Mégis Colbert híd a Megyeri híd
Stephen Colbert amerikai komikus néhány éve mindent megtett azért, hogy róla nevezzék el a Megyeri hidat, de hiába nyerte meg a gazdasági minisztérium netes szavazását, a földrajzi bizottság nem vette figyelembe az eredményt. A Google online térképén viszont Colbert hídnak hívják a Megyeri hidat.
Colbert hídként tűnik fel a budapesti Megyeri híd a Google Mapsen. Az amerikai komikus nevét feltehetően egy vicces netező hekkelte fel az online térképre, és fizet azért, hogy Colbert híd legyen Budapesten.
Stephen Colbert, a Comedy Central tévécsatorna Colbert Report nevű műsorának névadója és műsorvezetője évekkel ezelőtt erősen lobbizott azért, hogy az épülő hidat róla nevezzék el. 2006 nyarán a gazdasági minisztérium névpályázatot írt ki, amelyen a vicces kedvű szavazóknak köszönhetően Chuck Norris tört az élre. Miután Colbert stábja egy Reuters-hírből értesült az állásról, a műsorvezető felszólította híveit, hogy inkább rá szavazzanak, és 93 163 szavazattal meg is nyerte a versenyt a második helyezett kollégája, a szintén Comedy Central-os Jon Stewart, illetve a hazai színekben induló Zrínyi Miklós előtt.
Simonyi András, Magyarország akkori amerikai nagykövete megjelent a Colbert Report 2006. szeptember 14-i adásában, és bejelentette, hogy Colbert megnyerte ugyan a szavazást, de ahhoz, hogy a hidat valóban róla nevezzék el, meg kell tanulnia magyarul, illetve halottnak kell lennie.
Nyert, de nem nyert
Annak ellenére, hogy Colbert több mint tízezer szavazattal nyert Stewart előtt, az ügyben döntő földrajzinév-bizottság végül 2006 szeptemberében a Megyeri híd elnevezés mellett döntött, pedig ez a javaslat be sem jutott az online szavazás második fordulójába. Dutkó András, a bizottság vezetője akkor azt mondta, azért döntöttek a Megyeri név mellett, mert az utal a híd földrajzi elhelyezkedésére.
A Google Mapsen időről időre feltűnnek valótlan közterület-elnevezések. Egy ideig a csepeli Fekete Pákó utca borzolta a kedélyeket, aztán tavaly eltűnt a térképről. A cég többszöri érdeklődésünkre sem adott egyenes választ arra, hogyan kerülnek a kamunevek a térképre. Tavaly októberben Peresztegi Zoltán, a magyar Google azóta lemondott ügyvezető igazgatója azt mondta, a hibák nem a Google-től, hanem a térképekért felelős Tele Atlas nevű cégtől származnak.
A térképészek vagy a szótárak, lexikonok készítői sokszor helyeznek el hasonló, viccesnek szánt hibákat az elkészült munkákban, egyrészt szórakozásból, másrészt hogy könnyebb legyen lebuktatni azokat a tolvajokat, akik változtatás nélkül átveszik a szerzői jog által védett műveket.
Ebben az esetben azonban nem erről van szó, ugyanis a Colbert híd a vállalkozások nevéhez használt betűtípussal jelenik meg a Google Mapsen, és nem az utcaneveknél és a többi hídnál használatos formátumban. (Árpád híd, Erzsébet híd, stb.) Valószínűleg egy vicces kedvű netező cégként regisztrált a Google helyi vállalkozásoknak szánt oldalán, a Local Business Centerben, és fizet azért, hogy a híd, amit a térkép csak az M0-s autópálya részeként jelöl, Colbert hídként jelenjen meg a térképen.




Kommentek
2010.02.22 15:49:04svéd
chuck most kiba**ott ideges lehet...
2010.02.22 15:50:06Ámond Pista
Elég szomorú...
2010.02.22 15:56:15akf22
Ha megnezitek pontosabban, akkor ez ugy jelenik meg, mint egy ceg vagy latnivalo, valaki egyszeruen reggelt ide egyet ilyen neven... Nezzetek meg a tobbi hidat, ott teljesen mashogy irjak a nevuket.
