147 millió dollárt kap a Farmville készítője

2010. június 15., kedd 11:59

A Facebook legnagyobb játékszolgáltatója 13,5 milliárd jent, vagyis 147 millió dollárt kapott a japán Softbanktól – állítja két, a megállapodást ismerő forrás.

A két cég megegyezett abban, hogy közösen promotálják a Zynga játékait a Softbank mobilszolgáltatón keresztül – főként Japánban, de más országokban is. A két cég szóvivője nem kívánta kommentálni a hírt.

A Zynga havi 237 millió aktív felhasználóval vezető a közösségi játékok piacán, és a hét legnépszerűbb játékból hat az övé. A Zynga leghíresebb játéka a Farmville, amit közel 80 millióan játszanak a Facebookon, de az oldalon elérhető játékok népszerűségi toplistáján az első tízből hét, illetve az összes alkalmazás listáján a top 10-ből öt Zynga-fejlesztés. A cég egyébként más platformokra is gyárt játékokat, így MySpace-re, MSN-re, My Yahoo-ra és iPhone-ra.

A Softbank Japán harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója, az idén a részben magyar alapítású Ustreambe fektetett húszmillió dollárnyi tőkét, de további tőkét is befektet a következő időszakban. Vagyis 20 millió dolláros azonnali befektetésről van szó, és egy 55 millió dolláros, 2011-ben lejáró opcióról. Ezzel a Softbank a Ustream legfőbb részvényesévé válik.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Farmville készítője kiszállna a Facebookról - 2010.05.11.
A legnépszerűbb facebookos alkalmazásokat készítő Zynga saját közösségi oldalt építene több tízmillió játékosának.
Ötmilliárd dollárt ér a Farmville gyártója - 2010.04.07.
Tőzsdén jól menne a Zynga részvénye, de a cégnek megoldást kell találnia néhány buktatóra. Csökken a játékainak a népszerűsége.
Orosz befektetők az online játékiparban - 2009.12.16.
A Facebook egyik jelentős befektetője 180 millió dollárral szállt be az egyik legismertebb flashjáték-fejlesztő cégbe.