Rózsa
18 °C
26 °C

Felnőtt a számítógép

2010.04.06. 00:52 Módosítva: 2010-04-06 08:24:02
Nem hibátlan eszköz az iPad, a koncepció azonban az: a három évtizede érlelgetett álmot végre megvalósította az Apple, és úgy tűnik, nem nagyon nyúlt mellé, mert az átlagfelhasználó szempontjából az iPad jobb, kényelmesebb, használhatóbb, gyorsabb és olcsóbb, mint a legtöbb hagyományos társa. A számítástechnika új utakra tévedt.

Megérkezett, kicsomagoltam, bekapcsoltam, majd a barátnőm kezébe nyomtam az iPadet. Bár szívesen játszottam volna vele én is, már a januári bemutató óta tudom, hogy nem nekem készült. Pontosabban nem az a fontos, hogy nekem mi a véleményem róla. Az iPad ugyanis nem azoknak jelentheti az informatika új korszakát, akik tudják, mi az a Flash, ezért hiányolni fogják a készülékből. Nem az a célcsoport, aki már hallott a multitaskról, és akit ezért zavarni fog, hogy az iPad nem képes a külső programok párhuzamos futtatására. Az iPad azoknak lett tervezve, akikről a számítástechnika eddig nem vett tudomást: a többségnek.

Egy korszak vége

Ha belegondolunk, egy mai pécé nem sokban különbözik két évtizeddel ezelőtti elődeitől: hasonló a kezelőfelület, hasonló problémákra hasonlók a megoldások, csak két dolog változott meg: az ár, és ennek megfelelően a felhasználók köre. Az 1983-ban megjelent Apple Lisa már tudta mindazt, amit egy mai gép, volt grafikus felhasználói felület, egér, azonban mai áron számolva 22 ezer dollárba, 4,3 millió forintba került. De az inflációt figyelembe véve körülbelül egymilliót kellett kifizetni az első IBM PC-ért, és az 1984-ben megjelent, tömegeknek szánt Macintoshért is. Ennyit viszont csak az áldozott a termékekre, akinek okvetlenül szüksége volt rá, és hajlandó volt tanulni is.

Azóta a világ megváltozott: manapság szinte mindenki használ számítógépet, azon intézzük a levelezésünket, abból szerezzük a híreket, a filmeket, lassan vécépapírként is egy lcd-kijelzőt fogunk használni. A pc nem opció többé, hanem szükség. A gépek viszont nem egyszerűsödtek, pedig a célközönség megváltozott. Mára kisebbség lett azokból, akik bármit meg tudnak csinálni gépükkel, és akik gyakran hangoztatják, hogy a számítógéphasználatot, akár a vezetést, jogosítványhoz kéne kötni. Hogy aki hülye, ne használjon pc-t. Nem értik meg, hogy a júzereknek joguk van hülyének lenni, hogy senkit sem lehet kötelezni egy bonyolult technológia megismerésére, és hogy nem a használók körét kéne a technológia bonyolultságának megfelelően leszűkíteni, hanem a technológiát kéne leegyszerűsíteni annyira, hogy mind szélesebb tömegek tudják használni azt.

Kenyérpirítót kell csinálni a számítógépből!

A koncepció az Apple-nél nem új, egy okos mérnök már a nyolcvanas években felismerte, hogy a számítástechnika egyszerűen nem tud megfelelni a tömegek elvárásainak, ezért drasztikusan át kell azt alakítani: kényelmesebbé, használhatóbbá kell tenni. A projekten dolgozó urat Jef Raskinnak hívták. Egy olyan interfész létrehozása volt az álma, amit olyan egyszerű használni, hogy a júzernek fel sem tűnik a tanulás folyamata. Hasonlítson egy kenyérpirítóhoz, mondta, amin pont ott vannak a gombok, ahol azoknak lenniük kell.

Mindent egyszerűen

Raskin aztán felismerte, hogy az emberek egyetlen integrált eszközt akarnak csak használni, amin értelemszerűen nem lehet úgy elhelyezni a gombokat, hogy azok mindig az aktuális feladatkörnek megfelelően álljanak, hiszen másmilyen kiosztás kell egy kamerának, egy telefonnak, egy gps-nek és egy számítógépnek. Ekkor jutott Raskin arra a következtetésre, hogy a jövő gépeire nem szabad gombokat pakolni, ehelyett a grafikus felhasználói felületet  kell átalakítani minden esetben annak megfelelően, hogy épp mire használjuk a gépet. Fényképezőgépnek? Legyenek a felületen csak a legszükségesebb gombok! Levelezőnek? Akkor tűnjön el az exponálóbillentyű! Mobilnak? Váljon az egész képernyő egy óriási tárcsázófelületté!

