Fotósok is perlik a Google-t

2010. április 8., csütörtök 16:03

Az amerikai fotográfusok és illusztrátorok szövetsége is a szerzői jogok megsértése miatt perli a Google-t. Azt követelik, hogy fizessen kártérítést az interneten megjelenő digitalizált könyvekben lévő illusztrációkért.

A fotósok is perlik a Google-t digitalizálási programja miatt. "Ez az eljárás a korrektségről és a kártalanításról szól" - hangsúlyozta James McGuire, az eljárást kezdeményező ügyvédi iroda munkatársa, hozzátéve, hogy mások szellemi termékét csak az ezekért járó díjak megfizetése után szabadna felhasználni.

Az Amerikai Írószövetség és az Amerikai Könyvkiadók Szövetsége 2005-ben indított eljárást a Google digitalizálási törekvései ellen, amelyekkel a felperesek szerint szerzői jogokat sértett az informatikai óriásvállalat.

Az ügyben 2008 őszén született megállapodás, amelynek alapján a Google 125 millió dolláros szerződést kötött az írókat képviselő különböző amerikai csoportokkal műveik internetes felhasználásáról és az ezekből származó bevételek elosztásáról.

Denny Chin bíró tavaly novemberben azonban visszautasította a fotográfusok és az illusztrátorok képviselőinek kérését, hogy ők is csatlakozhassanak a szerzők és kiadók keresetéhez, és javasolta, hogy kifogásaik érvényesítéséhez kezdeményezzenek külön eljárást.

Az új csoportos kereset szerdán érkezett meg a New York-i kerületi bíróságra. A Google az újabb beadványra mindössze azt válaszolta: biztosak abban, hogy a Google Books tevékenysége a nemzetközi szerzői jogokkal teljesen összhangban áll.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nagy üzlet a böngészőválasztás - 2010.04.08.
A böngészők ingyenesek, mégis rengeteg pénzt termelnek. Az Opera fejlesztését vezető Johan Borg beszélt a böngészőválasztás fontosságáról.
Személyes profiljaik újbóli beállítását kérik a Buzz használóitól - 2010.04.06.
A Google a személyiségijog-védők nyomására módosította a Gmail közösségi funkcióját.
Vietnam cáfolja a Google vádjait - 2010.04.06.
A cég szerint a vietnami kormány hackertámadással nyomta el a polgárok ellenkezését.