Közösségben maradnak a holtak

2009.10.30. 15:20
Eltávozott felhasználók üzenőfalára is lehet írni a Facebookban, de leveszik a kényes információkat, és csak a visszaigazolt ismerősök találhatják meg őket.

Közeleg a halottak napja, és ma már egyáltalán nem szokatlan, hogy az elhunyt ismerősökre a weben is lehet emlékezni. Max Kelly, a Facebook adatbiztonságért felelős igazgatója a vállalat hivatalos blogján írt a közösségi portálon elérhető lehetőségről.

Kelly a saját élményét idézi fel a bejegyzésben, a legjobb barátjával ugyanis együtt kezdtek dolgozni a Facebooknál, de másfél hónappal később a barátja meghalt egy balesetben. Az eset sokkoló élmény volt az akkor még csupán negyvenfős cég dolgozóinak. Ekkor jöttek rá, hogy az elhunytak is az ember közösségébe tartoznak, és muszáj lehetőséget adni a megemlékezésre.

A rokonok és ismerősök egy aloldalon kérhetik az elhunyt regisztrációjának a megváltoztatását, persze csak a megfelelő bizonyíték, például egy újságcikk vagy a halotti bizonyítvány felmutatásával.

Amikor egy elhunyt profilját emlékké alakítják, az illető emailcímével nem lehet többé belépni, és eltávolítják az adatbázisból a kényes adatokat. A korábban visszajelölt rokonok és barátok azonban továbbra is megoszthatják egymással az emlékeiket.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM