Pillangó-effektus a Napon

2010. június 15., kedd 11:24

A kis területre korlátozódó zavarok hatással lehetnek a később megjelenő, jóval nagyobb jelenségekre is.

A NASA nemrégiben felbocsátott Solar Dynamic Observatory (SDO) szondája a jelek szerint beváltja a hozzá fűzött reményeket, és segíthet felderíteni a Nap működésének megértéséhez szükséges legapróbb részleteket. A szonda egyik kulcsfontosságú műszeregyüttese az AIA (Atmospheric Imaging Assembly, kb. légköri képalkotó), amely a teljes napkorongot igen jó felbontással képes vizsgálni.

20100611 sdo
A napkorong egy részlete az SDO felvételén

Adatainak felhasználásával nagyszerűen megfigyelhető, amint a korong egyik részén levő jelenség hat a tőle roppant távoli régiókra. Lényegében a káoszelméletből ismert pillangó-effektus tanulmányozható: egy kezdeti apró hatás láncreakciószerűen jóval nagyobb skálájú jelenségeket befolyásol.

A műszer segítégével sikerült megfigyelni, amint a fotoszférába, azaz a Nap megfigyelhető felszínére emelkedő mágneses mezők kisebb flereket váltanak ki, amelyek mágneses Alfvén-hullámokat gerjesztenek. A mozgásba hozott anyag tömegétől függően a hullámok több száz-több ezer kilométeres másodpercenkénti sebességgel haladnak. Az Alfvén-hullámokban a plazmaanyag mintegy befagy egy mágneses burokba, amelyet az áramló töltött anyag gerjeszt. A tovaterjedő hullámok hatása még eredeti kiterjedésüknél mintegy ötször-tízszer nagyobb területen tapasztalható.

A nagyobb területeket érintő jelenségek, például protuberanciák és anyagkidobódási jelenségek kutatásával a Nap általános mágneses terének szerkezete, valamint a több millió fokos külső légkörének szerkezete vizsgálható, amely létfontosságú a korona rendkívül magas hőmérsékletének megértéséhez. Mivel az SDO átlagosan egyetlen nap alatt generál annyi adatot, mint a TRACE szonda öt év alatt, minden reményünk meglehet arra, hogy számos Nappal kapcsolatos rejtély a már a közeljövőben megoldódhat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Nap, ahogy még soha nem láttuk - 2010.04.22.
A NASA legmodernebb űrszondája még a tudósokat is elkápráztatta képeivel.
Üstökös száguldott a Napba - 2010.04.14.
A SOHO napfigyelő szonda rögzítette a nem mindennapi csillagászati jelenséget.
Üstökös csapódott a Napba - 2010.01.05.
A NASA űrszondája felvette az eseményt.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!