Előd
7 °C
16 °C

Amerikai díjat nyert egy francia pedálmeghajtású tengeralattjáró

2011.07.09. 13:10

Díjat nyert az Egyesült Államokban egy különös francia találmány: egy pedálmeghajtású tengeralattjáró. Stéphane Rousson mérnök elmondta: Scubster nevű szerkezete a júliusi vetélkedő négy legrangosabb elismerésének egyikét, az innovációs díjat kapta meg. Az amerikai haditengerészet legnagyobb kutatóközpontja, a Carderock Naval Warefare Surface Center kétévente rendezi meg az emberi hajtású tengeralattjárók versenyét. 24 csapat vett részt rajta 30 tengeralattjáróval, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Venezuelából, Ománból, Nagy-Britanniából és Franciaországból érkeztek a versenyzők.

A feladat a lehető legnagyobb sebesség elérése a víz alatt pusztán az izmok erejével egy „nedves tengeralattjáróban”. Ez vízzel megtöltött egy- vagy kétüléses szerkezet, amelynek vezetője búvárruhát visel és oxigénpalackból lélegzik. A résztvevők közül heten nem jutottak el a célig, vagy éppen a verseny színhelyéül kijelölt medence falába ütköztek.

A verseny voltaképpen tehetségkutatás, amelynek célja az ígéretes fiatal feltalálók mozgósítása, olyan új megoldások keresése, amelyek a jövőben a tengeralattjárók és a hajók energiatakarékos meghajtására alkalmazhatók.

A Scubster képes előre, hátra, jobbra és balra haladni, és amikor a vezető abbahagyja a pedálozást, magától a felszínre emelkedik. Az együléses tengeralattjáró (vagy inkább -pedálozó) két egymástól független propellerrel rendelkezik, és akár nyolc kilométeres sebességgel is haladhat a mélyben.