Konkurenciát kap a Foursquare

2010. június 17., csütörtök 15:55

A Twitter is betörne a helyzetmeghatározós versenybe, legújabb fejlesztésével már itt is megoszthatjuk, hogy éppen melyik szórakozóhelyen vagyunk. Az még nem világos a szakemberek előtt, hogy ez jó vagy rossz a konkurenseknek, a Foursquare-nek és a Gowallának.

A Twitteren is megoszthatjuk ismerőseinkkel, éppen melyik kávézóban vagy szórakozóhelyen vagyunk, elindult a Twitter Places nevű szolgáltatás. Vagyis a twitekhez kapcsolhatjuk a tartózkodási helyünket is. Hasonlóan a Foursquare, Gowalla, Brightkite, Loopt Star alkalmazásokhoz.

Számítógépről, böngészőből és mobilról is be lehet jelentkezni a kívánt helyekre, valamint integrálni lehet az eddigi két legnagyobb helyzetmegosztó alkalmazást, a Foursquare-t és a Gowallát. A Twitter szorosan együttis működött a két céggel, hogy bárhonnan kattintunk egy szórakozóhelyre, automatikusan megjelenjenek a twitek is és a bejelentkezések is.

Szakértők még vitatkoznak azon, hogy ez jó lesz-e az említett alkalmazásoknak vagy épp ellenkezőleg, konkurenciát jelent nekik. A TechCrunch szerint nagyon jól jön a Foursquare-nek és a Gowallának a Twitter újítása, mert ha a három alkalmazás adatait összeszedjük, már igen jó adatbázist kapunk a látogatott helyekről.

A Next Web szakírója szerint azonban nem biztos, hogy jót tesz az új konkurens megjelenése a piacon. Hiszen ha valaki úgy dönt, hogy a Twitteren osztja meg, éppen hol van, az nem jelenik meg a Foursquare-en és a Gowallán. Még az is felmerült, hogy a Twitter egyszerűen a másik két szolgáltató adatbázisát használja, míg fel nem építi sajátját.

Az sem biztos, hogy fogják használni a twitterezők, mert alapvetően nem erre használják a Twittert. Ráadásul a két helyzetmeghatározó szolgáltatásnál biztosak lehetünk abban, hogy csak a barátaink láthatják, hogy éppen hol vagyunk.

A szolgáltatás még nem elérhető Magyarországon, így nem tudtuk még kipróbálni, de az ígéret szerint a következő héten 65 országban, így remélhetőleg itthon is elindul a Twitter Places.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kínában betiltották a Foursquare-t - 2010.06.04.
Túl sokan jelentkeztek be a Tienanmen térre.
Átereszt a kínai Nagy Tűzfal - 2010.05.24.
Google Androiddal teszteltük a nagy állami cenzúrát. A rendszer hatékony, de szerencsére hamar kiderült, hogy nem eléggé.
Jelentsük fel saját magunkat! - 2010.04.09.
Dúl a harc a helyzetmegosztó mobilos alkalmazások között, itthon is két táborra szakadtak a felhasználók.