Nov. 17. a tisztogatás napja a Facebookon

2010.11.10. 22:03
Több száz, sőt több ezer barát nem barát, állítja Jimmy Kimmel amerikai humorista, aki november 17-ére meghirdette a National Unfriend Dayt, a baráttalanítás napját a Facebookon. Kutatók szerint az ember agya 150-nél több kapcsolatot nem képes feldolgozni, mások viszont a dühödt tisztogatás helyett önmérsékletre intenek, és arra figyelmeztetnek, hogy néha még az ellenséggel is érdemes barátkozni.

„Ha nem adnál valakinek kölcsön 50 dollárt, töröld ki a barátaid közül. Ha nem hívnád meg a születésnapi bulidra, töröld ki. Ha nem sírnál, amikor elüti egy busz, töröld ki” – ezekkel a szavakkal hirdette meg Jimmy Kimmel amerikai humorista, az ABC-n futó Jimmy Kimmel Live! műsorvezetője a National Unfriend Dayt, a facebookos baráttalanítás napját.

„A barátság szent dolog, de azt hiszem, hogy a Facebook elértékteleníti – mondta Kimmel a műsor hétfői adásában. – Posztold ki pénteken, hogy a hétvégén költözöl, és segítségre van szükséged. Aki válaszol, az a barátod. A többiek nem azok.”

„Emlékeznek még az öt évvel ezelőtti időre, amikor senki nem volt fent a Facebookon? És az ember nem tudta, hogy az a srác, akivel a gimiben együtt járt biológiaórára, mit ebédel éppen? Emlékeznek, mennyire rendben volt az úgy? Térjünk vissza ahhoz az állapothoz!” – buzdította a humorista a hallgatóságot az ABC stúdiójában. Kimmel a baráttalanítás ünnepét november 17-re tűzte ki, és a projekthez megnyerte a Star Trekben James T. Kirköt alakító William Shatnert, illetve Mehmet Oz szívsebészt, a Dr. Oz Show műsorvezetőjét is.

150-nél több nem is fér az agyba

Robin Dunbar, az Oxfordi Egyetem antropológusa már a múlt század végén kidolgozta Dunbar's Number néven ismert elméletét, miszerint az emberi agy legfeljebb 150 kapcsolatot képes feldolgozni – ez a professzor szerint azt jelenti, hogy legalább évente egyszer kapcsolatba kerülnek egymással és nyomon követik, kivel mi történik. Dunbar azt állítja, hogy ez a szám a közösségi szájtokon felhalmozott ismerősökre is érvényes. A Facebook saját statisztikái szerint az átlagos felhasználónak ehhez meglepően közel álló számú,130 barátja van – igaz, ezek között ott vannak a szociopaták és a több ezer ismerőst felhalmozó prostituáltak is.

Hány igazi barátja van a Facebookon?

„Az az érdekes, hogy lehet az embernek 1500 ismerőse, de ha megvizsgáljuk a szájtok forgalmát, azt tapasztaljuk, hogy az emberek nagyjából ugyanazt a 150 fős szűk baráti kört tartják fenn, mint a való világban” – nyilatkozta a professzor idén januárban a Sunday Timesnak. Dunbar szerint a jelenség oka, hogy az emberi agy neocortex nevű, a tudatos gondolkodásért és a nyelvi képességekért felelős része méreténél fogva nem tud 150-nél több kapcsolatot egyszerre kezelni (a bűvös szám általában 150, egyébként bárhol lehet 100 és 230 között).

A barátbejelölés és -törlés elmélete és módszertana más diszciplínák kutatóinak figyelmét is felkeltette. Christopher Sibona, a Coloradói Egyetem üzleti karának doktorandusza 1500 Facebook-felhasználót vizsgált, és meg is határozta az ismerőstörlés három leggyakoribb okát. Az októberben közzétett eredmények szerint az első számú ezek közül a gyakori, lényegtelen információt hordozó, a második a megosztó jellegű, a politikáról vagy a vallásról szóló, míg a harmadik a durva vagy rasszista posztok közlése a közösségi szájton. Sibona kutatásából az is kiderült, hogy a felhasználók 57 százaléka online, míg 26,9 százaléka offline okok miatt törli barátait. A facebookos kapcsolatokban domináns, illetve alárendelt szerepet játszó tagokról is érdekes tények derültek ki: a kutatás szerint azok, akik ismerősnek jelölnek be másokat, vagyis a kapcsolatot kezdeményezik, jóval esélyesebbek arra, hogy egyszer csak töröljék őket a barátok közül, míg a barátságot megszakítók általában domináns szerepet töltenek be az adott kapcsolatban.

Hét jó tanács, még mielőtt

A Cnet szerzője, Sharon Vaknin arra figyelmeztet, hogy mielőtt november 17-én mindenki dühödt tisztogatásba kezd a Facebookon, érdemes néhány alapszabályt megfontolni.

Az első ezek közül, hogy az ellenségeket jobb szem előtt tartani, mint törölni – így legalább lehet tudni, miben mesterkednek. A második, hogy a Facebook nem csak barátságok fenntartására való – lehet, hogy a törölni kívánt ismerős értékes információkkal rendelkezik, esetleg valamely terület szakértője, így nem feltétlenül éri meg eltávolítani a barátok közül. A harmadik megfontolandó pont Vaknin szerint az, hogy nem kell törölni valakit csak azért, mert nem szeretnénk személyes adatainkat az orrára kötni – elég átállítani a privacy-beállításokat úgy, hogy ne férjen hozzá olyasmihez, amihez nem szeretnénk. A további pontok között szerepel a hírfolyam kontrollja (rejtsük el az idegesítő posztokat), annak meghatározása, hogy kiket nevezünk barátnak, illetve az az egyszerű tanács, hogy eleve ne jelöljünk be senkit, akivel nem akarunk barátkozni. Vaknin utolsó tanácsa, hogy ha már elvégeztük a tisztogatást, semmiképpen ne posztoljuk ki a maradóknak, hogy „Ha ezt az üzenetet olvasod, ez azt jelenti, hogy még mindig szeretlek annyira, hogy a barátom legyél”.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM