Megveszi a Windows 7-et, vagy inkább átáll Linuxra?
A héten Magyarországon is megjelenik a Windows 7 operációs rendszer, és a Microsoft nagyon próbálja meggyőzni a júzereket arról, hogy érdemes áttérni. Írja meg, hogy mik a tervei a Windows 7-tel!
Az október 22-én megjelenő Windows 7 mellett szól, hogy tele van praktikus újításokkal, fut a régebbi gépeken, a gyengébb netbookokon, és a legmodernebb érintőkijelzős csúcshardvereket is ki tudja használni. Még a nagy riválisnak számító Apple Macbookján is bebútolható a Mac OS X mellett. Vagy helyett.
Ugyanakkor ellene szól, hogy nem ingyenes, mint mondjuk az Ubuntu Linux, sőt, nagyon sokba kerül. Válságban az ember meggondolja, hogy mire költ, és elég hülyén nézne ki a karácsonyfa alatt egyetlen telepítő dvd. Aki pedig megengedhetné magának, azt talán már elcsábította az Apple az iPhone-nal.
Írja meg hozzászólásban, hogy most milyen operációs rendszereket használ, megveszi-e a Windows 7-et, új gépen vagy régin telepíti. Vagy a Microsoft teljesen hidegen hagyja, és a jövőben inkább valami másra vált?
- Címkék:
- windows 7,
- operációs rendszer




Kommentek
2009.10.20 23:41:40berciXcore
Én kérek elnézést. :D
2009.10.20 23:46:18vernarancs
Pesten a win7 is free software.
2009.10.21 00:57:19raklap
karatekutya meg a faszom
2009.10.21 01:54:17vernarancs
raklap, pihenjel mer' mara mar eleget egetted magad. LOLka bolka vagy bakker :) Mindegy, neked jo lesz a windoz is ugyse hasznalod ertelmes dologra a szamitogepet, ezt magad is megvallottad itten. Wordpad, mediaplejer meg zene. Erre jo is lesz a windoz. Bar ezert kar a grafika. DOS is eleg lenne neked :DDDDDDDDDDD
2009.10.21 02:55:00vernarancs
"van wordpad nem kell office... videókra van media player vagy vlc.. netre van firefox ie vagy legfőképpen opera... zenére van media player képnézegető van alapból... levelező van operában.. torrentre van vuze... másra meg én nem is használom asszem"
Tudom, neked egy C64-re van szukseged. Kicsi hack es ezt mind tudja. Ehez nem kell egy 64 bites oprendszer 4 GB rammal. Az komoly munkahoz kell... Jatszani ottt van az Aari meg a C64 :DDDDD
2009.10.21 07:51:37Kulabácsi
Hát, eléggé elment a dolog az értelmes(-nek látszó) vitából a személyeskedésbe és önismétlésbe,
Azért még egy kis adalék, nem tudom, volt-e már, a cikk sem új, jó egy hónapos, véletlenül találtam:
http://index.hu/tech/uzlet/2009/09/10/a_microsoft_linux-ellenes_kampanyt_inditott/
Szóval valós fenyegetést éreznek a Linux disztribúciókban, ez azért elmond valamit. Régebben is volt egy ilyesmi, szép grafikonokkal, igaz az a vállalati szférában terjedő Linuxok ellen kampányolt.
@raklap: minden oldalon vannak elvakult emberek. Én próbálom azért megtalálni a határt, hogy ne essek át a ló túloldalára.
@CheeBee: vannak fizetős Linux disztribúciók, pl. RedHat, ahol fizetsz a terméktámogatásért is, és bizonyos rendszerek papíron csak azon futnak, de ez már nem otthoni felhasználás. A fizetős Linux persze jó a többi embernek is, hiszen GPL miatt a forráskódot ki kell adnia a cégnek, és így az otthoni felhasználó is profitál belőle.
Még annyi, hogy munkahelyemen elég sokat spóroltam azzal, hogy linuxos munkaállomásokat állítottam be (sajnos az összes gép arányához képest keveset, mert elég sok Win függő programot használunk)
2009.10.21 09:10:10nhw
Valahol olvastam, hogy PhotoShop linux alatt, nem értem a koncepciót... ha csupán a költségcsökkentés a cél, akkor a CS4 web premium szoftver csomag 646.356 Ft-os költsége mellett nem ugyan mindegy, hogy ezt ingyenes linuxon használja, avagy megtolja még 40k-val és vesz egy windows-t?
Ráadásul a wine nem official Adobe módszer. :)
Ha a linuxot funkcionalitása miatt kívánja használni, és így akar webdesignelni akkor még aszondom oké, de akkor meg egy instabilabb rendszerre (szigorúan wine+cs4 párosra gondolok) költ rá egy rakat pénzt.
És még ekkor nem is Corelezett :(
2009.10.21 09:21:31Nephro
Csak a teljesen kockák és egyéb elvetemült informatikus palánták használnak Ubuntut meg egyéb Linux borzalmat. Átlag ember nem fog csak azért átállni Linux-ra mert egy két kocka azt mondja az átlag polgár mindíg is Windows-t használt és azt is fog, hacsak a Microsoft és a Winodws -mint olyan- meg nem szűnik... Egyébként meg a Windows 7 valszeg sok XP-s usert meg fog győzni, annak hasznosságáról... Engem meggyőzött.
2009.10.21 09:21:59nhw
Miért ír "mindenki" 60 ezret az árra?! 31k előrendeléssel. Várom a "premiert", MS Partner Programban Augusztus óta használom az RTM-et, alig várom a 22.-ei startot (bár lehet hogy a lokalizált csak 30-ára ér a boltokba) ezért is rendeltem elő. Butaság az hogy 60ks áron kerül kiskerbe.
2009.10.21 09:26:22nhw
Windows 7ben a kedvencem (a sok közül) hogy alkalmazásonként állítja a hangerőt, nem pedig wave/aux/cd stb devicenként, Windows+P billentyűvel 1 kattintással/gombnyomással átrakom a plazmára a tükrözött/kiterjesztett képet. Ez nálam filmnézésnél istenkirály. Az új Superbar (taskbár) elsőre őrült furcsa volt, most istenien gyorsan használhatónak tartom, az egérgesztus kezelés sokkal gyorsabb munkát tesz lehetővé, és a lényeg 5 éves vason futtatom XP-s driverekkel (csak a hang és webcam) és kifogástalan.
Most RC fut, van pár bugja RTMhez képest, várom...
Office-ot 17k-ért vettem, oktatási és tanulási verziót. Total Commandert 8kért, ACDSee 10k
Összegezve nem is sok. Nyugodtan alszok, legális vagyok, és alkalmas mindenre amit szeretnék. :)
2009.10.21 09:48:55IceFacee
hú de nagyon elmentünk egyfelé:P
1. az xp ami a win7-ben van nem egy egyszerű virtual cucc, amire a többség gondol. Ez annyit tesz, hogy az xp-re telepített progik megjelennek a win7 startmenüjében és onnan indítod anélkül, hogy az xp-t (virtualban)fel kellene futtatnod. Azaz nem egy külön virtual pc ablakban jelenik meg a progi, hanem úgy, mint ha a win7re lenne telepítve.
2.nem akarok és nem is tudok igazságot osztani de nekem úgy tűnik, hogy aki a linuxos táborba tartozik, az egyszerűen hülyének nézi a win-eseket. Pedig ez nem így van. Biztos, hogy nagyon sok mindenre a linux a legjobb, DE ne felejtsük el, hogy jelenleg magyarországon a felhasználói oldalon még mindig windows-t használnak (akár céges akár privát felek) és én magamat nem érzem hülyének, csak azért, mert nem tudok egy linux szervert bekonfigolni. DE kérdem én, hány linuxos konfigolt már ve win server 2008-at? mert én már túl vagyok egy ilyenen, és merem állítani, hogy ugyanúgy tudás kell hozzá, hogy megcsináld, mint egy akármilyen linux-hoz.
A másik kérdésem, hogy köztetek linuxosok között hány olyan ember van, akinek az édesanyja édesapja netezik, használ pc-t és ezek közül hány olyan ember van, aki windows-t használ? Édesanyám, 56 éves tanítónő és több mint 5 éve pc felhasználó. Neki !!egyszerűbb!! megtanulni egy (egyszerűen használható)windowsos felületet, mint bármi mást. És ami szintén fontos, hogy mai napig egyszerűbb egy olyan embert találni otthon a faluban, aki segít, ha valami gixer van a windows-al, mint egy linuxos csávót.
Nem akartam senkit megsérteni, ha mégis sikerült, akkor bocs.
2009.10.21 10:05:44Kulabácsi
@IceFacee:
Az Ubuntu felülete elég használható szerintem egy Win-hez szokott usernek, most az, hogy nem Start gomb van, hanem Alkalmazások menü, annak nem szabadna mérvadónak lennie. Persze ízlések és pofonok:) Amitől nagyon kiráz a hideg, az az OSX, na az annak a kezelése aztán tényleg távol áll a Windowstól, mégis átszoknak rá az emberek, talán azért mert drága meg hype.
Mondjuk én hardcore konzolhuszár vagyok, utálom a sok csicsát, ha Win elé ülök, akkor is úgy kezdem, h az animációtól az újfajta tálcáig mindent kikapcsolok (bár Win7-bez az utóbbi már felejtős :( )
Nem mondom, hogy a Win felhasználók hülyék, csak más a hozzáállásuk.
De tényleg, most egy átlag usernek, aki elindít egy böngészőt/szövegszerkesztőt/chat klienst, annak miért fontos annyira, hogy másképp néz ki a felület?
Jó, hát a segítség az más kérdés, persze, nehezebb egy Linuxhoz értő embert találni, ha gond van. Köszönjük ezt a közoktatásnak, ahol általában kb. annyiból áll a számtech oktatás, hogy DOS (ezt nem bírják kihagyni :)), Win, MS termékek. Köszönhetően, az adófizetőknek, akik ugye fizetik az MS szoftvereket.
2009.10.21 10:14:42Kulabácsi
Amit itt a legtöbben nem értenek meg még mindig: a választás szabadsága nagyon fontos dolog. Erre nagyon jó a Linux és egyéb rendszerek. Nehezen terjednek, persze, hiszen a mamutcégek mindent megtesznek azért, hogy a saját kváziszabványaik terjedjenek el, ezzel röghöz kötve a felhasználókat.
Ja, még az oktatásra visszatérve (maradjunk autós példánál, azt sokan értik :) ): milyen lenne az, ha egy autósiskola csak az adott autóra képezné ki az tanulókat?
2009.10.21 10:20:43Georges
Windows kontra Linux? Először is örülök, hogy ez már kérdés lehet. Tavasz óta én is Linux-felhasználó vagyok. Számomra megkönnyebbülés volt az átállás, igaz nem volt zökkenőmentes, de megérte. A héten hallottam a rádióban, hogy Nagy-Britanniában a tőzsdén megunták a Windows lefagyásait, és elhatározták, hogy a szerveren lecserélik Linuxra. Ezt úgy tették, hogy felvásárolták az általuk kiválasztott Linuxot fejlesztő céget. Az eredmény: stabil rendszer, mely ötöd annyi idő alatt tölti be ugyanazt az adatot, mint a régi. Azért nekik nem mindegy.
Számomra sarkalatos pont a nyomtatás és a mobilnet kezelése. A Kiwi Linux (az Ubuntu románítása-magyarítása) rögtön nyomtatott a nyomtatómmal - nem kellett külön feltenni semmit. A mobilnetet is tudják általában. A szkennerem Linux alatt gyorsabban dolgozik, mint ahogy tette Windows alatt.
Egyébként Linuxot nem kell telepíteni, hogy kipróbáld. Vannak "live" lemezek, amik CD-ről, DVD-ről teljesértékűen használhatóak, így ki lehet próbálni ezeket. Ha tetszik telepíted, ha nem mész tovább. A Windows akar mindenképpen befurakodni az életedbe. Sokféle Linux van. Kinek melyik tetszik, azt használja.
2009.10.21 10:47:22devrandom
@IceFacee: édesanyád (nem személyeskedek, új, friss userekre gondolok) éppen nem jó példa sztem. ha valami teljesen új (itt a GUI), akkor mindegy, mi az ami jön, az újdonság erejével fog hatni. épp, hogy mindenféle megszokás/berögződés nélkül a legkönnyebb ráállni vmire, legyen az windows gui, vagy bármi más. amint fentebb (jópár oldallal) írtam: az én édesanyámnak aztán annyira mindegy, hogy hogy hívják: start menü (vagy afféle), asztal, ikonok, home könyvtár - slusszpassz. firefox/thunderbird/skype itt is, ott is; összetéveszti az msofiszt (2k3) az ooo-val, egyre megy neki, hogy messenger vagy pidgin. az sem érdekli, hogy a médialejáccónak mi a neve és ez így van rendjén. az meg már rajtam múlt, hogy amit elsőként megtapasztalt otthon, azt ubuntu linuxnak hívják.
2009.10.21 10:56:52vernarancs
Nephro,
"Csak a teljesen kockák és egyéb elvetemült informatikus palánták használnak Ubuntut meg egyéb Linux borzalmat."
http://www.aaxnet.com/design/linux2.html
Mexico City - government of - Everything! - Ott biztos mindenki ITs :DDD Hmm...
2009.10.21 12:19:27raklap
jah mégvalami windows-on 3 éve nem használok vírusírtót...
vernarancs
nem it-s mindenki mexicoba de tuti hogy fognak szopni bőven... kell majd nekik rendszergazda szép számmal meg oktatásra járatni az embereket..meg helpdesket biztosítani... és az ingyenes rendszer máris hatalmas költségeket fog emészteni.. és vajon mi van az adatbázis részével az is ingyenes? vagy ha az nem microsoft termék akkor az már nem számít?
az a bajom az ilyen elvakult linuxbuzikkal mint te hogy azt hiszed mert linuxot használsz mindehez értesz... közöd nincs hozzá...
2009.10.21 12:24:53mrbyu
"Csak a teljesen kockák és egyéb elvetemült informatikus palánták használnak Ubuntut meg egyéb Linux borzalmat."
Nephro... most nagyon nagy gyagyaságot írtál, remélem tudod. :) Szerintem nem láttál még működés közben Ubuntut, vagy ha láttál, lusta és pökhendi voltál ahhoz, hogy megpróbáld használni.
Ahogy Kulabácsi helyesen írta, tök egyszerű egy Ubuntut kezelni, egy óvodás is elboldogul a mindennapi használatával.
A probléma szerintem az, hogy a legtöbb ember zsigerből és elvből utál minden Linuxot, mert azt tanulta, hogy az "valami parancssoros szar". Ébresztő. :) Sokminden megváltozott.
Apropó Nephro, pár hónapja kishúgom gépére tettem fel Ubuntut, mert panaszkodott, hogy már teljesen meghalt a windows... vírusok, spyware-ek, felugró ablakok, lefagyó programok, stb. Azóta boldogan elvan az Ubuntuval, és örökre elfelejtheti ezeket a dolgokat, mitöbb a codec-driver telepítgetést, állandó "gúglizást" ha valamilyen kis programra van szüksége, és az idegesítő kis véletlenül telepített, háttérben futó alkalmazásokat, amik lassítják a gépet.
Oké, jogos az ellenérv, hogy ha ügyel egy Windows felhasználó, akkor ezeket mind jó eséllyel elkerülheti. Na de ki várja el pl. egy 18 éves lánytól, hogy ezekre ügyeljen? Ő talák kocka lenne, Nephro? Nem az. :)
Ubuntun nem kell ügyelni, mert magától rendben megy minden.
Pont. :)
2009.10.21 12:25:37raklap
@Kulabácsi
ezzel egyetértek hogy a szabad választás joga fontos
2009.10.21 12:28:25Kulabácsi
@raklap:
bátor vagy. Tudom, ismeretlen pendriveot nem dugsz a gépedbe, a sajátod sem máséba, nem nézel poreszt/warezt, és nem IE-vel böngészel, de azért még beszedhetsz bármit.
Jah, pénzbe kerül a support, fenntartás, akárcsak az MS és egyéb termékeknél. MS termékekre is oktani kell, azt sem maguktól tanulják meg az emberek.
2009.10.21 12:28:44Csabiq
Az igazsag, hogy ha nem lenne Linux, meg mindig az Internet Explorer 6-tal netezne a nep.
A Microsoft egyedul azert dolgozik, mert konkurense a Linux, amivel versenyeznie kell.
Ha nem lenne verseny, akkor nem dolgozna, csak a penzt venne fel. Nem veletlenul az Internet Explorer a legszarabb. A nep igy is fizet erte.
A Tabbed Browsing egyedul a Mozillanak koszonhetoen lett implementalva.
