Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Biogázzal hajtott vécémotor japánoktól

2011.10.14. 18:18

Meghökkentő környezetvédelmi kampányt indított a Toto nevű japán vécégyártó cég. A vállalat elkészítette a Toilet Bike Neót, vagyis az első, toalettel egybeépített háromkerekű choppert. Ellentétben azzal, amit a dizájn alapján gondolnánk, a motort nem a vezető „kibocsátása” hajtja, hanem háztartási szennyvízből és állati trágyából készített biogáz – írja a CNN Go.

A motor kialakítása sem szokványos: a vezető egy toaletten ül, a kormánykerékre a biztonság kedvéért még vécépapírt is rögzítettek. A járgányról persze nem hagyták le az ledes világítást és a hangfalrendszert sem.

A Toilet Bike Neo projekt a Toto cég zöld környezetért indított kampányának része, melynek hivatalos célja, hogy felére csökkentse a fogyasztók fürdőszobájában keletkező üvegházhatású gázok kibocsátását 2017-re, akármit is jelentsen ez. A tervek szerint a budichopper októberben ezer kilométert tesz majd meg keresztül Japánon, a kyushui Toto gyárból indulva a célig, Tokióig.