Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Idén jönnek a Windows 7-es táblagépek

2010.07.14. 10:13
Steve Ballmer vezérigazgató elismerte, hogy az okostelefonok piacán egy körből kimaradt a Windows Mobile, és a Microsoft nem akarja ugyanezt a hibát elkövetni a táblagépekkel. Az első Windows 7-es érintőkijelzős gép még idén karácsony előtt megjelenik.

Csúszik a korábban bemutatott Windows 7-es táblagépek megjelenése, és a Microsoft egyik legnagyobb partnere, a Hewlett Packard is inkább a frissen felvásárolt webOS operációs rendszerére koncentrál. Ez azonban nem tántorította el a szoftvergyártó óriást, és Steve Ballmer vezérigazgató elmondta, hogy még az idén megjelennek az első táblagépeik.

Tami Reller Windowsért felelős alelnök két prototípust is bemutatott, egy kétkijelzős Toshibe Librettot, és egy olcsóbb kínai kütyüt, amit a Hanvon nevű cég gyárt. Ballmer nem győzte kihangsúlyozni, hogy a következő hónapokban ennél sokkal több táblagép jelenik meg, a Dell, az Asus és a Samsung is készít. Lesznek billentyűzettel felszerelt modellek is, amelyek inkább a laptopokra hasonlítanak, és lesznek iPad-szerű eszközök is.

Arra a kérdésre még nem érkezett válasz, hogy a Windows 7 képes lesz-e néhány másodperc alatt elindulni, az eszközök akkuja 8-10 óra folyamatos működést is biztosítanak-e, és ugyanúgy az érintőkijelzőhöz lesz-e igazítva az interfésze, mint például az Androidé.

Beszámolók szerint Ballmer az okostelefonokra szánt Windows Phone 7 operációs rendszerről is beszélt, és elismerte, hogy elődje, a Windows Mobile esetében kimaradt egy generáció. A februárban bemutatott Windows Phone 7 azonban kedvező kritikákat kapott, és Ballmer szerint az emberek büszkén használják majd.