Szemelyes velemenyem az, hogy a Windowsnak nem kellene abszolut tobbsegenek lenni az asztali gepeken. A MAC-nak + Linuxnak + minen masnak 50% folotti reszesedesenek kellene lenni, hogy erezheto valtozas tortenjen es vegre elinduljon az igazi fejlodes.
Az Internet Explorer mind a mai napig nem tamogatja az internetes szabvanyokat (SVG), csak a Microsoftos szarokat. Milyen jo, hogy nem fut Linux alatt. :)
2009.10.21 12:33:55Kulabácsi
Ja, és még egy hasznos link:
http://edubuntu.org/
Edubuntu Goals szekciót érdemes elolvasni.
Tudom, hogy a legtöbb ember nem akar fejlődni, jó nekik a 5-10-20-30 éve megszerzett ismeret. Ebben a rohanó világban időből van a legkevesebb, de aki nem ilyen, annak legalább vannak lehetőségei, és ennek örülök :)
(ehh, túl sokat filozofálok... :) )
2009.10.21 12:34:25raklap
@Kulabácsi
hogy a windows linux lejárató kampányt inditott?
még nem olvastam de el fogom...:)
és ahoz mit szólsz hogy az fsf lejártó kampányt inditott a windows 7 ellen?
http://en.windows7sins.org/
ahol pénz befizetése mellett spamelik az általad megadott válalati vezetőket....
és elég sok baromságot is összehordanak a 7 pontjukba... amivel még elég hradcore linuxosok sem értenek egyet
2009.10.21 12:40:04mrbyu
"Csak a teljesen kockák és egyéb elvetemült informatikus palánták használnak Ubuntut meg egyéb Linux borzalmat."
Nephro... most nagyon nagy gyagyaságot írtál, remélem tudod. :) Szerintem nem láttál még működés közben Ubuntut, vagy ha láttál, lusta és pökhendi voltál ahhoz, hogy megpróbáld használni.
Ahogy Kulabácsi helyesen írta, tök egyszerű egy Ubuntut kezelni, egy óvodás is elboldogul a mindennapi használatával.
A probléma szerintem az, hogy a legtöbb ember zsigerből és elvből utál minden Linuxot, mert azt tanulta, hogy az "valami parancssoros szar". Ébresztő. :) Sokminden megváltozott.
Apropó Nephro, pár hónapja kishúgom gépére tettem fel Ubuntut, mert panaszkodott, hogy már teljesen meghalt a windows... vírusok, spyware-ek, felugró ablakok, lefagyó programok, stb. Azóta boldogan elvan az Ubuntuval, és örökre elfelejtheti ezeket a dolgokat, mitöbb a codec-driver telepítgetést, állandó "gúglizást" ha valamilyen kis programra van szüksége, és az idegesítő kis véletlenül telepített, háttérben futó alkalmazásokat, amik lassítják a gépet.
Oké, jogos az ellenérv, hogy ha ügyel egy Windows felhasználó, akkor ezeket mind jó eséllyel elkerülheti. Na de ki várja el pl. egy 18 éves lánytól, hogy ezekre ügyeljen? Ő talák kocka lenne, Nephro? Nem az. :)
Ubuntun nem kell ügyelni, mert magától rendben megy minden.
Pont. :)
2009.10.21 12:40:56Kulabácsi
@raklap: egyébként igen, megoldható lenne a vírusirtó nélküli Windows is, de ehhez akkora szemléletváltás kéne mind az MS, mind a szoftvergyártók mind a felhasználók részéről, hogy szerintem előbb lesz a Linuxnak 50%-os részesedése az asztali gépek piacán.
A UAC-vel már elindultak egy úton, és rákényszerítik a usert, hogy a rendszerszinten működő progiknak engedélyt kelljen kérniük, valamint ne legyen kötelező rendszergazdaként futtatni, de legtöbb ismerősöm első körben úgy kapcsolta ki a UAC-t, mint a sicc. A régebbi progik még mindig a rendszermappákba akarnak írni, amíg nem jön ki belőlük olyan verzió, ami az Application Datat használja, addig felesleges az MS erőlködése.
Állítólag a Sevenben javított UAC kezelés van, remélem, az be fog válni.
2009.10.21 12:44:28vernarancs
raklap, kicsit tobb kozom van hozza mint neked okostojas. Adminisztraltam NT szervert es win2000-t is amin nem csak nyomtato meg fajl megosztas volt es tobb mint 500 uzer logott rajta. Fejlesztettem is windowsra es nem hatulgombolos delphiben. Nem office buzeralasrol meg levelezesrol beszelek amiben te nagy majer vagy. Ugyhogy most elegge mellenyultal.
Mellesleg windosra ugyan ugy kell oktatni a jonepet mert aki a billentyuzeten a nagy 8-ast keresi (ez eletbol vett pelda) annak kurva mindegy mit raksz az orra ele az egeret is a labaval nyomkodja. Ja, es az adatbazisokhoz sem ertesz ugy tunik, szoval nem kene arrol sem suketelned. Egyreszt ha rendes DB-t hasznalnak azt ugyis pont annyiert meg kell venni linuxra is, masreszt van rengeteg ingyenes DB ami az egyszerubb igenyeknek megfelel es benne van a disztroban. Windozban mi van? Ja, jet motor (ms access is azon nyekereg) ami megint csak egy kalap szar.
Osztod itt az eszt a windozrol aztan az IE-n meg a mediaplejeren kivul mast nem is hasznalsz. Gratula.
2009.10.21 12:44:30raklap
Csabiq
az ineternet explorer nah az úgy szar volt ahogy volt.. azon nincs mit szépíteni... weboldal készítők simán kérdés nélkül megrugdostak volna délutánonként egy microsoft-os alkalmazottat...
de azért az ie is fejlődik ezt viszont nem lehet vitatni...
de mindenki használhatott firefoxot...és jött a nagy firefox hype.. és elkezdett terjedni gyorsan.. ez is bizonyítja ha valami életképes az elterjed...
ugyanakkor az azért tegyük hozzá hogy a firefox minden jelentős újítását nyúlta... ha már tabbed browsing én operában évekkel hamarabb láttam használtam... aztán nyúlt az operától a safari is.. minden jelentős újítás az operáé a böngészők között..
2009.10.21 12:47:54Csabiq
@Kulabácsi
Amikor dönteni kell biztonság és kényelem között, a Microsoft rendre a kényelem mellett dönt.
Berakod a CD-t, a Windows meg automatikusan elindítja a rajta lévő programot!
Ha ezt Linux alatt megcsinálnák, olyan őrjöngés törne ki, amilyet elképzelni sem lehet.
A CD-t bárki berakhatja a meghajtóba. Ha ezek után a megkérdezésem nélkül az én nevemben az operációsrendszer lefuttatja a programot, az több, mint sok.
2009.10.21 12:51:20raklap
vernarancs
ügyes vagy hogy adminisztráltál windows nt-t..
eddig windows-t használó kormányzati alkalmazottakat nem kell horadni windows oktatásra... kormányzati szinten pedig nincsenek kisebb dolgok adatbázis terén.. szal az úgyanúgy nem lesz ingyenes...
ne azzal foglalkozz hogy mit használok...
2009.10.21 12:58:58raklap
jah mégvalami azt tudjátok hogy windows-ból van olyan verzió aminek nincs grafikus felülete?
és a windows7-ben a powershell?
2009.10.21 13:06:20raklap
@Csabiq
butaságokat ne beszélj... windowson is van jogosultságkezelés... állítsd be mint linux alatt.. és senki nem fog a gépeden futattni semmit...
2009.10.21 13:25:19Kulabácsi
@raklap:
mutass egy olyan embert, aki ezt megtette (rajtad kívül) És most nem szerverekről beszélünk.
Még jó is lehetett volna ez a korlátozott/rendszergazda dolog, ha az XP bejövetelével megköveteli az MS, hogy alapból korlátozott userként lehessen belépni, és telepítésnél váltani kelljen, és minden alkalmazástól megkövetelte volna, hogy csak telepítésnél kelljen neki admin jog. De ezt az áldozatot nem hozta volna meg, mert akkor tutira csökkent volna a piac. Sok dolgot nyúl az MS mástól (mint ahogy persze tőle is) de ezt valahogy nem merte meglépni.
2009.10.21 13:45:50Kulabácsi
@raklap: Windows szerver GUI nélkül, igen, hallottam róla, de most utána is néztem:
http://www.myitforum.com/articles/15/view.asp?id=11000
alapjában véve ahogy a cikket olvasom, nem sok előnye van, nem sokat tud. Ráadásul telepítéskor kell eldönteni, hogy kell-e GUI vagy sem. Innentől kicsit necces a managelése. Persze jó dolog, ettől függetlenül, de sokáig tartott, hogy erre rájöjjenek.
