúgy meg tényleg olyan, mintha nem olvastátok volna végig a cikket!!!!!!! OLVASSSSS! Folynak a tárgyalások baszki! Hülye banda, tisztelet a kevés kivételnek.
2009.06.20 11:45:11Kukoid.
kuttyesz mesél le térdelhest elém öcsisajt ennyi vagy
2009.06.20 12:36:15d.z.
hát ezt benéztük
2009.06.20 12:40:26HandG
Személy szerint én azt gondolom a hazai ombudsman-okról, hogy igazán komoly probléma híján, baromságokkal próbálják meg igazolni létezésük fontosságát.
Hogy igazold magad nálunk minimum 2 iratod kell legyen ebből 1 fényképes, persze ez egyáltalán nem biztosítja, hogy mindig elegendő 2 egyforma irat.
Abba a nyomorúságos, népelnyomó, demokráciaellenes amerikában meg elegendő 1 fényképes. Ott orbaszályba visszaélnek a polgárok adataival, na de itt a rohadt bürokrácia enni akar minden nap!
ROHADJAK MEG HA ÉRTEM!!!!!!!
HOgy miért kell annyi baromsággal tukmálni minket?!
Xar az egész úgy, ahogy van!!!!!!!
Kuttyesz: baszogattad azokat is aki szartak elmenni szavazni?
2009.06.20 13:31:01törzsmókus
Jóri András monnyonle!!!44
2009.06.20 13:31:51Mioporfeszosz
Nyilvánvaló, hogy mostanra a különböző "biztosok" is politikai pártbábok egytől egyig.
Valaha ezeket a funkciókat éppen arra "találták ki", hogy az állam vagy a mindenkori kormánypárt ne tudjon a demokrácia határmezsgyéjén fellépni, legalábbis annélkül hogy lenne egy független valaki, aki az állampolgárokat ugy általában, pártoktól és hatalmi ágaktól függetlenül képviselve szóvá teszi, és ha kell, meglépi a megfelelő dolgokat (alkormánybíróság, sajtó, stb).
Mostanra pont az történt, mint minálunk mindennel, a korlátlanul kiterjesztett kapcsolati háló és a számolatlanul osztogatott közpénz-pártpénz átitatta és a pártokrácia területére tolta ezt a funkciót is.
A konkrét esetben pl azért aggódik a hatalom, mert sok fényképpel rengeteg információ összerakható csodás önjelölt vezetőinkről.
Hiába van kitakarva a személy vagy az autó, megfelelő adatokkal, cégnyilvántartással, stb összekombinálva rengeteg érdekes dolgot lehetne kideríteni, és ehhez a fotelből fel sem kell tápászkodni.
Egy ilyen lehetőség a 20éve kommunistákkal a rendszerváltást "lemutyizott", azóta magát sokszoros milliárdossá lopott elitet értelemszerüen erősen irritálja.
2009.06.20 14:40:20Megmondóleoltó (iloveu123)
Nem lehetne kezdeményezni az adatvédelmi biztos elküldését a kurva anyjába?
Inkább a parkolócégektől óvná a személyes adataimat, ne a google-tól! Arra persze baszik a kis buzi.
2009.06.20 15:05:45fraki
http://koszonjukszepenjoriandras.com/
2009.06.20 15:28:39londonman
Amerika volt mindig is a nyitottsag es elorelatas orszaga, Europa pedig a konzervativizmus. Budapest, meg a beszukult elmeju magyar nagyokosok fohadiszallasa. Adatvedelmi biztosunknak csak par rongy zoldhasu kellett volna, csakhat a google pont arrol hires hogy ok mindent ingyen adnak az embereknek es elvartak volna hogy segitik oket ebben, nem pedig gatoljak. Szoval ezeken ne csodalkozzunk. Bemutatkozunk ujra, majd jol kitargyaljak ezt az Amerikai televiziokban.
2009.06.20 15:42:33zümmmi
na most amerika az előrelátás európa a konzervativizmus. bezzeg ha iskolai lövöldözésről van szó.
sztem amúgy csak az huhog ezek ellen a képek ellen akinek takargatni valója van. tisztességes embernek nem okoz problémát.
2009.06.20 15:54:19londonman
zummi: ne legy mar te is beszukult agyu! egy akkora meretu orszagban mint az USA, boven belefer egy ket iskolai lovoldozes :) USA-bol nezve Magyarorszag csak egy nagyobb amcsi varosnak tekitheto lakosag szamat nezve. Lenyeg hogy ideat tele vagyunk idiotakkal es ezeket az idiotakat mi valasszuk be a poszjaikra. A villam csapjon bele az ilyen vorosdiplomas barmokba !!!
2009.06.20 16:01:04CsabyKe
Én nem tudom megérteni a tiltakozókat... Ezt az egészet csak azért csinálja a sok pattigó idióta itt és külföldön is, mert féltékenyek, hogy nem nekik jutott eszükbe, vagy csak elmondhatják, hogy "jól kib***am a guglival"
Szerintem ez a Google egyik legjobb szolgáltatása! Iszonyatosan jó - legalább "Kocsikázhatok" az USA-ban és más is tehetné ezt ebben a nyamvadt kis országban is, hogy kedvet kapjon és legkozelebb már ne csak virtuálisan jöjjön!