Raskin már a nyolcvanas években lerakta a húsz évvel később megjelent iPhone és iPad alapjait. Bár akkoriban még nem volt alkalmas a szakember terveinek a megvalósítására a technológia, az utat egyértelműen kijelölte Raskin, akit egyébként Steve Jobs az elsők közt rúgott ki, amikor a kilencvenes években visszatért az Apple-höz. Mindketten arrogáns, ellentmondást nem tűrő szakemberek voltak, és Jobs pozíciója erősebb ütőkártya volt, mint Raskin zsenije. A mérnök már meg sem tudta élni, hogy álma valóra váljon, mert 2004-ben, pont, amikor Steve Jobsnál, Raskinnél is hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, amiben azonban az Apple vezérével szemben rövid betegség után 2005-ben belehalt.

Az iPaddel most teljessé vált az öreg koncepciója, immár nemcsak a mobiltelefon, de a számítógép is Raskin terveinek megfelelően alakult át valami mássá. Fel kell ismernünk, hogy ez a tablet előzmény nélküli, leszámítva persze az iPod touch-ot, ami valójában egy iPad volt kicsiben, a számítógépes mezőnyben hasonló gépet azonban még soha, senki nem dobott piacra.

Az átlagfelhasználó

Ezen előzmények ismeretében gondoltam úgy, hogy a legjobb, ha az iPadet belenyomom egyenesen a barátnőm kezébe, próbálja ki ő, hogy Raskinnek igaza volt-e, vagy csak egy lázálmot kergetett az öreg. Bár a barátnőm ügyeskezű felhasználó, amikor megkérdeztem, mit szól ahhoz, hogy az iPadban nincs multitask, annyit válaszolt, hogy nem érdekli. Különben is, mi az?

A kísérlet a következő volt: arra kértem, használja a tabletet, mint egy normális számítógépet. Ha elakad, csak a legvégső esetben segítek, de próbáljon ki mindent, amit egy átlagos délutáni gépezés során szokott.

A Facebookkal kezdett, a barátkozás nem indult valami jól: mivel a közösségi oldalhoz készült alkalmazásnak még csak az iPhone-os verziója áll rendelkezésre, ezért az vagy nagyon kicsiben, az iPhone kijelzőjének méretében fut az iPad lcd-jének közepén, vagy kinagyítjuk, ekkor azonban pixeles lesz. Ugyanakkor Dóra pár perc alatt kiismerte az alkalmazást, és megnézte, mi van a barátaival, elolvasta a leveleit, elkezdett online közösségi életet élni.

Aztán gépelni próbált, és elégedetten jelentette, hogy műkörömmel is használható a cucc. Nekem voltak ugyan kifogásaim a virtuális billentyűzet ellen, de ezek elszálltak, amint kipróbáltam az iPadet: majdnem a beszédnek megfelelő sebességgel tudok gépelni, a virtuális gombok viszont minden további nélkül lekövették a mozdulataimat, sosem kellett a szoftverre várnom. Jó az is, hogy oldalra fordítva a gépet már majdnem akkora billentyűzetet kapunk, mint a netbookoké, akiknek az elég, elég lesz ez is. Más kérdés, hogy a kemény kijelző miatt egy idő után már kényelmetlen a gépelés, de egy levelet még simán meg lehet írni, a legtöbb ember meg ennél többet egyszerűen nem ír.

Ezután jött a fényképnézegetés, ami akkora élmény volt, mint pc-n még sosem. A tízcolos kijelzőn szépen jelennek meg a képeket, élesek, kontrasztosak, tele vannak színnel. Ezt azonban egy laptop is tudja. Az iPadből viszont nem lóg ki semmi, az ágyban fekve, köré csoportosulva nézni a fotókat olyan élmény, amilyenben a hagyományos képek óta nem nagyon volt részünk. Volt ugyan eddig is iPhone, de az kicsi volt. Akadtak tabletek, de azok meg nehezek, zajosak, forrók voltak, és az irányítás sem volt hibátlan. Az iPad viszont néma, alig hetven deka, sosem melegszik, és a képeket egyetlen magától értetődő mozdulattal lökjük tovább, nagyítjuk ki, forgatjuk el, küldjük tovább emailben.

A gép előtt ragadt

Ezután jöttek a játékok, amik egyelőre többnyire bénák iPadre, de akad köztük olyan, ami már most sokkal hosszabban le tud kötni, mint a legtöbb iPhone-os játék. Például a repülés-irányírós, amelyiket Dóra ki sem akarta próbálni, aztán elindította, és vagy húsz percre benne ragadt. Jelenleg csak néhány ezer program van a készülékre, de az iPhone 160 ezres kínálatát elnézve hónapokon belül nem lesz olyan alkalmazás, ami ne lenne meg a tabletre.

Használat közben feltűnt, hogy még ötórányi nyomogatás után is ötven százalék fölött volt az akkuteljesítmény, és hogy a hangszórók játékok és filmek közt is úgy teljesítettek, mint a prémiumkategóriás laptopokon.

Aztán elővettük a könyvet, az egyetlent, ami jelenleg rajta volt az iPaden, a Micimackót. A barátnőm elkezdte lapozni, és az alkalmazás teljesen elvarázsolta. A lapozás pont olyan, mint egy könyvben, a kijelző érzi, hogy hol érintjük meg, és onnan hajlítja be a lapot. Az illúzió tökéletes, mielőtt átforgatnánk a következő oldalra, még láthatjuk az előző lapon a szöveget halványan, hátulról. "Képzeld már el, milyen aranyos lehet a gyerekeknek ebből mesélni", mondta Dóra, aztán kipróbálta a szövegkereső funkciót (ami az offline könyvekből nagyon hiányzik), és elégedetten állapította meg, hogy a fuck-szó egyszer sem szerepel a Micimackóban. Pedig Malacka kapcsán előkerülhetne néha.

Ugyanakkor mindkettőnknek feltűnt az is, hogy a kijelző bizony fárasztja a szemet. Ezt előre sejtettem, hiszen egy lcd-panelről van szó, az iPadet olvasni azonban kicsivel talán fárasztóbb, mint a hagyományos kijelzőt, mert közelebb van hozzánk, mert élesebb a kép, mert könyvszerűbben használjuk, pedig nem az. Egy-egy novellát, cikket olyan kényelmesen tudunk elolvasni rajta, mint azelőtt még egyetlen eszközön sem, de a regényeknek továbbra is a papírlap, vagy az e-papír marad.

Amit fel lehet róni

Azért szó essen a negatívumokról is, amik csak nekem tűntek fel: a wifi-t nehezebben fogja be az iPad, mint a laptopom, így ha lopni akarjuk a jelet (amire a teszt miatt szükség volt, hiszen a tábla nem működött arról a mobilnetről, amit a telefonom szolgáltat a laptopomnak), türelmesnek kell lennünk.

Nincs Flash-támogatás. Ennek okairól lehet vitatkozni, ismerve a maces Flash hibáit meg is értem az Apple-t, hogy azt kihagyta az iPadből, de attól még tény, hogy böngészés közben ez egy fájó pont. Sok online játékot nem tudunk futtatni, nem tudunk például Indavideót nézni, de még a Facebookon is flashes nagyon sok népszerű játék. Nincs multitask sem, de ez valóban olyan probléma, ami csak a felhasználók töredékének fog feltűnni, tehát a koncepció szempontjából érdektelen, nem létező jelenség. Nagyon hiányoztak a tabok a böngészőből, a jelenlegi módszer az oldalak közti váltogatásra nehézkes, lehet ezt sokkal jobban is csinálni.

Az összes kifogásom ellenére azonban biztos vagyok abban, hogy pár éven belül egy átlagos felhasználónak az jelenti majd a pc-t, amit először az iPad fogalmazott meg. Ez a készülék ugyanis a számítástechnika kenyérpirítója. Azt és úgy csinálja, ahogy azt egy gépnek tennie kell, ahogy mindig is tennie kellett volna. Nem gondolom, hogy az első generációs iPad veszi át a világuralmat, sőt, még csak az sem biztos, hogy az Apple gyártja majd a tökéletes tabletet, de az több, mint valószínű, hogy a most bemutatott készülék szolgáltat majd mintául a közeljövő gépeihez. Az iPaddel ugyanis felnőtt korba lépett a számítástechnika, és végre elkezdett a célközönségnek szólni, a többségnek. Lehet ez ellen küzdeni, de aki nem tér át az új koncepcióra, aki a régi világ maradványát akarja foltozgatni, életben tartani, az sokkal nagyobbat fog bukni mint azok a mobilgyártók, akik nem értették meg az iPhone premierjén, hogy új korszak kezdődött.

Az iPadet az XMS-től kaptuk tesztelésre.