2010.02.22 15:56:43Export
Volt egy nyilvános szavazás, amin a Colbert híd elnevezés lett a győztes. Ez a kiírunk egy szavazást, de kimeneteltől függetlenül az lesz amit mi akarunk, kicsit az átkost idézi... Tanuljuk még a demokráciát
én Chuck Norrisnak jobban örültem volna, de ilyen a demokrácia ;)
2010.02.22 16:07:37méhészborz
Mikor jövünk már rá, hogy az amerikai segg nyalása semmiben nem különbözik az orosz (stb...)segg nyalásától? Szánalom...
2010.02.22 16:10:02boyzee
Én örülök, mivel köztudott hogy Chuck Norris könnyei gyógyítják a rákot, csak ugye az a baj hogy sosem sír.... Tuti hogy most eleredtek a könnyei...
2010.02.22 16:17:07degi2004
az biza nem a Colbert-híd, hanem csak egy pont a Dunában
valszeg Chuck gyúrta össze gombóccá
2010.02.22 16:17:11petyya
nem lennék most a földrajz név bizottság tagja mert ha chuck befeszül akkor egy pörgő forgó rugással elintéz mindenkit:-)
2010.02.22 16:25:52shenk
@akf22: nézd meg a Lánchidat, az is így van írva, mint a Colbert :)
2010.02.22 16:28:01Demotivation postah
Lol
2010.02.22 16:28:15anarki
akf22, shenk: igaz, cikk frissitve
2010.02.22 16:38:15cerasus s.
Ephoszi.
2010.02.22 16:42:16Tersi
Export: "Volt egy nyilvános szavazás, amin a Colbert híd elnevezés lett a győztes. Ez a kiírunk egy szavazást, de kimeneteltől függetlenül az lesz amit mi akarunk, kicsit az átkost idézi... Tanuljuk még a demokráciát" - abszolut egyetértek.
Az adott szó kötelez, a "Colbert" szó nyert és én rögtön át is nevezném erre. Pont az állam suttyóságára és arra mutat rá, hogy mennyire nem számít az adott szó.
2010.02.22 16:47:20Ingrid
Vicces lehet ha Chucknak vagy Colbertnek nevezik el, de lassuk be, nem ideillo.
A szavazast kezdemenyezo hivatal ott rontotta el, hogy egy ilyen talalekony komikussal nem szamolt :) marpedig ezt az eshetoseget ki kellett volna vedeni, mert nem amerikaiak vagy barkik, hanem mi magyarok kell elnevezzuk a sajat hidunkat.
Elvegre Colbert ur egy filler adot sem fizetett itt hogy ilyen megtiszteltetes erje....
2010.02.22 16:50:57énis
Egyáltalán kiírni a szavazást hülyeség volt.. Teljesen logikus lenne a Megyeri híd megnevezés, mert Békásmegyer és Káposztásmegyer között van..
2010.02.22 16:54:07index-cenzura.biz
Mi van, átnevezték a Colbert hidat Megyerinek? Szólni kell, hogy csinálják vissza és kész.
2010.02.22 16:56:41purpose
érdemes rákeresni a "chuck norris bridre" -re is rákeresni Budapest nézetben :)
2010.02.22 16:56:44MP
Ez jellemző a magyar mentalitásra. Nem gondolunk végig valamit aztán ha rájövünk hogy elbasztuk addig csavarjuk míg nem felénk billen a mérleg. Az lett volna a tisztességes hogy az lesz a híd neve amire a legtöbben szavaznak. Ha Colbert hát Colbert.
2010.02.22 16:58:54rakaz
Ilyen faszságot, csak mi magyarok tudunk elkövetni.
Maradjon Megyeri hid. A Margit hid miről kapta a
nevét???
2010.02.22 17:01:13Hegyi
Mondjuk ott az a félsziget teli van ilyen vicces nevekkel. Horány meg Surány.
Colbert meg Simonyi András baromi jó volt annak idején mikor közölte vele, hogy halottnak kell lennie és akkor nevezhető el róla a híd. Jobb is lenne a Coldber elnevezés, minden városban van Kossuth út vagy utca, baromi változatos.
2010.02.22 17:20:19Atro
Ne legyetek már nevetségesek, mégis milyen alapon nevezték volna el colbert hídnak, ha erre amúgy a jogszabályok, rendeletek nem adnak lehetőséget (nem halott, és nem tud magyarul)? Mit tett ez az ember a magyarságért, magyar nemzetért amiért ilyen megtiszteltetés érné, hogy róla nevezzenek el hidat?? Így is nevetség tárgya már ez az ország az őszödi "igazságbeszéd" óta, ne fokozzuk már. Az volt a hülyeség, hogy a szavazáshoz egyrészt nem kellett semmilyen regisztráció, és hogy bárki, bármit javasolhatott, azaz nem előzetesen megadott opciók közül lehetett választani (mint mondjuk ahogy az új 200 Ft érme hátlapjánál volt 4 különböző lehetőség - jól is néztünk volna ki, ha ott is bármit lehetett volna javasolni, aztán mondjuk az lett volna a győztes javaslat, hogy legyen egy pillanatkép az érme hátlapjára veretve amint michelle wild-ot 2 pasi vágja partiba...) :-D
2010.02.22 17:20:37SunBoy
hülye köcsög yankee !
2010.02.22 17:39:34kpityu2
Meg is lepődtem volna, ha egy hivatalnak van annyi vér a pucájában hogy állja a szavát. Ezzel évezredes hagyomány és szelekció bukott volna meg.
2010.02.22 17:43:10vazula
a szentenderei duna ág meg nincs befejezve ...
2010.02.22 17:48:39The General
Atro!
Colbert jobb reklámot csinált az országnak a műsorában, mint amit bármelyik kormány valaha is összehozott. Hibáztak akkor, amikor kiírták a szavazást, de ha már hibáztak, akkor ismerjék el, és legyen Colbert-híd. Ez a baj, hogy ebben az országban semmilyen következménye sincs az adott szó betartásának.
2010.02.22 17:49:09The General
vagyis be nem tartásának
2010.02.22 17:59:24Pecsroompe
Ha ezt mind elolvassátok az IQ-tok megkétszereződik/ sajnos csak a kommentezők 95%-ára igaz, mert 5%-nak magasabb mint 0. :) Szavazzuk már meg így a hálón, hogy lehessen bigámiában élni, -egy szebb világ reményében...
2010.02.22 18:00:34DeMarco
Lehet, hogy a hülye begyöpösödött hivatalnokoknak nincsen se humoruk, se be nem tartják a szavukat, de attól még mi tehetünk másképpen. Mondjanak amit akarnak, én következetesen Colbert-hídnak hívom és nem vagyok hajlandó elfogadni a "hivatalos" nevét. Ügyes húzás volt a nyertes nevet ráírni a hídra.
2010.02.22 18:01:18öregmogyi
Én hánytatónak hívom, mert hullámzik az aszfalt. Veszélyes dolog ott vinni a másnapos haverokat.
2010.02.22 18:02:43cada
mar majdnem chuck norris hid lett,de ekkor chuck raszolt a bizottsagra: "nem akarok feltunest.....:P
2010.02.22 18:05:51csillagház
Miért nem "President Barack Obama" a híd neve??? Mi a fenének akarunk mindenáron angolszászok lenni? Mi közünk ehhez a Colbert nevű amerikai humoristához? Egyáltalán, ismeri valaki, látta a műsorát? Bohóc, mint a Fábry. Akkor legyen a Google-n a Parlament White House, a Margit-híd (valódi, avatásakor kapott neve Árpádházi Szűz Szent Margit-híd) pl. legyen Hoollywood Bridge, a Szabadság-híd "Majestat Franzl Josef" híD (ez az eredeti neve). A Lánchíd pedig Adam Clarck Bridge! HA A HÜLYESÉG FÁJNA, A GOOGLE ÉS A MAGYAR(!?) AMERIKÁT MAJMOLÓK EGYFOLYTÁBAN ÜVÖLTENÉNEK.