2009.10.21 13:48:56Csabiq
"windowson is van jogosultságkezelés"
Csak NTFS fájlrendszeren. A CD-nek nem NTFS, hanem ISO9660 a fájlrendszere.
Alapértelmezésben pedig elindul. Ha meg arról beszélsz, hogy Piri néni a regedit-tel nyugodtan átírhatja, hogy a CD ne induljon automatikusan, ebben is igazad van.
Az egyetlen probléma az, hogy valszeg Marcsi néni nem fog regedit-et hívni Windows telepítés után, hanem alapértelmezett beállításokkal fogja használni, ami biztonsági rést takar.
2009.10.21 13:55:01raklap
azért mára a windows már elég biztonságos... gyakorlatilag ha megnézzük a hacker konfernciák eredményeit nem olyan egyszerü feltörni egy windows rendszert... mindenképpen nehezebb mint egy unix 3.0 tanusítvánnyal rendelkező osx-et... viszont a cikkekben kevesebb hangsúlyt kap hoyg a törések csak úgy sikerülnek ha a felhasználó hülyesget csinál...
akkor meg ugyanmindegy hogy linuxot unixot vagy windows-t használ ha a felhasználó hülye... márpedig a felhasználó hülye és az is fog maradni mert van más dolga is... ebből is látszik hogy nehéz dolga van a microsoftnak csinálni egy rendszert ami jól használható megfelel az igényeknek és biztonságos is legyen miközben mindenki aki kárt akar okozni azon dolgozik hogy megtalálja a réseket a rendszerében
2009.10.21 14:01:37raklap
Csabiq
lökj be egy cd-t win7 alatt. és indits róla egy telepítőt.
a következő kérdés fog fogadni hogy engedélyezed-e hoyg a következő program módosításokat hajtson végre a gépeden.
mindenféle beállítás nélkül ez a default
sőt már feltelepített programoknak sem enged változtatásokat a felhasználó beleegyezése nélkül..
az viszont már más kérdés hogy a felhasználó ha akar valamit hajlandó klikkelgetni jobbra balra
2009.10.21 14:03:34Csabiq
Ezt én is szoktam hangoztatni.
A Linux azért biztonságosabb, mint a Windows, mert sokkal kevesebb félnótás kezeli, a használói képzettebbek.
Sajnos a Microsoftnak az a stratégiája, hogy a számítógépet a félkegyelműek is használni tudják. Ez pedig a végeredménye az, ami most van.
Nem egy fórumon olvastam, hogy én nem akarok érteni a számítógépekhez, csak használni akarom őket. Erre szoktam mondani, hogy nekem nem kell jogsi, csak vezetni akarok.
2009.10.21 14:05:51raklap
egyébként beszélhetünk reggelig a választás joga még mindenkinek megvan hála...
szóval mindenki használhatja azt ami neki és céljainak megfelel... és elvileg mindenki hepi
2009.10.21 14:07:33Csabiq
"a következő kérdés fog fogadni hogy engedélyezed-e hoyg a következő program módosításokat hajtson végre a gépeden."
Örülök, hogy történt előrelépés. Az XP alatt ez még nem így volt, a Sony CD-k autoinstallálós másolásvédelme is ezért tudott működni.
(amikor beraktad a CD-t a SONY titokban elindított egy programot, ami letiltotta, hogy a CD-t másolni lehessen, ezért több állam pert indított ellene)
2009.10.21 14:11:35raklap
Csabiq
na de gondolj bele hogy ha mindenki értene a gépekhez akkor ki lenne a rendszergazda? mindenki? ha mindenki képes lenne rá akkor a legszarabbul fizetett szakma lenne. ezt pedig szerintem egyik linux guru sem akarja:) meg azon kéne izgulnia hogy a könyvelésről marika nem-e szerez root jogosultásgot a rendszer felett mielőtt ő beér dolgozni. szal jól van ez így ahogy van
2009.10.21 14:21:42Kulabácsi
Mondjuk a szerver/desktop, céges/otthoni dolgokat érdemes különválasztani.
Cégnél azért egy szigorú policy mellett meg lehet őrizni a biztonságot, és jó estben nem a Micike mondja meg, hogy őneki márpedig kell a Mahjongg, meg az MSN, stb. Meg mondjuk ha a céges gépet töri fel valaki, akkor azt lehet szankcionálni. És ehhez kell a rendszergazda :)
Otthon viszont a user azt csinál, amit akar (vagy nem is akarja...) szóval azért ott oprendszer szinten védekezni kell.
Win7 és Vista is kérdez már, ha cserélhető adathordozóról fut valami, csak ezzel jó pár év elmaradásban vannak.
2009.10.21 14:28:19Csabiq
Amíg milliós méretű zombihálózatok vannak, meg kapom a viagrás kéretlen leveleket, addig nem jó úgy, ahogy van.
Foglalkoztam titkosítással és az 512 bites RSA kulcs ma már nem biztonságos az ilyen hálózatok miatt. Ez azt jelenti, hogy ha két 50 jegyű prímszámot összeszorzol, akkor egyesével ellenőrizve minden prímet, a gépek képesek belátható időn belül összetevőkre bontani a szorzatot.
A nagy számolási kapacitás hatalmat is jelent. Egy vírus az SCO webszerverét képes volt kiütni elosztott támadással.
2009.10.21 16:38:50thomee84
bedeko! én most váltottam mac-re szintén grafika és képek miatt. fantasztikus, nem hogy hónapokig pepecselni, már csak a retro miatt van fent XP.. grafikai programok tömkelege van, sőt alternatív megoldások is.. és kétlem hogy egy jó hardver összerakása olcsóbb lenne egy alap mac-nél.
2009.10.21 16:48:53Aurian
http://index.hu/tech/2009/10/21/az_ibm_ratamad_a_windows_7-re/
"Dél-Afrikában már szeptemberben elindult az IBM és az Ubuntu Linux mögött álló Canonical programja, amellyel a Windows 7 piacát szeretnék elhappolni a Microsoft elől."
Most akkor ki a hülye? Mondom, hogy a Linux elsősorban afrikai érdekeltség.
Nem mintha az afrikaiak az USA high-tech szektorában labdába rughatnának, dehát had álmodozzanak, az IBM meg jobban tenné ha másra költené a pénzét, nem egy ilyen álomvilágra, meg az afrikaiak megsegítésére, bármilyen nemes célból is teszik amit tesznek, az afrikaiaknak nincs keresnivalójuk itt!!!!
2009.10.21 16:50:23dogi
akkor elmondom a kedvenc hasonlatomat, hogy szerintem melyik, milyen:
XP ( és Win általában ) használat:
Egy 35 éve az önkormányzatnál dolgozó, rugalmatlan, és egyébként rosszkedvű hivatalnokkal próbálsz egyezkedni, vagy
Linux ( bármelyik ): a haverokkal sörözöl a kocsmában, és a pultoscsaj testi adottságait csodálod.
Én kábé 3 hete vagyok Linuxos, tehát, khm, nem kotzka a fejem, nem vagyok IT szakember, és nem programozok készségszinten Goauld létfenntartó rendszereket DE vettem magamnak a fáradságot, és kipróbáltam a Linuxot, hogy tudjam miről beszélek.
A gép dualboot, azt használok amit akarok. Igaz, XP nem volt bootolva 3 hete...:-)
2009.10.21 16:51:13thomee84
"Amitől nagyon kiráz a hideg, az az OSX, na az annak a kezelése aztán tényleg távol áll a Windowstól, mégis átszoknak rá az emberek, talán azért mert drága meg hype."
hozzáértő vagy látom:)
szerintem menj be egy üzletbe, keress ismerőst és próbáld ki a melót rajta:)
nem istenítem az apple-t! kis szemetek, lehúzósak, akárcsak egy MS, de értenek a minőségi hardverekhez/szoftverekhez és ezért szeretjük.
2009.10.21 16:57:41thomee84
ami néhol látszik itt a vitákban az az, hogy mennyire hatásos pl egy MS reklámkampány, példaképp a drága mac-ről:) ahogy láttam van aki grafikára használná, és szerinte drága, kiváncsi lennék az ő grafikára használatos pc árára.. kijelzőjére, méretére és miegymás. és most persze az apple kezd háborúzni h a win 7 által megfogja a usereket.. egyszerűen elbutulunk így. könyörgöm ha valaki hozzászól itt valamihez, nézzen már utánna mi van. könyörgöm a mac drága és hype? a win 7 mire kell neked? többet ad a crysisban mint az xp? ló..art, az a pár fps.. na a win 7 drága és az a hype nem egy minőségi mac, linux és sorolhatnánk a rendszereket/gépeket
2009.10.21 17:02:50Chronos.hun
+1 thomee84
2009.10.21 17:48:38berciXcore
Aurian: A fentebb bemutatott Linux-támogató cégek termékeit azonnal távolítsad el a gépedből. Most olvastam egy megbízható informatikai oldalon, hogy hamarosan minden Windowst futtató gépről, amelyekben az említett cégek termékei vannak, illetve perifériaként vannak jelen, az év végéig visszaállíthatatlanul törlik a merevlemezről a Windowst, és eltávolíthatatlan módon beleégetnek egy Linuxot. Az irányítást átveszik olyan termékek felett is, melyek gyártói nem foglalkoznak kiemelten a Linux fejlesztésének támogatásával.
Ha netán egy Windows telepítőlemezt próbálnál használni, az is áldozata lesz a nagy Linuxosításnak, ugyanis még az egyszer írható lemezeket is átírja a rendszer valamilyen Linux telepítővé.
Én szóltam!!
2009.10.21 18:04:33Csabiq
"Most akkor ki a hülye? Mondom, hogy a Linux elsősorban afrikai érdekeltség."
Afrika nem releváns a Linux szempontjából. Én legalábbis idáig egyetlen OpenSource projekttel sem találkoztam, ami Afrikai lenne, az Ubuntun kívül.
Ha megnézed a Linuxos projekteket, főleg Amerikában és Európában fejlesztik.
Az OpenSource fejlesztők 80%-a európai és észak amerikai, a maradék 20% a világ többi részéből való.
Mellesleg: ha holnap megszüntetnék az Ubuntut, a Linux fejlődését ez nem befolyásolná. 2004 előtt is volt Linux, Ubuntu nélkül is.
2009.10.21 18:21:26DM.101
Sziasztok.
Én már nyúzom vagy 3 hete a windows 7 professionalt, és 95%-ban meg vagyok elégedve vele.
Az az 5% meg a hardvergyártók miatt van, mert még lusták voltak drivert írni.Tudom, hogy még hivatalosan nem jelent meg a win7, de néhány normálisabb gyártó már kirakta az oldalára a megfelelő drivereket.Mielőtt engem is elitélnétek, nem loptam a szoftvert, hanem legálisan leszedtem a microsoft oldaláról a sulim által.MSDNAA.
Szóval a winnel teljesen meg vagyok elégedve, viszont az unix/linux témával totálisan nem.
Tudom miről beszélek, mert most is ezt tanulom a suliban.Olyan nagy az unix alapú rendszerek anyaga, hogy ahoz hogy képben legyél több év kell.
Köszi de nem.Macerás, és abszolút nem felhasznállóbarát.
2009.10.21 18:22:17raklap
@thomee84
a win 7 nem hype..
azt pedig te se gondolod komolyan hogy egy osx-et hasonlítgatsz egy windows szintü rendszerhez...
2009.10.21 18:37:31berciXcore
Amúgy meg ja, az Ubuntu afrikai. Mark shuttleworth meg annyira szegény ember, hogy csak jótékonyságból lehetett a világ második űrtúristája. ;)
2009.10.21 18:38:13eurocat
eredeti cim: Megveszi a Windows 7-et, vagy inkább átáll Linuxra?
Munkahoz BSD-t fogok eztan is hasznalni (valaha egy slackware 1.0-val kezdtem a Linuxozast. Jo ideje BSD-t hasznalok PC-n.) Odahaza a konyvelos gepen valoszinuleg lecserelem az XP SP3-at a W7-re...de nem holnap es meg csak nem is ebben a honapban. Orulok annak, ha MS-ek le tudnak tenni valami hasznalhatot is az asztalra es nem csak a bukszajuk megtomesen jar az eszuk. De varjuk ki a veget. Engem - hogy oszinte legyek - nem nagyon nyugoztek le (nem gyoztek meg elegge) az elso teszteredmenyek. (az itt folyo vita meg ugy sem :))
Tehat a valaszom az, hogy nem terek at Linuxra es veszek egy W7-et majd valamikor...(Hangsulyok: nem terek at, veszek W7-et...nem lopok egyet)
Ugyan az ekezetek hianya miatt nekem igazan kussolnom kellene nyelveszkedes vonatkozasaban...de javasolhatnam egyes forumozonak, hogy nezzen mar utana a hatarozoszavak helyes hasznalatanak! (-ba, -be...-ban, -ben helyes hasznalatarol lenne szo)
2009.10.21 18:52:43Aurian
Azért, hogy Mark Shuttleworth űrturista legyen egy egész kontinens lakói kell éhezzenek még évtizedekig, megértem a Dél-afrikai Köztársaság indokát, hogy feketék is lehessenek a Holdon, de ez egész egyszerűen túl komoly vállalkozás nekik, és nem tűnik túl ígéretesnek, hogy Linuxal akarják kompenzálni a kiadásokat, mégha az IBM részt is vesz ebben.
Nem mintha az IBM ma már olyan sokat nyomna a latba, igaz, hogy ők adták ki a PC-t, de az Intel a Pentiummal egyeduralkodóvá vált a piacon, az akkori 486-os PC-k nem tudtak ellene semmit felmutatni. Azóta az IBM inkább csak húzónév, Magyarországon pl. csak terméktámogatással foglalkoznak.
2009.10.21 19:28:22Kulabácsi
@thomee84:
dolgoztam már Mac-en, engem nem fogott meg. Egy ismerősöm (fotós) vett 5-6 éve Macet magának, én oktattam (nem mintha értettem volna hozzá :) ) úgy, hogy gugliztam, meg autodidakta módon tanultam. Engem nem fogott meg, nem állt kézre annyira. Szerintem az OSX nem európai agynak készült :) (mondjuk én konzolhuszár vagyok...)
Nem mondom, aki zenél, képet szerkeszt, vegyen magának. De ha valaki csak a napi átlagos dolgokra használja, akkor szerintem nem éri meg a "felhasználói élményért" dupla/tripla összeget fizetni. Vagy lehet, hogy csak az irigység beszél belőlem... :)
Pár hónapja tapiztam egy Macbook Prot, amit aztán a tulaja tényleg hype-ból vett. Ergonomikus, kellemes, szép, a sötétben világító billentyűzet hatalmas ötlet, de az oprendszer nem bír megfogni. Én azokat a dolgokat szeretem, ami bele tudok nyúlni, és át tudom látni.
Persze a fent említett Mac-kel is voltak gondok (10.3 volt rajta) és egy frissítés után nem látta a mellette lévő Win2000 gép filemegosztását, onnantól shellscripttel tudtam csak csatlakoztatni, hála a BSD alapoknak, de ha nem ilyen elmebeteg ül ott, akkor szerintem elég sokáig tartott volna ezt a problémát megoldani.
2009.10.21 19:40:31Kulabácsi
Aurian, welcome back!
Tudom, tök felesleges, de azért elmondom:
A Linux maga a rendszermag, egy finn egyetemista fejlesztette (becsületes neve Linus Torvalds) A Linuxot magában nem tudod semmire sem használni.
Az Ubuntu egy Linux disztribúció, amely a Debian GNU/Linuxon alapul.
a disztribúció fogalmát wikiről idézem:
"A Linux-disztribúció (röviden: distro vagy disztró) olyan összeállítás, mely egy felhasználásra kész GNU/Linux alapú operációs rendszert, és ahhoz tartozó, válogatott programokat tartalmaz.
Operációs rendszerekkel kapcsolatban a disztribúció (más néven distro vagy disztró) szó alatt egy gondosan egybeválogatott, általában rendszermagból és felhasználói programok csomagjaiból álló terjesztést értünk. A disztribúciót, vagy más néven a terjesztést a disztribútor terjeszti."
Elég sok Linux disztribúció létezik, képzeld, még a magyarok is próbálkoztak vele, de a SuSE német, sőt a kínaniak is gyártottak maguknak (na, ezt lehet, hogy nem kellett volna írnom, mert ebből is gyártasz majd egy összeesküvés-elméletet)
Az oroszok ennél is tovább mentek:
http://index.hu/tech/szoftver/rus260109/
"Linuxra épülne az orosz nemzeti operációs rendszer, amivel kidobnák a Windows az ország közigazgatásából."
de gondolom, szerinted ők is tökhülyék.
Tényleg nem tudom, miért írok neked, szerintem te csak egy index hack vagy :)
2009.10.21 19:53:42MiZY
Kulabacsi,
szerintem az Index AI-t fejleszt, aztan a forumozokon teszteli. :D
2009.10.21 20:13:48Kulabácsi
hopp, raklap, bocs, erre elfelejtettem válaszolni:
"és ahoz mit szólsz hogy az fsf lejártó kampányt inditott a windows 7 ellen?
http://en.windows7sins.org/
..
..
és elég sok baromságot is összehordanak a 7 pontjukba... amivel még elég hradcore linuxosok sem értenek egyet"
na, cáfold meg a 7 pont közül valamelyiket.
Mondjuk a spamelés részével nem értek egyet.
2009.10.21 20:38:37berciXcore
Aurian: Mark abból szerzett pénzt, hogy egy általa alapított, világszínvonalú, digitális aláírásokkal és internetes biztonsággal foglalkozó céget eladott. :P
És nem fekete. :P
És tök jó, mert a neve úgy fordítható, hogy Rakétaérett. Hát, megvolt neki a rokéta az űrbe. :P
2009.10.21 23:04:12Zenonn
Windows 7 RTM-et használok. Nagyon király!!!!
Tisztaszoftver programban tuti megveszem! :D
És most gondolkodom Ubiban is (megint, remélem sokat fejlődött). :)
2009.10.22 01:49:42karatekutya
Csabiq 2009.10.21 14:28:19
Mielőtt titkosítással foglalkozol, nézzünk egy kis matekot.
1.
A 10 az egyenlő kb. 2^3.3-nal. Azaz 2^512-n az kb. 10^154 (azaz 2^3.3^512).
Vagyis egy 512 bites bináris az kb. 154 számjegyből áll 10-es számrendszerben. Nem 50-ből.
2.
Nézzük másképp: ha 2^32-en számítógép (ez ugye kicsit több mint 4 milliárd) elvégez 2^32-n tesztet 1 másodperc alatt, akkor mennyi idő kitalálni egyetlen kulcsot? Már csak 2^448-on másodperc. (2^(512-32-32))
3.
Nemtom milyen kulcstörésre gondolsz, de pl. a böngészők 128 bites HTTPS kulcspárja is kellően biztonságos, mivel azt minden kommunikáció elején gyártja le, vagyis minden új session nyitásakor tök más lesz. A fenti képletbe behelyettesítve azt persze sokkal hamarabb fel lehet törni, csak 2^64-en másodperc lenne.
2009.10.22 01:58:38karatekutya
thomee84: 2009.10.21 16:51:13
Értenek a szoftverekhez? Hát, a hypeoshoz lehet. Az alap e-mail szoftvertől viszont visítva menekül mindenki. Azt miért nem bírták normálisra megcsinálni? Mert a Thunderbird ingyenes vagy mert van rá MS Office?
Olyan emberekkel találkozom akik azért vesznek Mac-et, mert az biztos tök jó, mellesleg fogalmuk sincs, hogy működik, vagyik kb. írógépnek fogják használni. De villantani kiváló. Egy kolléganőm a sima "PC" Wordben képtelen volt vmi alapdolgot megcsinálni, egyből "szar Windows". De Mac alatt, MS Office Word-ben (ami ugyanaz) egy szava nem volt a "szar" gépre. Meg ugye Fotosoppolni is csak Mac-en illik mer' ott jobb, nem? Röhejes.
A Mac nem egy eszköz, hanem az maga a cél. Egy számítógép formájú és képességű vastag aranyfuksz.
(és az alkalmazásoknak nincs háttere, emiatt mindig ki-klikkeltem a desktopra, ez meg qrva idegesítő, de nem dolgoztam annyit vele, hogy megnézzem, konfigolható-e)
2009.10.22 02:23:18karatekutya
Kulabácsi: 2009.10.21 20:13:48
Na nézzünk 1 "bűnt" ^_^
Monopoly behavior: Azért kapnak a HW gyártók olcsón Windows-t, hogy az rajta is legyen a notebook-okon, függetlenül attól, hogy a user akarja-e vagy sem. Azt pl. az MS megtiltja, hogy egy adott netbook/notebook ha kapható OEM Windows-zal, akkor nem lehet ugyanazon hardvert anélkül árulni.
Ja, de a legviccesebb az, hogy az MS csak olyan netbookra ad Windows "engedélyt", amiben 1 GB ram van. Amiben már 2 Gb van, arra nem adja meg :D És, hogy miért? Mert akkor most még XP kerülne fel rá, azaz a júzer nem veszi meg majd a Windows 7-et pár hónap múlva...
A többi pont viszont nem akkora durranás. Habár az illegális Windowsra nem lehet ugye frissítést rakni, ami totálisan jó terep a vírusoknak. De ennél durvább az, hogy sok vállalati hálózatban csak és kizárólag az menti meg a gépet a belső fertőzéstől, hogy van rajta password, mert minden szutyok szar trójai/vírus próbálkozik befelé, és nincs az a vállalati policy ami megmentené ettől a gépeket (kivéve az internet letiltása és azok a helyek, ahol még az USB-t se lehet használni)
2009.10.22 02:25:38karatekutya
Én azt hittem, hogy Aurian egy gyakorló pszichológus, vagy vmi viselkedéskutató, de megint rájöttem, hogy a dolgok sokkal egyszerűbbek. Csak egy retardált idióta, de azt viszont nem értem, hogy ha gép előtt ül és van gugli, akkor mér ekkora barom.
2009.10.22 09:21:31Kulabácsi
Jó, Stallmann bácsival kicsit elszaladt a ló, ezt be kell ismerni, és az a honlap is vállalhatatlan, valamint elég erős sarkítások vannak benne. Lehet oprendszer nélkül kapni gépet, vagy hozzácsapnak egy Free DOS-t, esetleg valami fapados Linux disztribet. Sőt, a netbookoat árulják Ubuntu Netbook Remix oprendszerrel, mert jobban fut rajtuk, mint az XP.
Aztán a lefizetések nem bizonyíthatók. De lehetett volna ezt normálisan is tálalni, persze arról meg senki nem beszélne.
Kis adalék, ezt most találtam az indexen:
http://index.hu/belfold/2009/09/30/a_sporolas_nagy_ervagas_lenne_az_allam_bevasarlo_cegenek/
Ez mondjuk inkább a lokális mutyi, de azért témába vág.
2009.10.22 09:25:15nhw
Mától rendelhető a Win7! Legalábbis BSC, CHS-nek már van :) (ez inkább kiskereknek szólt)
2009.10.22 09:25:45nhw
Szerk: rendelhető = raktáron van (eddig is rendelhető volt :))
2009.10.22 09:47:19Csabiq
Tisztelt karatekutya:
Légyszíves nézz utána az RSA titkosításnak:
p*q = a publikus kulcs: 2^512
Ebből a privát kulcs az p. Minthogy szorzatról van szó, biztonság szempontjából a legvalószínűbb, hogy a két összetevő nagyságrendileg azonos, ezért 2^256-onig érdemes tesztelni. 2^256 = 8^64 = 10^??? 50-re saccoltam, nem tudom jó közelítés-e.
Hadd ne kelljen már ilyen marhaságokkal foglalkozni...
2009.10.22 09:55:52Csabiq
Ami meg a HTTPS-t meg a többit illeti:
A Verisign, amelyik a tanusítványokat osztja, 2048 bites RSA kulcsot használ, mert jelenleg a föltöréséhez több ezer év kellene.
Az amerikai hatóságok hivatalosan nem engednek meg 512 bitnél magasabb titkosítást, hogy az beszélgetések maximum 2 hét alatt feltörhetőek legyenek (telefonoknál így van, a többinél nem tudom).
Gondolom a HTTPS is ugyanez a kategória, azaz ha amerikában elfogadott, akkor megfelelő gépparkkal feltörhető. Nekünk a programunkban tiltani kellett a legerősebb titkosításokat, hogy amerikai piacon eladható legyen.
2009.10.22 10:04:42Bodzaszedő Manager
Azt a hülyeséget ki találta ki, hogy az Ubuntu afrikai fejlesztés? Mobutu tábornok?
