Vállalatok is rámozdultak a Google Dokumentumokra

2009. szeptember 21., hétfő 15:00 |

Az online szolgáltatás egyelőre nem szorítja ki a munkahelyekről a Microsoft Office szoftvercsomagot. Azzal párhuzamosan használják, de egyre több helyen.

Ma már a vállalatok ötödénél használják széles körben a Google online irodai csomagját. Az IDC felmérése szerint a Dokumentumok (Docs) néven futó szolgáltatás népszerűsége gyorsan növekszik: 2007 decemberében a cégeknek még csupán 5 százaléka volt komoly felhasználója.

A piackutató az idén júliusban elvégzett felmérés során 262 vállalatvezetőt kérdezett meg, akiknek a 19,5 százaléka mondta azt, hogy a megoldást széles körben alkalmazzák a cégnél, míg 25,2 százalék azt, hogy náluk egy év múlva lesz ez a helyzet. A vizsgálatért felelős szakértő szerint ugyan a Docs egyelőre nem lép a Microsoft irodai csomagjának helyébe, inkább azt kiegészítve használják.

Melissa Webster, az IDC elemzője ennek ellenére úgy látja, hogy a Google komolyan fenyegeti a Microsoft piacát, mert a kollaboratív szerkesztés terén előnyben van, és jól láthatóan próbálja elkerülni, kijavítani a szolgáltatásként elérhető irodai programok klasszikus hibáit - például lehetőséget biztosít az offline szerkesztésre.

Tény ugyanakkor, hogy a cégek 97 százalékánál még mindig van a Microsoft Office a gépeken, és ez az arány nem változott az előző vizsgálat óta.

A Microsoft a napokban tette hozzáférhetővé néhány tesztelőnek a Google Docs riválisának szánt Office Web Apps előzetesét. A meghívottak egyelőre az internetes Wordben csak megnyitni tudnak dokumentumokat, szerkeszteni nem, de az Excel és a PowerPoint már használható. Később hozzácsapják a csomaghoz a OneNote alkalmazást is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Több fronton szorongatja a konkurencia a Microsoftot - 2009.09.18.
A Skype lenyomta az MSN-t, a Firefox már a netezők gépeinek több mint felén ott van.
A végső harcra készül a Google és a Microsoft - 2009.08.18.
Akárhová nézünk a neten, a két óriáscég termékeit és szolgáltatásait látjuk. Esélyeket latolgatunk a háború összes frontján.
Office fog futni a Nokia telefonjain - 2009.08.12.
A Microsoft-Nokia szövetség a Google térnyerésének próbál ellenállni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!