2010.02.22 18:08:55öregmogyi
mondjuk a Ferenc József híd tényleg jobban hangzik, mint a "Szabadság híd"
2010.02.22 18:09:09csillagház
Magyarországon ÉLŐ személyről nem lehet se utcát, se teret, se hidat, semmit elnevezni! Annak idején volt Horthy Miklós út, volt Mussoliniről, Hitlerről elnevezett, de volt Sztálin út, Vorosilov út és sok más. Ezek miatt tiltották be, de nem húsz éve, hanem sokkal régebben. Colbert úról Amerikában nevezzenek el utcát, ott úgyis SZÁMOZZÁK az utcákat-.
2010.02.22 18:11:35csillagház
öregmogyi: ja éppen róla, aki belevitte az Osztrák-Magyar Monarchiát a németek oldalán az I. Világháborúba. Hány magyar halt meg idegen érdekekért? Na és persze Trianon is ezek után következett.
2010.02.22 18:12:11kpityu2
Mondjuk, ha véletlenül állja a szavát a hivatal és Colbert vagy Norris híd lenne, tuti hogy kopasz, trikolórba öltözött, sumer ősökkel bíró polgárok lepték volna el. És lenne az a politikai erő aki ebben lehetőséget lát... :D
2010.02.22 18:12:43mallac
én meg átnevezem ezennel a George Washington hidat,Gipsz Jakab hídnak.Amelyik amerikainak nem tetszik az hülye és nincs humorérzéke
2010.02.22 18:13:12csillagház
Bocs, a 1848-49-es forradalom leverése, az orosz cári seregek behívása, után pedig a megtorlás és a terror is Ferenc József nevéhez fűződik.
2010.02.22 18:14:40csillagház
New York, 179. utca mától kezdve legyen COLBERT utca.
2010.02.22 18:18:34SzTibu
Ha jól emlékszem, már a szavazás elején ki lett nyilvánítva, hogy nem a szavazás nyerteséről lesz elnevezve a híd, az csak egy ajánlat a bizottásgnak.
Amúgy meg aztán az lenne az égés, ha tényleg Colbert hídnak hívnák...
2010.02.22 18:18:47LumPool
Így a full igazságos.
Bár a Chuck Norris híd azért.... hm, nagyon ott van :D
2010.02.22 18:26:33futura
mallac
Tényleg felesleges reagálnom, de mégegyszer:
Nem ugyanaz, hogy te otthon most döntesz egy amerikai utcanévről, vagy egy amerikai megnyer egy magyarországi pályázatot, Még jó fej is volt és nem perelte be a "bizottságot"
Különben is ez a történet nem az amerikaiakról szól, hanem 100%-osan RÓLUNK.
Persze akinek fóbiája van annak tök mindegy.
2010.02.22 18:30:30Kow
Annyira látszi, hogy ki nem olvasta el a cikket és csak a kép alapják knyázik. :D
2010.02.22 18:34:55öregmogyi
ok. Ferenc Jóska kihúzva! :-)
A szavazáshoz: valóban arról volt szó, hogy egy bizottság mindenképp felülvizsgálja a szavazást.
2010.02.22 18:41:39Názáleti Blájen
Szerintem Mr. Colbert keresztelje át magát Stephen Megyeri-re, és minden meg van oldva.
2010.02.22 18:41:44kpityu2
öregmogyi: ez így van jól. Az a lényeg hogy minden döntés mögött legyen egy bizottság. Abból nem lehet baj. :D
2010.02.22 18:45:32zolee65
Még szerencse, hogy ez a legnagyobb probléma Magyarországon. XD
Meg Benkő Dániel "feleség-pályázata";)
2010.02.22 19:07:42kokoro
"a Local Business Centerben, és fizet azért"
úgy tudom ingyenes a szolgáltatás, úgy ellenőrzik a céget hogy küldenek egy lapot a címre vagy felhívnak telefonon, aztán a kapott pin kódoddal véglegesíted a dolgot
2010.02.22 19:35:32-truth-
kokoro: Jól tudod.
Mindamellett ez nem Google LBC-ből hanem a Wikipedia-ról jön. Szóval ezúttal az cikk írója többszörösen melléfogott.
2010.02.22 19:40:04englishfan
Ha mindenáron angolszász névre fog hallgatni az a hid, akkor szólítsuk inkább így: Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyrndrobwllllantysiliogogogocht
2010.02.22 19:43:19VRbagoly
Jó, én is amondó vagyok, hogy ha van egy szavazás, akkor azt tartsák be.. vagy szűrjék ki a magyar IP címeket, és akkor legyen Chuck Norris híd, vagy hagyjanak meg minden IP-t, és akkor meg Colbert híd.. szerintem egyébként a Colbert-híd egy erős poén, jó anekdota, 80 év múlva, amikor már az érintettek egyike sem fog élni, akkor éppen úgy magyarosodna majd, mint a Clark Ádám tér.. Colbert István hídja:) .. szerintem is a demokrácia alapelveinek sárba tiprása, "ha nekem nem tetszik, akkor nem érdekel, mit gondol a többség, mert mindenki hülye, csak én vagyok lángelme" típusú hozzállás.
2010.02.22 19:52:59Pucca.Cat
persze.. majd vszinű egy amerikai dönti el hogy mi legyen magyarország egyik hidának a neve... háhá
jo vicc
2010.02.22 20:01:38_atya_
Nem tudom, de ez engem mélységesen felháborít. Ennek a suttyó amerikai parasztnak (pedig nem vagyok se amerika-ellenes se amerika-barát) semmi beleszólása nincsen egy budapesti híd elnevezésébe, az a szavazás pedig nem kötelezett senkit semmire.
Gerinctelen tahó, aki ezt poénnak veszi és felhekkeli a maps-re.
2010.02.22 20:07:39pepita ofélia
Názaleti Blájennél a megoldás! Azért vigyázzon, Chuck Megyeri be ne előzzön!
2010.02.22 20:09:099b29w4
És az milyen, hogy egy létező házat nem találsz meg a térképen?
A mi házunk negyvenkét éve áll a helyén, és kb. harmincöt éve kapta meg az utca a nevét. Ehhez képest sem a taxisok GPS-e, sem a BKV útvonaltervezője nem találja. Tavaly októberben írtam egy emailt a Topolisz Kft.-nek, aki ezeket a szoftvereket készíti/frissíti. Ezt a választ kaptam:
Tisztelt Felhasználó!
Javítani fogjuk a hibát, addig is kérjük türelmét. Térképfrissítés negyedévente van.
Január 7-én, megragadva a negyedév elmúltának tényét, ismét egy udvarias érdeklődő emailt küldtem nekik:
Merő kíváncsiságból érdeklődöm, hogy az alant felvetett problémára sikerült-e valamilyen megoldást találniuk.
Ugyanis Önök szerint a mai napig nem létezik a ház, ahol élek.
Most február vége van. Még csak válaszra sem méltattak. És az útvonaltervezőn még mindig nem találom a házunkat, ahol mellesleg 16 család él.
Ez persze nem akkora dráma, hogy kardomba dőljek, csak ciki, amikor egy rendelt taxi felhív az utca végéről, hogy akkor voltaképpen hol is lakom, mert a GPS szerint nincs ilyen ház...
2010.02.22 20:26:25gyabonyi
Vicces mennyire nincs itt az embereknek humorerzeke, illetve milyen nehezen fogjak fel hogy egy - valoszinuleg magyar - vicces kedvu felhasznalo rakta fel a nevet a terkepre, az amugy helyes Megyeri hid wikipadia szocikkre hivatkozva.
2010.02.22 20:47:42Utikonyvem
Még néhány hasonló hely: http://terkepem.blogspot.com/2010/02/colbert-hid.html
2010.02.22 21:16:15cicabacsi
mitől jobb a Megyeri, mint a Colbert? Ráadásul szabályos szavazáson a Colbert nyert. Ez nem seggnyalás, hanem ügyetlen kiírás. Ha nem tetszik a végeredmény, tessék legközelebb körültekintőbben megfogalmazni egy pályázatot!
2010.02.22 21:26:28devavari
Ami igaz az igaz: a www.colbertbridge.com név ha valakit érdekelne?? elintézem neki
2010.02.22 21:47:06max_headroom
Ha egyszer a Colbert nyerte meg a nyílt szavazást, az ő nevét kell a hídnak viselnie. Benne volt a szavazási feltételekben, hogy csak magyarul tudóra lehet szavazni? Benne volt, hogy csak halott magyarra lehet szavazni? Benne volt, hogy csak magyar IP-tartományból érkező szavazatot fogadunk el? Nem, egyik sem volt benne, tehát _utólag_ nem hivatkozhatunk egyikre sem. A kiírt szabályok szerinti versenyt ő nyerte meg, pont.
