Katalin
3 °C
9 °C

A tökéletes játék drogok hatása alatt készül

2010.07.13. 20:18
Három év után itt a második rész, ami pont olyan, mint az első, csak jobbak a küldetések és változatosabb a játékmenet. A polírozásra szükség is volt, hiszen már nem esik le olyan könnyen az állunk a sajátos világot bemutató Galaxytől, de a grafika és a speciális fizika még mindig üt.

Már hároméves a Super Mario Galaxy. Ezzel csak akkor szembesültem, amikor megérkezett a második rész. Valamiért azt hittem, hogy tavaly készült, tavaly év elején, de ez a 2007-es premier sokkolt. Nemcsak arról van szó, hogy ahogy egyre idősebb vagyok, gyorsulva pörögnek a percek és minden nap ajándék, inkább a program erejéről: annyira friss volt a maga korában, olyan sok ötlet volt benne, hogy ha rágondolok, egy modern, a mai igényeket kielégítő szoftver jut az eszembe, nem egy lelet.

Még egy lapáttal

A Nintendónál valószínűleg másként gondolták a dolgot, mert kiadták a második részt, ami a tér és az idő koordináta-rendszerében nehezen ábrázolható objektum. Kezdődött ugye minden 1981-ben a kétdimenziós figurákkal, aztán 1996-ban megjelent az első háromdés verzió Nintendo 64-re, a 2007-es, Wii-s Super Mario Galaxy-t azonban már nehéz lenne definiálni. A főszereplő ugyanis különböző bolygókat, bolygórendszereket járt be, ám egy-egy égitest sokszor csak akkora, mint egy hőlégballon, ezért a fent és a lent pillanatok alatt megváltozott, és természetesen a fizika is sajátos értelmet nyert.

Az első rész minden idők egyik, ha nem a legjobb mariós programja volt, köszönhetően annak az ipari mennyiségű gombának, amit a készítés közben elfogyasztottak az alkotók (és mi szolgálhatná jobban egy Mario-készítés érdekeit, mint a gomba?).

Nehéz volt elképzelni, hogy mit lehet a Galaxyhez hozzárakni, és hát drasztikus változásra nem is érdemes számítani: a második rész ugyanaz, mint az első, csak kicsit feldíszítve, játszhatóbbra polírozva, így nem jelent hasonló forradalmat, mégis  jobb lett annál.

Az újdonságok az egészen kis dolgoktól a játékmenetet komolyan befolyásoló tényezőkig terjednek. Apróság például a bolygóváltás módja: ha két égitest távolsága kisebb, mint Mario maximális ugrásának kétszerese, akkor át tudunk pattanni egyikről a másikra. Ehhez csak annyi a dolgunk, hogy beleugorjunk a másik bolygó tömegvonzásába, és az már át is szippant minket. Ez a jelenség megvolt a korábbi részben is, most viszont megesik, hogy csak bolygó-körüli pályára állunk, felgyorsulunk, és úgy repülünk tovább egy még távolabbi objektumhoz.

Párbeszéd a felek közt

A szürreális kalandokat valamivel szórakoztatóbb részek szakítják meg, például örök élmény marad az a pillanat, amikor Mario leveszi a sapkáját, vagy amikor egy átvezető animációban a szerepjátékokat gúnyolva dönthetünk aközött, hogy Mario "That"s right"-ot vagy "Yes"-t feleljen a feltett kérdésre.

A játékmenet elképesztően pörgős, izgalmasabb, mint az első részben, és most már talán nemcsak a zseniális, ötletes grafikától és a tetszőleges fizikától fog leesni az állunk, hanem a kalandoktól is. Bár Mario a térben minden irányban mozog, a szoftver intelligens kamerakezelésének hála sosem maradunk le egyetlen részletről sem, nem fogjuk a konzolt anyázva a távirányítót a sarokba dobni, csak mert a programozók hibájából kihagytunk egy jelenetet.

A nehézség miatt már inkább: sokszor akkora kihívást jelent átugrani egy részen, hogy legszívesebben minden emberi lényt, akinek köze volt a program elkészültéhez, bedobnánk a Prince of Persia ajtóba rejtett testfűrészébe.

Szerencsére erre nem lesz szükség, érezték ugyanis az alkotók. hogy itt-ott nagy a baj, ezért adtak segítőket is, akik kérésre helyettünk teljesítik az adott pályaszakaszt. Nevezhetnénk ezt csalásnak is, de aki már hagyott félbe Mariót azért, mert talán a rossz szerencse, talán a negatív energiák miatt nem tudott átugrani egy síkegyszerű szakadékot, az tudja, milyen jól jön a támogatás. Ez persze csak a végső fegyver, mert alapvetően elég intuitív a játék, és miközben egyszerre használjuk a joystickot, célzunk a kijelzőre a fegyverként használt kontrollerrel, amit időnként rángatunk is, a történetben érezzük magunkat, és könnyebben hozunk döntést vészhelyzetben.

Társasjáték

További izgalmat ad a játéknak, hogy időnként Yoshi, a békafejű dinoszaurusz hátára pattanhatunk, akinek egészen más mozgása és speciális képességei vannak, mint Mariónak, amit meg kell szokni, viszont ez a plusz egyértelműen színesíti a játékmenetet.

A Super Mario Galaxy 2 egy közel hibátlan program, persze csak annak, aki szereti a platformjátékokat, de nekik kötelező darab: nincs még egy olyan konkurens a piacon, amiben hasonlóan jó lenne a grafika és a zene, aminek ekkora ötlet lenne az alapja, ami ilyen hosszan lekötne. Az új Galaxy maximálisan kielégíti az elvárásokat, és nemcsak az enyémeket, hanem az egész világsajtóét, tízből tíz pontnál kevesebbet ugyanis kevesebben adtak rá.

Mi csak ötöt adunk, igaz, ötből.

Super Mario Galaxy 2

Jobb, mint az első rész, pedig azt is a legjobban egyikének neveztük. Néha kicsit nehéz, de nyugtatók hatása alatt azért a többség végig tudja játszani.

 

Hivatalos honlap