Lesz Internet Explorer a Windows 7-ben

2009. augusztus 3., hétfő 12:08 |

Néhány hónapja még úgy volt, hogy a Microsoft külön készíti el a Windows 7 európai verzióját, amiben nem lesz benne az Internet Explorer. A számítógépgyártók és az Európai Bizottság is megtorpedózta a döntést.

Európában évek óta azzal macerálják a Microsoftot, hogy jobban segítse a versenyt, ne zárja ki a piacról a riválisait. Ennek volt az egyik következménye, hogy a szoftercég júniusban bejelentette: az unióban piacra dobott Windows 7-ben nem lesz Internet Explorer.

Az Explorer nélküli Windows ötlete azonban senkinek sem tetszett, az Európai Bizottság inkább annak örült volna, ha a Windows 7-ben a felhasználók több böngészőt találnak, és ezek közül választatnák ki a nekik tetszőt. A számítógépgyártók pedig jelezték, hogy a külön verzió túl nagy felfordulást okozna a piacon. A vevők nem tudnák, hogy melyik verziót kell megvenniük, és mire kell frissíteniük, ha jobb verziót akarnak.

Ezek után nem meglepő, hogy a Microsoft megváltoztatta a döntését. Dave Heiner alelnök a blogjában jelentette be, hogy nem lesz Windows 7 E, azaz böngészőmentes európai Windows. A Microsoft azt is bejelentette, hogy - az uniós elvárásnak megfelelően - több böngésző használatát ajánlják fel a júzereknek.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egymilliárd letöltéshez közelít a Firefox - 2009.07.31.
Félmillió letöltés hiányzik a rekordhoz, a Mozilla külön weboldalt készített az alkalomra.
Chrome lesz a Firefoxból - 2009.07.29.
Megjelent a Firefox 4.0 látványterve, a Mozilla szemérmetlenül lenyúlja a Google ötleteit.
Nem erőszakolja ránk magát többé az Internet Explorer - 2009.07.20.
Valószínűleg a monopolvádak alól próbál kibújni a Microsoft azzal, hogy nem írja felül az alapértelmezett böngészőt.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!