Az olvasás magányos, de az élmény közösségi

2010.06.26. 00:19
Egy könyvvel indult bő egy évvel ezelőtt a Moly könyves közösségi oldal, ma már több mint ötvenezer kötetet vittek fel a felhasználók. Nagy Bence fejlesztő szerint az a cél, hogy az olvasni szeretők meg tudják beszélni legutóbbi olvasmányélményeiket, beszélgessenek a könyvekről, közösségi élet alakuljon ki. Az oldalnak kilencezer felhasználója és tizenöt önkéntes szerkesztője van.

Képzeljük el, hogy az összes, könyveket szerető barátunkkal egyszerre tudjuk megosztani legutóbbi olvasmányélményünket, egy kattintással ajánlhatnak nekünk új könyveket, és meg is tudjuk beszélni, mit gondolunk a legújabb bestsellerről. A nagyjából egy éve működő Moly erre vállalkozik. Nagy Bence akart egy könyves közösségi oldalt, mert szerinte az olvasás már-már szubkultúrának számít, hiszen ma már nem mindenki olvas, de éppen ezért rajongani is lehet érte. Vagyis össze lehet gyűjteni a könyvekért rajongókat.

moly

Mit olvassak a buszon?

Nagy Bence tavaly kezdte fejleszteni az oldalt, igazából egy véletlennek köszönhetően. Egy ismerősüktől kölcsönkaptak egy lakást fél évre, ha gondját viselik a gazdák kutyáinak. Másfél órát kellett utaznia a munkahelyére és vissza, és olvasással töltötte az időt. Néhány hét után a barátok könyvei felől érdeklődött, hogy ki tudja választani a következőt. Végül ezt intézményesítette a Mollyal. Vannak hasonló külföldi példák, mint a Shelfari, a Goodreads vagy a Librarything, de a Moly annyiban más, hogy inkább az ember felől közelít a könyvhöz.

Egy éve egy könyvvel indult az oldal, ma már ötvenezer könyvet vittek fel a felhasználók, de Nagy Bence szerint nem is ez a fontos adat, a lényeg, hogy jó könyvek kerüljenek fel. A Molyon egy könyvről csak a szerzőt és a címet tárolják, mert a lényeg a közösségben van, és ha beszélgetni akarnak egy könyvről, akkor sohasem azzal kezdik, hogy „figyelj, olvastam egy tök jó könyvet, ez volt az ISBN száma”. Csak annyi adat van egy könyvnél, hogy tudjanak beszélgetni róla. A felhasználók építik a közösséget, és közben épül az adatbázis.

A tagságnál nemcsak az számít, hogy szeressenek olvasni, hanem hogy otthon legyenek a közösségi oldalak világában. Nem véletlen, hogy a tizennyolc és harmincöt év közötti korosztály használja a leginkább, a fiatalabbak kevésbé molyolnak. A felhasználók kétharmada nő.

Tömeges szubkultúra

Az olvasás népszerűtlensége érdekes kérdés, mondja Nagy. Valószínűleg el kellene kezdeni nem a tömegkultúra részeként tekinteni rá, hanem az egyik legjelentősebb szubkultúraként, és akkor azt lehetne mondani, hogy még mindig többen olvasnak, mint ahányan dzsesszt hallgatnak. A tévé után a net másfajta szempontból nem kedvez a könyveknek. Az előbbi legfőképpen az időt vette el, az utóbbi más olvasási stílusra szoktatja rá az embereket, és az, hogy a szöveges információkat csak szkenneljük és szűrjük a szemünkkel, lassan oda vezet, hogy a hosszú szövegek olvasása szokatlanná és megterhelővé válik. Ha meg az értelmezés képessége odavész, akkor már messze nem az a kérdés, hogy a regényben leírt történetet képi világgá tudja-e alakítani az olvasó a fejében.

A legtöbben azt osztják meg, milyen könyvük van, mit vennének meg, mit cserélnének el. És persze az élményeiket. A másik legfontosabb pillért ugyanis a párbeszédek adják, a hozzászólások száma az értékelő csillagozással egyezik meg. Az olvasás magányos tevékenység, de az élmények már közösségiek, magyarázta Nagy Bence.

Egy lépés az olvasóig

A Moly persze lehetne sikeresebb és jobb, de még mindig egyszemélyes projekt. Persze az önkéntes szerkesztők nagyon sok terhet levesznek Nagy Bence a válláról. Jelenleg is működik a Molybolt, ezt az Anima könyvesbolt üzemelteti, ők valószínűleg a legnagyobb kis hálózatnak számítanak. Megvan a lehetőség arra, hogy a webshopot egyedivé alakítsák, hiszen a Moly jó közvetlen kapocs lehet a könyvkiadók és az olvasók között, és ennek valószínűleg rosszat tenne, ha úgy tűnne, mintha ez az oldal csak valamelyik nagy hálózat fiókcége lenne. Ezért megpróbálnak a saját lábukon megállni, és apró lépésekkel haladni.

Mivel a Moly tematikus közösségi oldal, a felhasználók is azokból lesznek, akik már tagok más közösségi oldalakon. Aki nem iwiwezik, facebookozik, twitterezik, az valószínűleg a Molyon sem marad meg. Ezért kell a Molynak megjelennie ezeken az oldalakon. Ráadásul a népszerűsítésnek is ez a legolcsóbb módja. A Moly most lépett abba a fázisba, hogy egy nagy családból néhány tízezer fős kisváros lett, a régi felhasználók néha nehezen viselik az ebből fakadó változásokat. A cél, hogy pezsgő élet legyen a Molyon. Azt nem lehet előre megjósolni, hogy mi lesz öt év múlva, hiszen webes közegben ez nagyon hosszú idő. Nagy Bence azt szeretné, hogy egyenlőségjel legyen az olvasni szeretők és a Moly-tagok között.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM