Flash hiánya miatt késnek a smartbookok

2010. május 7., péntek 17:02

Csipgyártók kitalálták, hogy a mobilokban használt technológiát belerakják nagyobb, laptopra hasonlító eszközökbe, és ezek lesznek majd az Atom processzoros netbookok riválisai. A terv meghiúsult, mert a nem készült el időben a Flash optimalizált változata, és mindenki inkább a táblagépekre koncentrál.

Tavaly a Qualcomm és még néhány chipfejlesztő vállalat olyan új minilaptopok eljövetelét ígérte, amelyek a bekapcsolás után szinte azonnal használhatók, és jóval tovább kitartanak egy akkumulátortöltéssel, mint az eredeti és mára elterjedt, Intel Atom processzorra épülő netbookok.

A kezdetben smartbook néven reklámozott termékek (amiket jogviták miatt kellett átnevezni) az ARM processzorát használják, és részben ebből fakadóan Linuxot vagy valamilyen Linux-alapú operációs rendszert futtatnak. Pontosabban: használnának és futtatnának, ugyanis a mai napig egyetlen ilyen készülék sem került piacra.

Megakadt a Flash

Ennek okairól kérdezte a ZDNet UK a chipplatformot fejlesztő ARM marketingvezetőjét. Ian Drew a szaklapnak azt mondta: a termékek csúszása részben azzal magyarázható, hogy az Adobe késik az ARM-támogatás bevezetésével. „Mivel internetezésre való eszközökről beszélünk, nem lenne baj, ha az internetes tartalmakat meg tudnák jeleníteni. A Flash optimalizálásának csúszásával megakadt a munka” – magyarázta. Drew abban bízott, hogy a Flash Player ARM-ra szabott változata már 2009-re elkészül, ám a jelenlegi menetrend szerint csak az idei második félévben van erre esély.

Egy másik ok, hogy az Apple iPad által elindított táblagépőrület elbizonytalanította a smartbookok mellett elkötelezett gyártók egy részét, ezek most újragondolják a terveiket. Kétségtelen tény: a múlt hónapban egy másik ARM-vezető beszélt arról, hogy még az idén több mint ötven ARM-alapú internettábla kerül piacra. A bizonytalansághoz az is hozzájárulhat, hogy egyes szakértők szerint a netbook, mely a globális gazdasági krízis idején szerény teljesítményű, de megfizethető árú alternatíva volt a vásárlók számára, teljesítette a küldetését, és – legalábbis a fejlett piacokon – kimegy a divatból.

Ian Drew azt mondja: az sem segít, hogy a Linux változatlanul nem vált népszerűvé és általánosan elfogadottá ebben a műfajban sem. „Legalább már tudjuk azt, amit két évvel ezelőtt nem tudtunk. Sokat tanultunk arról is, hogy hogyan kell együtt dolgozni a szoftverfejlesztő cégekkel. Persze csalódott vagyok amiatt, hogy egyelőre az áruházláncokban nem lehet smartbookot vásárolni, de biztos vagyok benne, hogy valami történni fog” – mondta nem éppen sziklaszilárd meggyőződéssel a marketingvezető.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Atomot a mobilokba - 2010.05.05.
Az Intel csipje eddig csak netbookokba került, most itt az alacsonyabb fogyasztású változat.
Antitröszt per indulhat az Apple ellen - 2010.05.04.
Nem tetszik a hatóságoknak, hogy csak az Apple által meghatározott programozási nyelveken írhatnak a fejlesztők alkalmazásokat.
A nagyok kicsinálják az Adobe Flasht? - 2010.05.03.
A Microsoft, az Apple, a Firefox és az Opera és a Google is az Adobe ellen, egyetértés nélkül.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!