Baj volt reggel a Telenor hálózatával

2010. szeptember 22., szerda 10:32 |

Az ország több területéről is jelentették, hogy hibák jelentkeztek az adatszolgáltatásban.

Szerdán hajnaltól a reggeli órákig komoly problémák jelentkeztek a Telenor hálózatán. A hanghívást nem érintette a jelenség, az adatforgalmat viszont igen: nem lehetett sms-t, sem mms-t küldeni és a mobilnet is órákon keresztül elérhetetlen volt. A hibát reggel hatkor észlelte a szolgáltató, és azt délelőtt kilencre sikerült teljesen elhárítani.

A Telenor Twitteren és Facebookon is kommunikálta a hibát. A reggel kilenc körül kikerült üzenet szerint "Kapcsolódási hiba volt reggel a hálózatunkban, ezért nem működtek az SMS, MMS és a mobilinternet szolgáltatások. A probléma mostanra megszűnt, a kellemetlenségért elnézéseteket kérjük."

Mint megtudtuk, a kapcsolódási probléma azt jelentette, hogy bár a hálózati oldalon minden rendben volt, az előfizetők mégsem tudták használni az adatszolgáltatásokat. Ennek pontos okáról azonban nem kaptunk tájékoztatást.

A Telenor saját bevallása szerint az elérés nehézkes vagy szakaszos volt, sokan azonban arról számoltak be, hogy egyes szolgáltatások teljesen elérhetetlenné váltak néhány órára.

Pontos információ jelenleg nincs arról, hogy a jelenség az előfizetők hány százalékát érintette, ám a Telenor elismerte, hogy azt az egész országban érezhették az ügyfelek.

Kommentek

  • 2010.09.22 10:44:54bugocsigabiga

    'st!
    Akkor most lesz kártalanítás?

  • 2010.09.22 10:46:55KToM

    Na majd ha a Telenor hálózatának java része lecserélésre kerül ZTE-re, akkor leszek kivácsi mennyi ilyen "hír" lesz.

    [link]

  • 2010.09.22 11:45:07ossuser1

    ktom, mar itt vannak naluk sracok, ki tudja mar lehet el is kezdtek a swapot

  • 2010.09.22 11:54:39brand_boy

    Ha ZTE-re cserélik az egészet én átmegyek máshova, mert fradista vagyok !

  • 2010.09.22 11:56:15Yooha

    Várom a töméntelen mennyiségű kártérítést, bár nem is használtam a hálózatot akkor :)

  • 2010.09.22 12:02:37Add_tovább

    Nekem a tegnap a számomra küldött sms-ek éjjel 2-kor érkeztek meg:(
    Vagyis a problémák, szerintem. ugyan nem általánosan, de már tegnap elkezdődtek...

  • 2010.09.22 13:30:00Unicum Next

    Na mostmár tudom reggel mért nem tudtam netezni míg jöttem munkába. Köszönöm Telenor!

  • 2010.09.22 13:34:01Salax

    A telenor szar! Már a pannonos korszakának vége felé is szar volt. (Nem is véletlen, hogy el kellett adni a céget.) Nekem például úgy pakolgatták föl-le feltölőkártyám egyenlegét, ahogy más levegőt vesz.

  • 2010.09.22 13:49:13Miranna

    Én meg azt hittem, elrontottam valamit, mert csatlakozott a szerencsétlen a netre, csak 5 mp múlva le is dobott. Bosszantó volt, de legalább rendberaktam a gépet. :)

  • 2010.09.22 14:23:49stamp7

    Salax
    A Pannont nem adták el. A Telenor mindig is tulajdonosa volt, 2001-től 100%-ban. Csak a nevet vette fel idén.

  • 2010.09.22 17:35:14etteremerd

    stamp7-nak igaza van

  • 2010.09.23 11:18:55tetra

    Most nem volt vicces PR-os?

  • 2010.09.24 17:25:54qccoss

    kártérítés?? vicceltek?? szerintetek nincs lefektetve egy ilyen szolgáltató ászf-jében, hogy mennyi ideje van az ehhez hasonló problémák elhárítására? elárulom nm 3 óra, jóval több....egyébként a telenor tleg fos, nm is értem azt, aki őket választja...(Mellesleg dolgoztam az egyik szolgáltatónál)