Aki pedig sír, mert rajta van a fotón egy villamosmegállóba - az meg is érdemli
Aki pedig attól fél, hogy lebukik mert ott járt: Becsületesen kell élni!!!!
Ennyi erővel a különböző szórakozóhelyeket is perelni lehetne, mert lebukok a párom előtt, hogy csajozni volt...
szánalmas tiltakozó ökrök bolygóján élünk!
Az ilyen tiltakozókat és egyéb projekteket direkt megakasztókat (gRÍNPISZ) kellene jó messzire száműzni a közösség felhergelésétől és a döntéshozóktól...
2009.06.20 16:12:57pizzamester
Petőfi Sándor : Pató Pál Úr
Mint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"
Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj' isten hol szalad;
Javítsuk ki, mert maholnap
Pallásról néz be az ég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"
Puszta a kert, ehelyett a
Szántóföld szépen virít,
Temi bôven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"
Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségbôl volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég...
Közbevágott Pató Pál úr:
"Ej, ráérünk arra még!"
Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bôven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ô hibája;
Ô magyarnak születék,
S hazájában ôsi jelszó:
"Ej, ráérünk arra még!"
Pest, 1847. (november)
2009.06.20 16:15:56Ludas Matyi Online
Tessék, ezeknek biztosan nem jött jól a Google
http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/8110363.stm
Elkapták őket a fotó alapján.
2009.06.20 16:33:44leonsio
Hát ez nagyon jó! Jóri András hobbija az épületfotózás, ld. legalul:
http://www.dataprotection.eu/pmwiki/pmwiki.php?n=Main.JoriAndrasCv
Tehát a Google a konkurenciája, mert azok is fotózgatnak, vagy mi???
2009.06.20 17:02:47Manczy
Miért nem jelenik meg minden komment???????????????????
2009.06.20 17:11:29leonsio
Manczy: egy idő után kiléptet a rendszer és ha akkor írsz kommentet majd beküldöd akkor nem jelenik meg.
2009.06.20 17:26:20explorer
Hát tényleg egy faßság, hogy idióta bürokraták miatt kimaradunk ebből is...Amerikában miért nem tiltakoznak, hogy nyaf-nyaf meglátják a csúnyámat... az eszem megáll...
2009.06.20 18:01:36Lodogi Pascal
Hahó valaki megírhatná nekem mint félműveltnek hogy hogyan tudnak visszaélni azzal ha a képem megjelenik az SV-n amint éppen Gyrost vagy Kebabot eszem (tegyük fel hogy hibás az arc kitakaró algoritmus és ott virít a kopasz fejem).
Mert csak a siránkozást hallom hogy húúú visszaélnek az adataimmal meg tilcsákbe.
Na akkor valaki legyen olyan kedves és írja le hogy hogyan és miként élhetnek ezzel vissza.
Hogyan élnek vissza a kopasz fejemmel???????
2009.06.20 18:47:09Ludas Matyi Online
"Hogyan élnek vissza a kopasz fejemmel???????"
Úgy cimbora, hogy abban az utcában, ahol látszol a képen, ott telespammelik a postaládákat hajnövesztőszer reklámmal ! Ezért alkotmányellenes.
2009.06.20 18:48:50Lodogi Pascal
Ludas Matyi Online
Hehe de akkor sem velem csesznek ki hanem az ott lakókkal, hiszen én nem is ott lakom csak épp akkor arra jártam....
Húha ezen el kell gondokodnom, micsoda bajt hozhatok kopasz fejemmel az embertásaimra.... :D:D:D
2009.06.20 18:58:27musi
pizzamester: maximálisan egyetértek! akkora itt a beszűkültség agyilag, hogy az valami hihetetlen...
2009.06.20 19:18:11Lodogi Pascal
Vegyünk egy példát.
Ezt itt:
http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=hirosima&sll=33.341018,44.363544&sspn=1.794263,2.471924&ie=UTF8&ll=34.709476,135.510777&spn=1.765573,2.471924&z=9&lci=com.panoramio.all,com.youtube.all&layer=c&cbll=34.709476,135.510777&panoid=g22gwIgeIVrLO5GaNrHDRQ&cbp=12,259.55,,0,5.3
Na most hogyan tudnék a képen látható békésen sátálgató számomra tök ismeretlen japán állampolgár adatival visszaélni vagy hogyan tudnék kereszbe tenni neki????
2009.06.20 19:18:59Lodogi Pascal
Úgytűnik a hosszú linkeket nem szereti.
2009.06.20 21:21:07Államidomár
Mondern kori géprombolás. Önkéntes cocom lista. Épüljön az új, önkéntes vasfüggöny! Sérti a titkolózáshoz való alkotmányos jogainkat. Gratu.
