A Google biztosan kivonul Kínából

2010. március 14., vasárnap 00:19 |

Most már egészen biztos, hogy a Google bezárja a kínai leányvállalatát, írja a Financial Times egy névtelen forrásra hivatkozva. Az üzleti napilap szerint a döntést hamarosan bejelentik, de a kínai cég bezárása időt vesz igénybe, mert gondoskodni kell arról, hogy az alkalmazottaknak nem lesz részük semmilyen megtorlásban.

Marsha Wang, a Google pekingi szóvivője nem kommentálta a Financial Times értesülését, de már eddig is lehetett tudni, hogy a Google a kivonuláson gondolkozik. A cég januárban bejelentette ezen szándékát, és elhalasztotta két androidos mobiltelefonjának a piacra dobását. Március elején Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója csak annyit közölt a kínai terveikkel kapcsolatban, hogy hamarosan történni fog valami.

A Google és Kína viszonya év elején romlott meg, miután kiderült, hogy feltörték néhány kínai emberi jogi aktivista gmailes levelezését. A gyanú szerint a támadást a sanghaji Jiaotong egyetemről indították, ahol Kína programozóelitjét képzik. Az iskola diákjai február elején az IBM programozóversenyén olyan híres amerikai egyetemeket vertek el, amint a Stanford, az MIT vagy a Carnegie Mellon.

Komoly ára van a kivonulásnak, a világ legnagyobb internetes piacának elvesztése körülbelül 600 millió dollárral csökkentené a keresőcég bevételét a JPMorgan Chase becslése szerint. Egy másik felmérés ugyanakkor azt állítja, hogy Kínának sem lenne előnyös a Google kivonulása. A Nature tudományos lap szerint a kínai tudósok 84 százaléka fontosnak tartja a keresőmotort a munkájában, és a hiánya hátráltatná a kutatásokat.

A kínai kormány korábban barátságtalannak és felelőtlennek nevezte a Google viselkedését, ami nem méltó a cég világklasszis státuszához. A megoldás kulcsa a Google kezében van, mondta Li Ji-csung, Kína ipari és informatikai minisztere.

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!