Máté, Mirella
11 °C
13 °C

A HTC gyártja a Nexus Twot?

2010.07.30. 17:18
A HTC első az egyenlők között, hiszen a Google Android platformjának újdonságait hamarabb kapja meg konkurenseinél.

Hivatalosan is bejelentették, hogy rövidesen elérhető lesz a Google Android 2.2-es a HTC Evo 4G-n. A Froyo kódnéven fejlesztett operációs rendszer számos újdonságot nyújt elődjéhez képest, és ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy a készülékek gyorsabbak általa és tovább is bírják egyetlen feltöltéssel. Ennek az Evo 4G esetében van nagy jelentősége, hiszen a készülékbe annyi technológiai újdonságot zsúfoltak, hogy hamar lemerül.

Elsők közt

A frissítéshez jövő héttől lehet hozzájutni, és az amerikai felhasználók értesítést is kapnak majd róla. A várakozások szerint a Sprint hálózatában működő EVO telefonok mindegyike 2.2-es szoftvert fog használni augusztus közepére.

Akik elfogadják a felhívást, azok vezeték nélküli hálózaton is hozzájuthatnak a szoftverhez, de manuálisan is le lehet majd azt tölteni.

Ami igazán érdekessé teszi a sztorit, az a sorrend. A 2.2-es szoftver ugyanis az EVO-n fog felbukkanni először. Pontosabban másodszorra, hiszen a Google már elérhetővé tette a Froyót saját telefonjára, a szintén HTC-gyártotta Nexus One-ra, de az EVO lesz az első partnerkészülék, amelyik megkapja az operációs rendszert.

Mindez azért is érdekes, mert a szakértők arra számítottak, hogy a Motorola nagyon sikeres Droidja kapja meg először a szoftvert, a jelek szerint azonban másképp alakul az upgrade. A későbbiekben érdekes lesz látni, hogy a Google-nek kiszolgáltatott mobilgyártók hogyan fogják majd viselni, hogy csak jelentős késésekkel kapják majd meg az aktuális csúcstechnológiát biztosító szoftvert partnerüktől.

Hosszú múlt

A HTC mindenesetre elég jó helyzetben van, és nemcsak azért, mert több androidos mobilt ad el, mint a Motorola, de kapcsolatai a Google-lel hagyományosan jók: az elsők közt telepítették az operációs rendszert mobiljaikra, sokat tettek azért, hogy az Android sikeres legyen, ráadásul a távol-keleti cég gyártotta a Google saját mobilját, a Nexus One-t is.

Sőt, ők gyártják a Nexus Two-t, pedig hivatalosan nincs is ilyen telefon, a Google ugyanis bejelentette, hogy a szerény eladások miatt nem lesz a Nexus One-ból második verzió.

A HTC Droid Incredible ugyanakkor sok ponton emlékeztet a rövidesen utód nélkül elhaló mobilra. Gyártási költsége például 163,5 dollár az iSuppli szerint, ami majdnem annyi, mint a Nexus One anyagköltsége volt a bemutatás környékén.

Az iSuppli elemzője szerint azonban más jelek is bizonyítják, hogy a Droid Incredible lehetett volna a Nexus Two, ha az gyártásba kerül. Például mindkettőnek 3,7 colos AMOLED-kijelzője van. Hasonlítanak abban is, hogy ugyanazt az 1 gigahertzes Snapdragon processzort, valamint 4Gbites Mobile DDR-memóriát használják. A különbség elsősorban a GUI-n látszik, hiszen a Droid a HTC Sense kezelőfelületét használja, ráadásul optikai trackpad került a trackball helyére, és a kamera felbontását is 5-ről 8 megapixelesre növelték.