Továbbá. Ez nem az amerikai segg nyalása, mert ha történetesen egy japán lett volna az első, ránk nézve az is kötelező érvényű lenne. A történet az adott szó betartásának kötelezettségéről szól. Mi magyarok miért gondoljuk, hogy ránk ez nem vonatkozik?
2010.02.22 21:50:07kencsuszí
ne csináljátok már... és ha a szavazáson a "fa@szopó híd" nyert volna, akkor most az lenne a neve?!?
2010.02.22 21:51:56kencsuszí
egyébként én is úgy emlékszem, hogy a névadó szavazás úgy lett meghirdetve, hogy az eredmény egy ajánlás, nem kötelező a döntéshozók számára.
2010.02.22 22:22:35czejp
A Kisokos térképén sem stimmelnek az utcanevek, pedig az hazai gyártmány. Vajon azért ki fizetett, hogy nemlétező utcák legyenek rajta ?
2010.02.22 22:36:35Dr. Morcz
Rosszul fogjátok meg a dolgokat. Stephen Colbert-et nevezzük át Stephen Megyeri-nek, és már meg is oldódott minden.
2010.02.22 22:45:20max_headroom
@kencsuszí:
Igen, ha a kiírásban nem szerepelt az obszcén kifejezések tiltása, és a többség a "fa@szopó híd"-ra szavazott, akkor annak kell nevezni.
Lehet utólag felelősségre vonni a kiírásért felelős bizottságot, de nem lehet megkérdőjelezni / felülírni a választók döntését. Demokráciákban legalábbis.
2010.02.22 22:56:55hillaby
f@sszopó híd rulez!
2010.02.22 23:04:20zolee65
Benne volt a kiírásban, hogy a legtöbb szavazatot kapó elnevezés lesz a híd neve? Nem.
Akkor miben hibáztak a kiírók?
2010.02.22 23:25:46Zsola777
A Colbert elmehet a 'csába, mindenki tudja, hogy nem az itt élők nyerték meg neki a szavazást.
A szavazás csak bénán lett megcsinálva, legközelebb majd névvel/lakcímmel lehet szavazni, abba nem szólnak bele a külföldiek, ott lehet pufogni, ha sérül a demokrácia!
2010.02.22 23:44:58falco_peregrinus
Van jobb, mint anyázni: egy évre el kéne/kellet volna nevezni Colbert-hídnak, aztán meg átnevezni Csák Norisz-, vagy Megyeri-, vagy más egyébre. Ezt még relatíve a legjobban lehetne emészteni. Idegenforgalmilag meg tutti frankó.
2010.02.23 00:47:15viktor134
atro: akkor végre egy érdekes pénzünk lett volna, nem mindig ugyanazt a vacak hidat akarnák eladni a turizmus szakértőink. :)
és igen is a chuck norris híd legalább érdekes lenne. :)
2010.02.23 02:07:27kkn
Mit lehet várni egy olyan országtól, ahol az eleink által már ( Carobertóból ) magyarosított nevű Károly Róbert király nevét agyatlanul tovább magyarosítja, és Róbert Károly nevű utak, utcák tömege lesz belőle?
Miközben egy csomó helyen így írja magát a királyt is?
A szó be nem tartása már megszokott. De legalább nem egy, a magyarok többsége számára semmitmondó ürge után lett elnevezve.
2010.02.23 03:42:01kismajom2
meg kellett volna kapnia a Colbert nevet. egyrészt méltó emléket állítana a hipergagyi magyar bürokráciának, másrészt legalább lenne egy kis vicces epizód ennek az amúgy eléggé szomorú sorsú országnak a történelmében. aki ebben nem látja meg az öniróniát az megérdemli azt a szellemi szintet ami jutott neki.
ugyanakkor a mélyen tisztelt inkompetens bizottság természetesen ugyanúgy ignorálta a honfitársaink véleményét is, akik pedig legtöbben Zrínyire szavaztak. ez a megyeri elnevezés meg pont olyan rohadtul unalmas, sekélyes és rettenetesen fantáziátlan, mint amilyenek a kretén döntéshozóink. az indoklás is hibádzik természetesen, hiszen a "megyeri" elnevezés max egy fővárosinak jelent bármit is, de ők meg nyilván enélkül is képesek beazonosítani a hidat.
