Kubrick Űrodüsszeájával védekezne a Samsung
- Betiltották a Galaxy mobilok árusítását Európában
- Kitört a hidegháború a mobilcégek között
- Az Apple megint tévedett a bírósági anyagban
- Az Apple kivégezné a Samsungot
- Megint árulhatják a Galaxy Tabot
- Megtévesztette a bírákat az Apple
- A Samsungtól vár segítséget az Apple
- A Xoom lehet a következő betiltott tablet
- Betiltották a legerősebb iPad-rivális forgalmazását Európában
Meglepő lépésre szánta el magát a Samsung a hetek óta tartó Apple ellen vívott háborúban. Egy beadvánnyal fordult az amerikai hatóságokhoz, melyben leírja, miért nem megalapozott az Apple támadása, mely szerint tőlük lopták a Galaxy Tabhoz szükséges fejlesztéseket és dizájnt.
Amióta az Apple támadni kezdte a riválisokat az iPadhez való hasonlóság miatt, sokan emlegették a prior art nevű intézményt, vagyis azt, hogy a dizájn már megjelent korábban valahol, így az Apple nem követelheti magának az elsőséget.
A Samsung jogászai most úgy döntöttek, hogy erre hivatkoznak, egészen pontosan arra, hogy az iPadhez hasonló dizájn már volt sci-fiben. Beadványukban azzal érvelnek, hogy Stanley Kubrick 1968-as filmjében, az Űrodüsszeában a tablethez nagyon hasonló gépek jelennek meg az egyik jelenetben. Két űrhajós éppen ebédel, miközben személyi számítógépeket használnak, melyek nagyon hasonlítanak a mai tabletekhez.
Mint ahogy a kérdéses szabadalomban le van írva, a filmben szereplő gépen domináns a kijelző, keskenyek a szélek, lapos a kijelző, lapos fekete a hátlap és az egész igen vékony.
Kérdés, hogy a bíróság elfogadja-e az Samsung érvelését, de ha igen, akkor jogászok sci-fi filmek és sorozatok ezreit nézhetik át a következő hónapokban védekezést keresve a szabadalmi perek ellen.