2009.10.22 10:12:10nhw
Bodzaszedő Manager: nem sima afrikai! a fekete gyémántkereskedelem fedőszerve, azért "hasonlít" a windowsra mert a microsoft is gyémántokat vesz :D:D:D:D:D:D:D
2009.10.22 10:49:59steve85a
Bocsika, nem akarom zavarni a rasszista csevegést, de hátha van itt valaki akit a linux is érdekel és ért is hozzá.
Teljesen kezdőként érdekelne, hogy az xubuntu felrakható-e egy 2 GB-os pendrive-ra?
2009.10.22 11:09:30Csabiq
Szerintem igen, de ez általában attól függ mire akarod használni. Még nem használtam Ubuntut, de az alap openSuSE simán felmegy még kevesebbre is.
Mindenesetre ha fordítani is akarsz programokat, akkor már lehet, hogy nem elég. A gcc/make/autohell/devel libek/... elég sok helyet elfoglalhatnak.
Linux alatt később majd meglátod, hogy elég gyakran fordít a nép programot. Ha valami nem megy, akkor írsz egy levelet a fejlesztőknek, visszaírnak, hogy javították, te meg fordítasz magadnak egy újat változatot és örülsz.
2009.10.22 12:08:51kermi
Visszatérva a cikk kérdésére: nem. Nem fogom megvenni a windóz hetet. Pár hónapja egy windóz végleges kipurcanás után mérgemben ubuntut raktam a netbookomra. Nem mellékes körülmény, hogy ezt megtehettem, mert pendrive-ról is tud települni. Az xp-hez meg be kellett volna szerezni egy usb-s cd-olvasót. Az ubuntu bevált. Megbízhatóan kezel mindent, még az egerem extra funkcióját is, amihez xp alatt állandóan futtatni kellett egy plusz progit, ami állandóan frissülni akart ráadásul. Bár egy scroll funkción mit tudnak frissíteni??? Meg kellett szokni, hogy más néven találok meg bizonyos progikat, de működik minden. Úgy gondolom, hamarabb megtanulom úgy használni az ubuntut, hogy nem fog hiányozni semmilyen funkciója, mint hogy az xp a használhatatlanságig elavul. És akkor az asztali gépemet is ubuntusítom.
Egyébként az xp-t nem szidom nagyon, de van pár funkciója, ami idegesítő. Pl. hogy önhatalmúlag újraindul amikor gondolja. Aztán kapok egy üzenetet, hogy a rendszer újraindította magát. És a programom? Anyád! Meg állandóan pánikban tartja az embert mindenféle üzenetekkel. Állandóan felugrik valami baromság. Kikapcsolnám, de akkor meg riogat, hogy akkor aztán baj lesz ám! Szóval, ilyesmik. Az a legnagyobb baja, hogy megbízhatatlan. Sosem lehet biztos az ember, hogy a gépe 1 perc múlva is működni fog.
A víruskérdésre meg annyit mondanék, hogy nem lehet kivédeni. Elég egy olyan weblapra lépni, ami gázos, és megvan a baj. Nem lehet vagánykodni, hogy én aztán tudom, mit nyitok meg és mit nem. Windóz vírusírtó nélkül nem sokáig megy.
Tök jó, hogy nyomom a sok szöveget, elküldöm, és a szöveg elvész valahol... még jó, hogy ismerem már a zindex blogmotorját annyira, hogy mindig nyomok egy ctrl+a ctrl+c párost a küldés gombra kattintás előtt. Kivéve, amikor nem. :)
2009.10.22 12:15:53HalivudEstevez
ON:
Linux, OSX nem jön szóba a meglévő legális szoftverparkom miatt. Windows nálam az utóbbi pár évben nem omlott össze. (kivéve xp sp3 telepítése után, de onnan is visszaállítható volt.)
Win7 akkor lesz, ha új gépet veszek (OEM).
Új gépet akkor veszek, ha a régi bedöglik, vagy megdob a főnököm egy zsák pénzzel.
(nindcszsák)
2009.10.22 12:33:16kermi
Nem,azt nem mondanám, hogy gyakran összeomlott, és amikor mégis, akkor is tudtam, hogy melyik progi okozta. De magától csinál olyan dolgokat, amiket okézás nélkül nem lenne szabad.
2009.10.22 13:01:30raklap
na leirtam oszt benyelte
2009.10.22 14:01:38Kulabácsi
@raklap: böngészőbe nem írunk hosszút, vagy ha igen, post előtt control-c, ahogy kermi is írta ;)
2009.10.22 16:48:23nhw
@kermi: xp újraindulás: látod windowshoz is "értegetni kell" Windows+Break (Rendszertulajdonságok) / Speciális / Indítás és Helyreállítás [ ] Automatikus Újraindítás (Pipa ki), ekkor kapni fogod a BlueScreen-t adott állománnyal hogy mi csinálja a gondot. Vagy kapsz egy memória címet (ami memória hibára utalhat)
Valamint a Kezelés/Rendszereszközök/Eseménynapló is nagyon sokat segít.
Sosem lehetsz biztos hogy jó működik??: Az eredeti telepítés dátumom 2007.01.12. :) Azóta sem volt kékhalálom (most telepítettem, de csak azért mert W7-re tértem át)
Vigyázzunk mert a Linuxnak is jöhet nyűgje, és nem megoldás rögtön másik oprendszerbe menekülni. Először érdemes megnézni mi lehet a gond.
Ha például ludas valamelyik memóriád vagy esetleg a tápod időnként zakkant és az 5V-ot elbaszcsizza és ezért generál XP alatt kékhalált előbb utóbb bármely oprendszeren jelentkezni fog.
2009.10.22 17:07:56raklap
nah leirom mégeccer
vernarancs
amin te jókat mosolyogsz az attól még létezik tehát hogy tisztán láss a redhat enterprise linux az közel sem free van belőle trialos és valami $1000 dollár körül mozog az ára...nem tudom pontosan mennyi mert elfelejettem mert kb egy éve néztem....
kermi
az hogy valami bevált 3 hét távlatából nehéz megítélni... egyébként egy ubuntu ki tud elégiteni bizonyos igényeket... de ha jobban belemélyülsz akkor bizony rengeteg időt fog felemészetni a válaszok és hibaüzenetek után való kutatás... ami eddig csak pár kattintás és next volt windows alatt azt linuxon közel sem biztos hogy megúszod terminal nélkül...
a vírusokat meg felejtsd el ... vista óta nem használok vírusírtót... nincs értelme
2009.10.22 17:15:10raklap
ja ez lemaradt
kermi
egyébként amit említesz hogy usb-ről is felnyomatható ezek tényleg hasznos jó tulajdonságai.. meg a live cd is nagy találmány...
2009.10.22 18:44:55a béka
A béka szereti a pingvint. És már idestova 10 éve összetörte az összes ablakot...
2009.10.22 20:57:50tomtyi
raklap
https://www.redhat.com/apps/store/smb/
de az enterprise szó mond valamit neked?
Ubuntu hibaüzenetei után való időt rabló kutatásokról:
majd néhány BSOD-t elküldök nejed, légyszi, kutasd ki, mi volt a hiba oka.
mi az, hogy "ami eddig csak pár kattintás és next volt windows alatt, azt linuxon közel sem biztos hogy megúszod terminal nélkül..."? hozz példát! hülyeséget bárki tud írni, ahhoz nem kell powajúzernek lenni.
2009.10.22 22:48:53raklap
@tomtyi
nem az enterprise szón van a hangsúly hanem azon hogy linux és nem ingyenes...
nézzünk egy példát akkor
legyen mondjuk egy windows és legyen egy istenített ubuntu 8.04 plusz mind a kettőre plesk
windows egy exe letölt next next és kész.. ugye nem bonyolult
nah nézzük ezt meg ubuntun autoinstall letölt és innentől csak terminal létezik...
2009.10.23 00:16:19hegelaci
Semmi átállás. Linuxot használtam eddig is, ezután is azt fogok
2009.10.23 00:28:23Csabiq
"windows egy exe letölt next next és kész.. ugye nem bonyolult"
Űjra raktad a gépedet, 10 szoftvert fel akarsz telepíteni.
1. CD be, Next->Next
2. CD be, Next->Next
3. CD be, Next->Next
...
10 CD be, Next->Next
Reboot
Linux alatt kiválasztod, hogy ezt a 10 alkalmazást szeretnéd, elindítod, nincs reboot, nincs Next->Next, mindent felrak a netről, azt megy.
A kép azt hiszem így teljes.
2009.10.23 00:42:53mégegydöme
aham, ubuntu 2006 óta, eleinte kellett hozzá egy rend elszántság, viszont mostanra azt tudom mondani, hogy többet tudok a számítógépekről, pedig csak egy sima felhasználó vagyok, xp elé leülve hideg és idegen érzésem támad, a 7es viszont talán valamivel jobb, de sajnos arra is kell vírusölő stb, unalmas.
Ja, a szüleimnél is ubuntu megy, az élettársamnál is, s az ő tesójánál is. nem vagyunk megszállottak, csak most per pillanat egyszerűbb, s "valamivel" olcsóbb is. megvenni többet a tyúxaros életemben nem fogok oprendszert, az biztos :)
2009.10.23 00:45:47mégegydöme
http://www.flickr.com/photos/jordoncooper/410912420/
csak mint érdekesség :)
2009.10.23 01:20:44Kop
@raklap
"windows egy exe letölt next next és kész.. ugye nem bonyolult"
Ubin meg Hozzáadás/Eltávolítás, kipipál, Alkalmaz. Ennyi, három kattintás, ha nincs meg és meg akarod szerezni még túrni sem kell utána a netet. Ennél egyszerűbben nem lehet.
2009.10.23 04:36:34tomtyi
"nah nézzük ezt meg ubuntun autoinstall letölt és innentől csak terminal létezik...">ez alatt mit is értesz? hogy van egy héj-parancsfájl, amit terminálban indítasz el, és úgy telepíted a programot? amit letöltöttél a gyártó honlapjáról, aki nem volt képes (vagy nem akart, mert legalább 2 különfélét kellett volna) csomagolt telepítőt csinálni, a neked tetsző next-next-finish-hez? ez miért is az Ubuntu hibája?
2009.10.23 09:36:03Yamashita
"Csak a teljesen kockák és egyéb elvetemült informatikus palánták használnak Ubuntut meg egyéb Linux borzalmat."
Nephro Te hol élsz?Nálunk mindenki Ubuntu linuxot használ.Miért?Mert a feleségem netbookján az XP folyamatosan vírusos volt pedig Norton volt rajta gyárilag és automatikusan frissült, a java hol ment hol nem stb.Valszeg a gyenge hardver miatt voltak a problémák de Ubuntu alatt minden simán megy nincs semmi baj vele.A lányom laptopján Vista Home Premium volt.Rendszeresen fagyott és még kékhalál is volt nem egyszer.Most lelkesen várja a Koala-t már csak azért is mert ez a kedvenc állata
A fiam kritikátlan Windows fan volt egészen addíg amíg a wireless kapcsolattal meg nem szívta.Kb 3 napos kínlódás után megkért próbáljam beállítani a netkapcsolatát. Betettük az adaptert az én gépembe és az Ubuntu megkérdezte melyik hálózatot akarom használni az elérhető 3-ból.Jelszó beírás után ment is a kapcsolat.Kb 10 másodperc volt az egész.A mobiltelefonját csak rá kell dugni az USB portra és mindenféle Cd-s buherálás nélkül megy minden mint a karikacsapás.Hát keményen elgondolkodott a különbségen.Egyébként pedig senkinek nem kellett különórát tartani hogyan használják a linuxukat mert olyan tökegyértelmű az egész.
Azt javaslom mielőtt leszarozol valamit - Te legalább kultúráltan csinálod - előtte nézd meg aztán mondj véleményt.Tutti, hogy vannak hibák az Ubuntu linuxban is de egy olyan átlagusernek mint a legtöbb ember bőven megteszi ez az oporendszer ami még ráadásul technológiailag elég magas szinten is van.
2009.10.23 09:43:33tomtyi
@raklap
letöltöttem, a Users' Guide-ot is, persze. utóbbit elolvastam (volna, ha nem tudom, hogy kell ilyen programot telepíteni), és telepítettem. igen, terminál, de ha elindítottad volna a telepítést, akkor látod, hogy a terminálban a kezdeti 1 db parancs után grafikus felületen (a hozzád illő next-next-finish) lépkedhetsz.
2009.10.23 11:45:55raklap
tomtyi
milyen grafikus felületről meg egy parancsról beszélsz? végig terminalban kell telepíteni...
Kop
egy plesk-et te nem fogsz feltelepíteni hozzáadás eltávolítással...
de nem baj amúgy mert valszeg kicsit túllőttem a célon mert valszeg egy átlaguser soha nem találkozik vele...
de csak azért példálóztam vele hogy legyen bármilyen összetett dolog az win alatt ugyanolyan könnyű mint egy egyszerü program...
nah mindegy asszem én maradok win 7-nél és eszem ágában sincs linuxot használni otthoni gépen... az kb még egy jó 10-15 év mire egy linux elér egy vista szintjére..
2009.10.23 15:28:08tomtyi
@raklap
érdekes megközelítés, bár nekem az install és a next gomb megjelenése és a kattintás-szimuláció már inkább (mégha nagyon egyszerű is, de) grafikus megoldásnak tűnik. és igen, terminál, de ebből látható, hogy nem minden terminálban futó cucc csak parancsbeütögetés. de ezt az egyetlenegy parancsot is azért kell beütni, mert a parallels így csinálta meg a csomagot akkor. most inkább te kopp? vagy mi van? de az a válaszodban miért nem merült fel, hogy a parallels-en kérd számon a grafikus és/vagy (disztróhoz illő) előcsomagolt telepítő készítését? szerintem inkább fejezd be.
2009.10.23 18:31:11raklap
@tomtyi
hát mert windows esetében sem kértem számon az összehasonlítás így fer...
2009.10.23 20:36:36tomtyi
@raklap
írtam egy hosszabb választ, de kitöröltem. a rövidebb: részemről ennyi volt.
2009.10.23 22:34:06Will-O-The-Wisp
Dehogy szívatom magam vindózzal. Már tíz éve Linuxot használok, öt éve Ubuntut.
Ubuntu: "Linux for Human beings"
2009.10.23 23:33:17vernarancs
raklap,
Csak, hogy tisztan lass.
A red hat enterprise azert fizetos mert supportot kapsz hozza es azt fizeted meg. Ezt nem otthoni hasznalatra talaltak ki hanem azoknak akik SAP-ot meg egyeb uzletileg fontos alkalmazast hasznalnak linux alapon. Amikor a red hat fizetos lett elindult a fedora ami szinten a red hat oldalarol toltheto le es orokolt mindent a red hatbol es megmaradt ingyenesnek.
Es az, hogy van aki a distrojat penzert adja annak semmi koze ahoz, hogy a linux free software. Mert a linux es a distro az ket kulon fogalom.
Windozbol van barmilyen ingyenes verzio?
A hasznalhatosagbol meg mar annyi linuxos pelda volt itt is, hogy errol nincs mar sok ertelme szajkaratezni. A Linux fejlodese annyival gyorsabb, hogy nem csak utolerte a microsoftot de sok teruleten mar jobb funkciokat nyujt. Sot van amiben mar megszuletesekor jobb volt (pl. eroforras elosztas, swap kezeles stb). Ez a nyilt forras elonye, barmilyen jo otlet megjelenhet benne amit xy le tud kodolni, mig a zart kodban csak az amit az adott ceg fejlesztoi meg tudnak oldani (vagy inkabb megveszik es atirjak ahogy ezt a microsoft csinalja).
Ha nem hasznalsz linuxot miert akarsz rola itt linuxot hasznalo emberekkel vitatkozni?
Mint azt mas is leirta a linuxbuzik eleg jol imserik a windozt IS, szoval kicsit jobb osszehasonlitasi alappal rendelkeznek. Es legtobben azert hasznalnak linuxot mert rajottek arra, hogy mar alkalmas nem csak guruknak es szeretnenek legalis programot hasznalni ingyen.
A vista meg egy baki volt, meg Bill Gates szerint is.
Amin viszont tenyleg csak mosolyogtam az a telepitesi idok hasonlitgatasa. Komolyan ekkora balfaszsagot reg lattam. Nincs tul sok kulonbseg windoz es linux kozott, csak mig te felraksz egy win-t addig en felrakok egy linuxot es azzal egyutt minden mast amire szuksegem van. Te meg akkor allsz neki majd csak office-t telepiteni. Errol ennyit. Ja es a linuxban nem lesz felesleges szar (mint az IE amit az istennek sem lehet kipusztitani)
2009.10.24 00:42:04Kop
@vernarancs
+1, teljesen egyetértek. Amikor egy linux-disztró befejezi a települést, egy windowsra még akkor kell elkezdeni driverek után túrni a netet.