Leleplezte megát a Twitter gonosz zsenije

Csaknem fél évig röhögött felszabadultan a politikára és a jóízű káromkodásra fogékony amerikai közönség azokon az ál-Twitter-posztokon, amelyeket egy ismeretlen Rahm Emanuel chicagói polgármesterjelölt nevében osztott meg a világgal. Az @MayorEmanuel account tulajdonosa egészen mostanáig őrizte anonimitását, majd miután Emanuelt a múlt héten 55 százalékos többséggel megválasztották Chicago polgármesterének, megírta az utolsó posztot, és felfedte kilétét.

Az anonim szerző öt hónap alatt vagy kétezer bejegyzést írt, és olyan sikeres volt, hogy  követőinek száma többszörösen meghaladta a parodizált célszemély twitteres rajongóinak számát. Maga Emanuel is kénytelen volt jó képet vágni a dologhoz, sőt felajánlotta, hogy 5000 dollárt utal át egy tetszőleges, az ismeretlen twitterező által kiválasztott jótékonysági szervezetnek, ha leleplezi magát, és persze, ha abbahagyja a posztolást.

Az ál-Emanuelnek szenvedélyes rajongótábora alakult ki a Twitteren. Amikor megírta az utolsó posztot, volt, aki megkönnyezte a projekt végét (legalábbis írásban), míg a legjelentősebb helyi lap, a Chicago Tribune a múlt héten szerkesztőségi cikkben sztárolta az ismeretlen twitterezőt, akit gonosz zseninek nevezett; könyörgött neki, hogy ne hagyja abba a posztolást, és ne fogadja el az Emanuel által felajánlott 5000 dollárt. „@MayorEmanuel, ha olvasod ezt, kérjük: ne hagyd abba! – írta alap február végén. – A buli csak most kezdődik, és a rejtély épp olyan ízletes, mint maguk a posztok.”

A népszerűséget nem egy szimpla Twitter-feed váltotta ki. Azok szerint, akik a kezdetektől követték a posztokat, a szerző egyenesen irodalmi magasságokba emelkedett a legfeljebb 140 karakteres üzenetekben. „A profán, brilliáns tweetfolyam valószínűleg a valaha írt legszórakoztatóbb feed volt, de egyúttal ki is tolta a médium határait, és azt az érzést keltette, hogy a Twitter nem szerény platform, ahol az ember a státuszát frissítgeti, hanem inkább olyan hely, ahol irodalmi alkotások jöhetnek létre – áradozott a jó nevű bostoni magazin, a The Atlantic, amelynek az ismeretlen szerző végül felfedte kilétét. – Miközben soha nem távolodott el túlságosan a választási versenytől, @MayorEmanuel mély, mulatságos történeteket szőtt. Magasabb szintre emelte a digitális politikai szatírát és a karikatúrát, de fennállásának hónapjai alatt sokkal többé vált ennél. A végére a tweetfolyam magához Chicagóhoz szóló epikus, utalásokkal teli ódává vált, sóvárgó lírai művé.”

Sinker, a punk

Az alkotó, Dan Sinker nem ismeretlen név Chicagóban. Ő volt a Punk Planet című kulturális magazin alapítója, kiadója és főszerkesztője 1994-től egészen a lap 2007-es haláláig. Ezután egy évet a Stanford Egyetemen töltött a Knight Fellowship újságíróknak szóló programjában (amikor kiderült, hogy ő @MayorEmanuel, az egyetem hivatalos Twitter-feedjében büszkélkedett el vele). Sinker azóta újságírást tanít a chicagói Columbia College-ban, és ő üzemelteti a cellstories.net-et is, amely rövid, mobiltelefonra szánt irodalmi alkotásokat közöl.

A Sinker által parodizált célszemély, a szabadszájúságáról elhíresült Rahm Emanuel 1993-tól 1998-ig az akkori elnök, Bill Clinton tanácsadója volt, Barack Obama alatt pedig két évig a Fehér Ház kabinetfőnökeként szolgált – erről a pozícióról azt tartják, hogy aki elfoglalja, az a második legbefolyásosabb ember Washingtonban, természetesen az elnök után.

Sinker kitűnően élte be magát a jelölt szerepébe, a posztokban folyamatosan káromkodott, mint egy kocsis, de megcsillantotta lírai énjét is. Kedvenc része saját művéből, amikor Emanuel és elődje, a még májusig hivatalban lévő Richard Daley egy tűzlépcsőn felmásznak a chicagói városháza tetejére, és ott egy üvegkupolát találnak, benne zellerültetvénnyel. „Daley kibaszottul letép egy szálat. »Vigyázz rájuk.Hadd nyíljanak a virágok. Szárítsd ki őket. Őröld meg. Keverd sóval «” A következő posztban a még regnáló polgármester átad egy csipetnyi zellerport éppen megválasztott utódjának, aki megízleli az anyagot. „Ez az örökségünk”, mondja Daley Emanuelnek.

„Inkább felfedem magam, mint hogy elkapjanak"

„Először vicces volt, de később nagyon stresszessé vált – rengetegen próbálták kitalálni, ki lehetek, és ez könnyen paranoiássá teszi az embert – mondta Sinker az Indexnek. – Ahogy nőtt az account iránt a médiafigyelem, úgy nőtt bennem a stressz és a paranoia. A leleplezés egy ponton elkerülhetetlen volt – úgy gondoltam, inkább felfedem magam, mint hogy  »elkapjanak«” – mondta.

„A projektről csak úgy öten tudtak: a feleségem és néhány közeli, megbízható barátom. A történetben sok, a barátságról szóló rész valódi reflexió arra, milyen csodálatot éreztem a barátaim iránt, hogy tartják a titkot. Volt néhány alkalom, hogy majdnem lelepleződtem, de senkinek nem volt valódi bizonyítéka, kivéve egy ötödik osztályban tanító tanárt, aki érdekes módon csak annyit akart mondani, hogyan rejtőzhetnék el még jobban.”

Sinker nem gondolja, hogy @MayorEmanuel példátlan sikere feltétlenül megváltoztatná az életét. „Minden olyan gyorsan történik, őrület az egész. Az biztos, hogy médiaörvénybe zuhantam – tegnap nem volt túl vicces, ahogy a tévéstábok elársztották az udvarunkat. Remélem, ebből kevesebb jutt majd, a buliból meg több.”

A szerző egyáltalán nem zárja ki, sőt nagyszerűnek tartaná, ha a Twitter-posztokból könyv születne. Azt mondja, most, a projekt végeztével sem érzi magát üresnek, inkább kimerült a nagy médiaostromban. “Kielégítő volt az egész, és valami hihetetlen. A fiam szerint is tök jó.”