2009.06.20 22:21:21Csaba8
Az adatvégelmi biztostól kérdezem : sétálok 2-3 órát a belvárosban, betérek pár üzletbe kb 200 felvétel készül rólam hiszen mindenhol vannak kamerák, ezzel akkor most mi van. A google semmit nem titkol tudjuk hogy csinál egy képet majd felteszi a netre neszek itt van lessétek ARCOK NÉLKÜL . mi ebben a probléma ?
2009.06.21 10:03:49Lodogi Pascal
http://picasaweb.google.hu/mackenzie.ross/PlacesNepalSep2008#5256292388592599890
Alighanem ez a Ross nevü fickó most nagy bajban van.
Az ombucmanó letépi a .... -t tuti hogy nem kértek ezektől az emberektől engedélyt.
Csak tudnám hogy hogyan tudnék visszaélni ezeknek az embereknek a képével.
2009.06.22 00:13:01szoszo9inda
Pl ezért:
http://norc.hu/pano/y535UFT5/
Ha most egy feleség ráismer arra, hogy tavasszal (kb ekkor készülthetteka fotók) a férje sötétített ablakos ezüstszürke Peugeot-jának rossz volt a jobb hátsó féklámpája, akkor a férj szó szerint "kurvára" rá..szott hogy a Határ úti prostikkal kezdett.
2009.06.22 05:44:49Lodogi Pascal
A Google Street View egy kamerája Hollandiában pillanatokkal azelőtt rögzített két férfit, hogy megtámadtak egy fiút, elvették a pénzét és a mobiltelefonját, írja a Inquisitr.
Az áldozat egy 14 éves groningeni fiú volt, ő fedezte fel saját magát és támadóit a Google Street View-n. A fiú elment a rendőrségre, ahol már megoldatlanul félretették az ügyet, és megmutatta a képet.
A rendőrség ezután elkérte a Google-tól az eredeti fotót, azon az arcok nem voltak kitakarva. Egy nyomozó meg is találta az egyik elkövetőt. A kérdés már csak az, hogy az ügyészség számára megfelelő bizonyíték lesz-e a kép ahhoz, hogy a két férfit letartóztassák.
Paul Eidanus, a groningeni rendőrség szóvivője azt mondta, ez az első alkalom, hogy a Google Street View felvétele alapján folytattak bűnügyben nyomozást.
Szegény rabolók most majd leperlik a google gatyáját mert csorbultak a jogaik.... :D
2009.06.22 05:50:57Lodogi Pascal
szoszo9inda
Hát most aztán a szívem szakad meg.
Valakinek sérültek a kurvázáshoz való jogai... :-)
Tudod ilyenkor van az hogy szerintem a "közjó" mármint hogy legyen Street View, erősebb jog mint az hogy Gipsz Jakab a zasszony háta mögött kurvázhasson.
2009.06.23 21:59:29kavicsrobot
Ha barmelyikotok adatvedelmi biztos lenne ugyanezt kellett volna tennie. A torveny az torveny. O csak a dolgat vegezte es nem tartozik a jogkorebe, hogy torvenyeket biraljon felul. valoszinuleg a maganvelemenye neki is mas. Ilyen egyszeru. Aki itt kurvaanyazik az tevuton jar:)
2009.11.01 22:16:44kicsigé
A google-nál van a teljes levelezésem... ezután már meg se kottyan ha épp pisálok az utcán és úgy néznek majd Róma belvárosában az unokáim.
2009.12.03 19:59:41ubu1
@kavicsrobot:
Az tényleg nem az ő dolga, hogy felülbírálja a törvényeket. De hogy bírálja (értsd: javaslatot tegyen változtatásra, pontosításra stb.) az annál inkább.
Nyugodtan meg lehetett volna tenni, hogy a fotózást folytatják (ez ugyebár most is szabályos), és a közzététellel várnak addig, amíg az sem lesz jogilag aggályos. Elvégre be lehet látni, hogy a StreetView hozzáféréshez fűződő közérdek erősebb Pistike iskolakerülésének eltitkolásához fűződő magánérdeknél (kitakart arccal meg méginkább), és a jogszabályok modern korhoz való igazításával az esetleges ellentmondások feloldhatóak - már ha vannak egyáltalán. Ha pedig tényleg van aggály, akkor igenis JA-nak javaslatot kellene tennie valamilyen irányba, nem csak nyafogni.
2009.12.03 20:02:48ubu1
Ja, hogy Majtényi óta nem volt normális adatvédelmi biztosunk? Az más kérdés... Nyilván ő meg azért hagyta ott a másik t. társaságot (csak azért sem írom ide a nevét a g3ci bandának) is, mert belátta, hogy széllel szemben nem lehet Magyarisztánban...
2009.12.04 00:23:18MikeeMikee
kar. pedig jo lett volna latni ahogy kis orszagunkbol is felkerul egy jo nagy es szep darab a virtualis vilag fomusoridejebe
2010.02.24 09:00:56kaosz
Ez szánalom, mi jogsértő van abban ha lefényképeznek egy várost?
Ennyi erővel minden turistát perelhetek akinek a képébe belelóg a bal fülem.