2010.02.23 06:30:18zilus
Engem se hallgattak meg a netes szavazás után a döntéshozók, pedig micsoda kompromisszum lett volna: Steven Colbert of Megyer bridge.
2010.02.23 06:32:54zilus
Meg el is tudom rontani én is:
Stephen Colbert of Megyer híd akart lenni :)
2010.02.23 07:04:56Fikamatyi
Le kell bontani a hidat, epiteni egy ujat es azt mar el lehet nevezni okosabban is.
Tanulopenz.
2010.02.23 07:40:47fxdx
Ha nem lehet élő személyről elnevezni, akkor legyen a híd neve: "Majd Colbert híd lesz"
(Mindig mindent halál komolyan veszünk, semmi humor ebben az országban?)
2010.02.23 08:33:03Fikamatyi
Nincs is ra hasznalatbaveteli engedely. Az mar a legkevesebb, hogy hogyan hivjak.
Ez egy kovetkezmenyek nelkuli orszag.
2010.02.23 08:42:06levéd
"szerintem is a demokrácia alapelveinek sárba tiprása, "ha nekem nem tetszik, akkor nem érdekel, mit gondol a többség, mert mindenki hülye, csak én vagyok lángelme" típusú hozzállás"
hát megáll az eszem... monnyon le a bizottság? aki szerint a demokrácia sárba tiprása, hogy nem arról a komédiásról nevezték el az ország egyik hídját, az meg is érdemli. hű de pozitív üzenete lett volna, erről beszélt volna a bulvárvilágsajtó, és mindenki rajtunk röhögött volna. országimázs 2.0
2010.02.23 08:59:49bla80
A kedves bizottság nemhogy a szavazás végeredményét nem vette figyelembe, de a magyar szavazatokat sem. Na nem, mintha a Zrínyi híd annyira fantáziadús elnevezés lenne. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a híd budai oldalán inkább Budakalász van, mint Békásmegyer, szóval a Megyeri híd elnevezés ideológiája is kissé erőltetett :)
2010.02.23 09:48:56CApa
Sokáig a Pató Pál híd elnevezés vezetett, igen találó lett volna, és minden feltételnek megfelelt.
Mellesleg ebben az országban olyan sűrűn változnak a közterületek nevei, hogy egyszerűbb földrajzi koordináták szerint tájékozódni. Vagy tereptárgyak alapján - "az a híd a város északi szélén, ami a budai tóhoz közel van".
Még az utcák számozása is jó lenne, ott se nagyon lehetne vita, változtatni se akarnák minden kormányzati ciklusban...
2010.02.23 10:08:10velkedravce
Talán ki kéne 3 év után végre fizetni a vállalkozókat, munkásokat akik építették, meg lesittelni a betyárokat akik ellopták a pénzt, ja meg lelógatni róla azt a faszt aki miatt hullámos már az elejétől fogva, aztán lehetne tökölődni a nevén.
2010.05.06 17:15:58ubu1
Engem nagyon felháborít ez az egész bizottságosdi. Ha egyszer Colbert megnyerte azt a szavazást, akkor bármennyire is gáz, akkor is megnyerte. Tetszettek volna azt a szavazást okosabban kiírni, megfelelő feltételekkel körülbástyázva. Ha korrektek lettek volna az illetékesek, akkor szépen kiálltak volna a nyilvánosság elé, hogy jó, ezt beszoptuk, Colbert h
2010.05.06 17:17:09ubu1
híd lesz, aztán majd a következőnél odafigyelünk arra, amit ígérünk. Ennyi.
De nem ez történt, hanem tényleg a pártállami időket idézve felülbírálták a szavazást és leszartak mindenkit. Mert ők annyira értenek hozzá...